história 1999-056 - tankonyvtar.hu
TRANSCRIPT
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
História 1999-056
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
História 1999-056
Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.
iii Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Tartalom
1. ........................................................................................................................................................ 1 1. Természetismeret�társadalomismeret .................................................................................. 1 2. Képek .................................................................................................................................... 2
2. ........................................................................................................................................................ 7 1. Éghajlat Pannoniában ............................................................................................................ 7 2. Képek .................................................................................................................................... 8
3. ........................................................................................................................................................ 9 1. Mirõl tudósítanak a fák? ........................................................................................................ 9
4. ...................................................................................................................................................... 10 1. Római villagazdaságok a Balaton körül .............................................................................. 10 2. Képek .................................................................................................................................. 11
5. ...................................................................................................................................................... 15 1. Római kori erõdök .............................................................................................................. 15 2. Képek .................................................................................................................................. 16
6. ...................................................................................................................................................... 21 1. A keszthely-fenékpusztai régészeti lelõhely ....................................................................... 21 2. Képek .................................................................................................................................. 21
7. ...................................................................................................................................................... 23 1. Katonák Pannoniában .......................................................................................................... 23
8. ...................................................................................................................................................... 25 1. Karoling-kori grófság a Balaton mellett .............................................................................. 25 2. Képek .................................................................................................................................. 27
9. ...................................................................................................................................................... 31 1. Vérbulcsú földjén ................................................................................................................ 31 2. Képek .................................................................................................................................. 33
10. .................................................................................................................................................... 35 1. A magyar tenger két világbirodalom határvidékén ............................................................. 35 2. Képek .................................................................................................................................. 37
11. .................................................................................................................................................... 41 1. Balaton környéki várak ....................................................................................................... 41 2. Képek .................................................................................................................................. 41
12. .................................................................................................................................................... 45 1. Vitrolások és gõzösök ......................................................................................................... 45 2. Képek .................................................................................................................................. 48
13. .................................................................................................................................................... 50 1. Füred ................................................................................................................................... 50 2. Képek .................................................................................................................................. 53
14. .................................................................................................................................................... 54 1. Balatoni városok. Keszthely a 19. században ...................................................................... 54 2. Képek .................................................................................................................................. 54
15. .................................................................................................................................................... 56 1. Balatoni városok. Siófok a 19. században ........................................................................... 56 2. Képek .................................................................................................................................. 56
16. .................................................................................................................................................... 58 1. A Balaton-átúszások története ............................................................................................. 58 2. Képek .................................................................................................................................. 60
17. .................................................................................................................................................... 62 1. Anna-bál .............................................................................................................................. 62 2. Képek .................................................................................................................................. 64
18. .................................................................................................................................................... 65 1. Az író és a természet ........................................................................................................... 65 2. Képek .................................................................................................................................. 66
19. .................................................................................................................................................... 69 1. A "látott hal" ....................................................................................................................... 69 2. Képek .................................................................................................................................. 69
20. .................................................................................................................................................... 70
História 1999-056
iv Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A balatoni halászat .............................................................................................................. 70 2. Képek .................................................................................................................................. 71
21. .................................................................................................................................................... 73 1. Balatoni halak ..................................................................................................................... 73 2. Képek .................................................................................................................................. 73
22. .................................................................................................................................................... 77 1. Halételek ............................................................................................................................. 77
23. .................................................................................................................................................... 79 1. A fürdõöltönytõl a tangáig .................................................................................................. 79 2. Képek .................................................................................................................................. 80
24. .................................................................................................................................................... 85 1. "Utazás a Balaton körül" ..................................................................................................... 85 2. Képek .................................................................................................................................. 88
25. .................................................................................................................................................... 94 1. Élet a Balatonnál a két világháború között .......................................................................... 94 2. Képek .................................................................................................................................. 97
26. .................................................................................................................................................. 100 1. Vízi sportok a Balatonnál .................................................................................................. 100 2. Képek ................................................................................................................................ 100
27. .................................................................................................................................................. 101 1. A Balaton-kutatás története ............................................................................................... 101 2. Képek ................................................................................................................................ 103
28. .................................................................................................................................................. 105 1. A tó természettörténete ..................................................................................................... 105
29. .................................................................................................................................................. 111 1. A vízminõség változásai ................................................................................................... 111 2. Képek ................................................................................................................................ 113
30. .................................................................................................................................................. 117 1. Balatoni közállapotok, 1956 .............................................................................................. 117 2. Képek ................................................................................................................................ 119
31. .................................................................................................................................................. 124 1. Badacsony és a Balaton-mellék borai ............................................................................... 124 2. Képek ................................................................................................................................ 126
32. .................................................................................................................................................. 128 1. A dél-balatoni borvidék és borai ....................................................................................... 128 2. Képek ................................................................................................................................ 128
33. .................................................................................................................................................. 130 1. Úttörõváros a Balatonnál ................................................................................................... 130 2. Képek ................................................................................................................................ 132
1 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Természetismeret�társadalomismeret
GLATZ Ferenc
Természetismeret – társadalomismeret
Balaton. Egy darab ránk bízott része a Földnek. Követjük – igyekszünk követni – űzött elmével a
mikroelektronika találmánysorozatát: a picinyke gépet, amely maroktelefon- és internethasználatra alkalmas
számítógép, a digitalizált képmegjelenítő és -továbbító kis mozgóképüzemet és így tovább. Igyekszünk követni
figyelő tekintettel és bámulattal mindazt a forradalmat, amely az emberek érintkezéskultúrájában végbemegy az
újabb ipari-technikai forradalom hatására: százszorozódik egyik évről a másikra az információmennyiség, amely
az embereket kép, hang, írott formájában eléri, őket állásfoglalásra kényszeríti. És szemhatáruk
glóbuszméretűvé tágul, még akkor is, ha el nem hagyják községük közigazgatási határait. Lassan tudatosul, amit
a filozófusok évezrede tanítanak: mindnyájan részei vagyunk egy „emberiség” nevezetű közösségnek. Akiknek
élettere, szállásterülete ez a Földgolyó. És tudatosul, amit a fizikusok évszázada, űrkutatók fél évszázada
ismételgetnek: a világűr parányi egysége, egy bolygója csak e szabálytalan gömb, amit Földnek nevezünk, s
amelyen egyedülállóan – véletlenül, nem véletlenül – az emberi élet feltételei kialakultak. És reméljük majd
hamarosan tudatosul – amit ökológusaink hajtogatnak, egyelőre kevés eredménnyel –: életterünket, természeti
környezetünket meg kell őrizni, egyensúlyban kell tartani fogyasztói igényeinkkel. Fel kell adni évezredes
alapelvünket a természet legyőzéséről. A természetet nem legyőzni kell, hanem azzal békésen együtt élni. A
Föld ránk bízatott.
Felelősséggel tartozunk érte. Kinek? Önmagunknak. Mindenki azért a darabért, ami neki – szállásterületként –
jutott. „Én” a kertemért – a lakásomért, lépcsőházamért –, lakókerületemért, községemért, a bejárható tájakért.
„Mindnyájan” a most már belátható nagy közösség, az emberiség szállásterületéért, a Földgolyóért.
Hát így kényszeríti ki az ipari-technikai forradalomról a vízparton, a horgászat közben hallgatott előadás
belőlünk a föld-, víz- és levegőszeretetet. Így döbbent rá a következő parancsra: a talpunk alatti föld, a mi – az
„én” és a „te” – szállásterületünk óvásának szükségére.
A Balaton a Földgolyó egyik természeti ritkasága: a talajviszonyok, a vízjárás, a laposföld és a hegyvidék
együttélése, az éghajlat, a napjárás egyedisége sajátos növényzetet és állatvilágot teremtett. És az egyedi
természeti viszonyok egy nagyon is egyedi emberi életkultúrát alakítottak ki. Életfenntartó tevékenységek
egymásra épülését: halászatot, földművelést, kereskedést, hajózást. Másutt is megtalálható – az amerikai
nagytavaknál, az északi ezer tó vidékén, a salzkammerguti tavak és a Bajkál tó településeinél egyaránt –, de
mindenütt másként. Mert a különböző természeti viszonyok más és más lehetőséget kínáltak az odatelepülő
emberi közösségnek, és az odatelepülő ember leleménye más és más eljárást alakított ki az együttélésre, a
kölcsönös hasznosításra. Ember és természet kölcsönviszonyára.
Írjuk nemzeti történelmi könyveinket. Tucatszámra, mind szebb kiadásban. Itthon is, másutt is a közösség
kíváncsi múltjára, mert kíváncsi lehetőségeire a jelenben és a jövőben. Uralkodók, kormányok, háborúk, hatalmi
viszonyok, szellemi csúcsteljesítmények mellett lassan helyet kap könyveinkben a hétköznapok történelme is.
Az emberek végre kikövetelik maguknak, hogy köznapiságukban is legyenek jelen a történelemben. A
történetírás lassan humanizálódik. Két évtizede a História programja ez.
Most új utak törésére teszünk kísérletet. Beemelni a természet történelmét az emberi történetbe. És az embert a
természettörténelem részeként mutatni be. Megmutatni a természet fejlődésének öntörvényszerűségét.
Megmutatni a földtörténelem, az elemek – a föld, a víz, a levegő – sok évmilliós fejlődésének
törvényszerűségeit. És megmutatni kölcsönviszonyát a rajta tenyésző növény- és állatvilággal és élő emberi
közösségekkel.
Az új utak törése tanulással kezdődik. Több mint egy évtizede,* hogy mosolyogtak rajtunk, amikor
„biotörténelem”-ről beszéltünk e folyóirat hasábjain. Ma már látjuk: a mosolyt részben az váltotta ki, hogy a
szovjet korszakban, a politikai világrendszerek útkeresésében elsősorban a politika volt a történetírói
gondolkodás mozgatója, a „másként gondolkodás” e formáját mosoly illette; azután a céhes keretekben mindig
is jelen volt a félelem az újtól, de kiváltotta az idegenkedést a kényelem is. A kényelem: ragaszkodás a
megszokott, a „minősítést” – az annyira óhajtott szakmai idézettséget, a mi impaktfaktorunkat – adó évszázados
témáinkhoz. És kényelmes ragaszkodás évszázados szakmai műveltségi anyagunkhoz. Ahhoz, hogy megértsük
ember és természet kölcsönviszonyát, évtizedekig kell tanulmányozni a föld, a víz, az erdő, a rétek természet- és
kultúrtörténelmét. Tanulni fizikát, kémiát, biológiát, azaz „természetrajzot”. Hogy képesek legyünk
könyveinkben egyszer majd az új szintézisre. Hogy lássuk: évezredekig nem kellett félni ember és természet
2 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
viszonyában az egyensúly megbomlásától, évezredekig éltünk a „technikai optimizmus” bűvöletében. S lássuk
hol kezdődött egy korszak, amikor az évezredes felfogáson változtatni kell. S hogy ne essünk ellenkező
végletbe, a technika- és tudományellenesség bűvöletébe. Hanem lássuk: a technika eszköz az ember és a
természet új egyensúlyának megteremtéséhez. S hogy írásaink, környezetünk is e célok érdekében teremtett
eszközök.
Követjük az előadást, itt a Balaton partján a chip-forradalomról. Maroktelefonjainkon – kettő is hever az
etetővödör és a horogláda mellett – amerikai barátainkkal nyári programjainkról fecsegünk. S kérdezzük, milyen
most Bostonnál a tenger, milyen a kagylófelhozatal, s igaz-e, hogy kissé délre óriási halfogások vannak. Hogy a
szemétszállítást végre megoldotta-e az „önkormányzat”, vagy még mindig maguk szállítják azt a telepre?
Lassan tudatosul: a Föld jelene s jövője attól függ, képesek vagyunk-e kölcsönösséget kialakítani emberi és
természeti világ között. S hogy „a ránk bízott Föld” a „ránk bízott darab”-ok – amilyen a Balaton is –
összessége.
* Lásd Glatz Ferenc: Ember, természet és az új történetszemlélet. História 1987/2. szám. (A szerk.)
2. Képek
3 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
4 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
5 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
6 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
7 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Éghajlat Pannoniában
GRYNAEUS András
Éghajlat Pannoniában
Balaton a római korban
A téma egyes kutatói szerint a római kori Balaton vízszintje a későbbinél alacsonyabb, a mai szabályozott
szinttel azonos volt. Ezt a Galerius császár által építtetett zsilip hatásának tartják. Viszont a siófoki zsilip léte,
keltezése erősen vitatott! Más kutatók a zsilipet török korinak tartják, de ők is leszögezik, hogy a korai
császárkorban alacsony volt a tó vízszintje.
Azt is kimutatták, hogy a Balaton vízszintje többször jelentős változáson ment át, és a 8–9. században is
meglehetősen alacsony volt a vízszint, a római korhoz hasonlóan.
Kicsit merész és messze vezető ötletnek tűnik, de talán nem érdektelen felvetni, hogy a „zsilip” – már
amennyiben létezett – nem duzzasztási célt szolgált-e? Ha alacsony volt a Balaton vízszintje, akkor ennek
szabályozása, mivel villák sorakoztak a partján, fontos lehetett. A mezőgazdasági szakírók szerint (Cato,
Calumella stb.) a halastó a villagazdaság fontos része. Elképzelhető, hogy a Balatont a rómaiak „halastónak”
tekintették, vagy ennek használták. Erre vonatkozó adatot nem ismerünk, de elgondolkoztató, hogy a Sueso-
kincsen a „PELSO” (a Balaton római neve) felírás mellett halászatot ábrázolnak – bár kérdés, hogy egy ilyen
ábrázolás menynyire általánosítható.
A Balatonnál megfigyelt alacsony vízszint nem csak e tó sajátossága! A Fertő tó medrében római romok (sírok,
épületek) vannak. Ugyanakkor a Fertő tó mai vízszintje nem szabályozás eredménye, tehát ha el is fogadjuk
Bendefy Lászlónak a Balaton római kori „lecsapolását” megfogalmazó elméletét, adósak maradunk a Fertő tó
vízszintváltozásának megmagyarázásával. Másik fontos megfigyelés, hogy a római limeserődök zöme ma víz
alatt van, vagy már elmosta őket a Duna. Lehet, hogy a két jelenség együttes oka a folyók vízhozamának
változása, növekedése, ami az időjárás csapadékosabbá válására vezethető vissza.
Mediterrán éghajlat
Alapfeltevésünk, hogy a római kori Pannóniában mediterrán vagy szubmediterrán jellegű éghajlat uralkodott.
Így a csapadékszegényebb klíma megmagyarázza az említett vízszintproblémákat és a tölgyek
évgyűrűvastagságát, amely megegyezik a mai, Észak-Itáliában növő tölgyekre jellemző évgyűrűvastagsággal.
Azaz ma olyan jellegű éghajlat jellemző Észak-Olaszországra, közelebbről a Ticino folyó térségére, mint
amilyen egykor Pannóniában volt. Ezt – ha nem ilyen egyértelműen kimondva – már 1935-ben felvetette
Hollendonner Ferenc. „Érdekes a fa (Primus silvestris) növekedése, amennyiben az évgyűrű tömöttebb, késői
pásztája igen gyakran 1-2 sor csupán; tehát a tenyészév vége gyorsan következett be, és így a fa eredete olyan
termő-helyre mutat, ahol az átmeneti időszak rövid ideig tart, de tél van.”
Feltételezésünket számos egyéb adat is alátámasztani látszik.
Növénytermesztés
Régóta vita folyik a római kori szőlőtermesztésről és ennek hatásáról. Nem tudjuk, hogy a rómaiak mediterrán
fajtákat telepítettek-e, mert ha igen, akkor mindenképpen más volt az éghajlat, mint ma.
A római szőlőművelést két típusba sorolják a szakemberek: egyesek „kopasz-fejművelésűnek” tartják (télre
rövidre visszavágják és földdel befedik), míg a másik típus a „magas művelés”, amelynek szintén vannak
emlékei: Balácán freskó, Fenékpusztán bronz ládika-veret, Aquincumban bronzszobor, Csúcshegyen szintén
freskó (kérdéses viszont, hogy a képzőművészeti alkotások adatai mennyiben kötődnek a minta-könyvekhez,
illetve az ikonográfiai kötöttségek mekkora eltérést engedélyeznek az alkotónak). A „magas” (lugasos) művelés
általános volta viszont csak egy, a mainál enyhébb időjárás esetén képzelhető el.
Ismertek mediterrán jellegű növények leletei is Pannóniából: füge, kajszi, barack, szilva, körte, amelyek
biztosan helyben termettek. „Három füge (Ficus carica L.) áltermése zöld állapotban került a halottal együtt
máglyára. Meg-állapítható volt, hogy nem aszalt vagy edénybe préselt példányokról van szó, hanem
fügecserjéről letépett friss és közepesen érett gyümölcsökről. Mivel a füge termése ilyen állapotban erősen
8 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
romlékony, a lelet alapján jogosan tételezzük fel helyi termesztését. Ennek alapján nyugodtan készülhetett a már
említett aquincumi freskó fügeábrázolása helyi megfigyelés nyomán” – olvassuk Sági Károly és Füzes Miklós
írásában. Ilyen éghajlati viszonyok feltételezése esetén megmagyarázható a Mecsekben észlelt római kori
fenyőállomány léte is.
A most megfogalmazott hipotézis magyarázatot adhat a római villák építésében megfigyelhető
„konzervativizmusra” is, azaz érthetővé teszi, hogy Pannóniában éppen olyan rendszerű villákat építettek, mint
a ma a miénkétől eltérő klímájú Itáliában vagy Hispániában.
2. Képek
9 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Mirõl tudósítanak a fák?
Miről tudósítanak a fák?
A régészeti kormeghatározás sajátos területe a dendrokronológia, amely a famaradványok korának pontos –
kedvező esetben évre pontos – meghatározását teszi lehetővé, az évgyűrűk vastagságának vizsgálata
segítségével. Az eljárás alapjait a 19. század végén egy amerikai csillagász (A. E. Douglas) ismerte fel. Először
az amerikai kontinensen alkalmazták mind szélesebb körben a vizsgálati módszert, majd a második világháború
után Európa sok államában is elkezdték a kutatásokat. Magyarországon csupán néhány éves múltra tekint vissza
a rendszeres dendrokronológiai kutatás, de máris figyelemre méltó eredmények születtek. Ezek némelyike
túlmutat a keltezés határán, és éghajlattörténeti kérdéseket vet fel, illetve válaszlehetőségek, feltételezések
megfogalmazásának kiindulópontja lehet.
A dendrokronológia a fák növekedésének azon sajátságára épül, mely szerint az egyes fák éves növekedését –
amelyet a minden egyes évben képzett évgyűrű vastagságán érzékelhetünk – az időjárás döntően befolyásolja.
Mivel ez utóbbi nagy területeken azonos jellegű, az egyes fapéldányok közel azonos módon reagálnak rá, azaz
évgyűrűvastagságaik egymásutánisága, időrendje hasonló, illetve történetileg egyedi jelenség. Így ha az egyes
évgyűrűk keletkezési évét meg tudjuk határozni, akkor a fa kivágási időpontja is ismertté válik számunkra, hisz
azonos a kéreg alatti legkülső évgyűrű keletkezési évével.
A pannóniai római kori tölgyfamaradványokat vizsgálva figyeltünk fel arra, hogy e famaradványok
évgyűrűszerkezete nagyon sűrű. Az ilyen sűrű évgyűrűszerkezet azt jelzi, hogy a tölgyfák számára kedvezőtlen
az időjárás vagy a klíma. Ez abban az esetben lehetséges, ha vagy egy hideg, vagy egy meleg, de mindenképpen
száraz, csapadékszegény periódussal kell számolnunk. Kérdés, hogy e két lehetőség közül melyiket tartjuk
valószínűbbnek.
10 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Római villagazdaságok a Balaton körül
BÍRÓ Mária
Római villagazdaságok a Balaton körül
Egy birodalom mezőgazdasága
A római árutermelő birtok neve volt a villa, a római villafogalom tehát nem azonos a mai értelemben vett
villával, nyaralóval. A vidéki ház földbirtok és gazdaság nélkül nem tarthatott igényt a villa elnevezésre.
A rómaiak mindig ügyeltek arra, hogy a földbirtok nagyságával összhangban legyen a birtokokon megvalósuló
ingatlanberuházás. Ez azt jelenti, hogy a kiásott villaépületek nagyságából következtetnünk lehet a megművelt
földbirtok területére. Ugyanakkor tisztában voltak vele – ezt mezőgazdasági szakíróik is hangsúlyozták –, hogy
a terméshozam nagyságát a ráfordított munka sokkal jobban meghatározza, mint a vetésterület nagysága. Éppen
ezért nagy körültekintéssel vásároltak földbirtokot. Kedvelték a jó talajra épített kertgazdaságokat, amelyeknél a
„kis terület nagy haszonnal” vezérgondolat érvényesült.
Villák a Balaton körül
A római Pannóniában a villagazdaságok legnagyobb csoportja a Lacus Pelso, a mai Balaton környékén
helyezkedett el. A Balaton-felvidék közkedveltsége a környéknek Itáliához hasonló tájalakulásával
magyarázható. Lankás hegyoldalak, nagyszerű kilátás, jó stratégiai feltételek. A korai Keszthely környéki
auxiliáris (segédcsapatokban szolgáló) katonák letelepítését nem számítva a Balaton-vidék spontán betelepülés
eredményeként népesült be. Sűrűn megfigyelhetünk a modern farmergazdaságoknak megfelelő majorsági
központokat, az utak mellett lévő lóváltó állomásokat és fogadókat. A piacra termelő villák kialakulásának
előfeltétele volt a jó közlekedés, itt haladtak keresztül a Savariát (Szombathely) és Mursát (Eszék), valamint
Poetoviot (Ptuj–Pettau Szlovéniában) és Aquincumot (Óbuda) összekötő főútvonalak, amelyek – mint a mai
nemzetközi autópályák – közvetlenül bekapcsolták a hatalmas birodalom gazdasági vérkeringésébe a
településeket. A Balaton északi oldalán, a keszthelyi öböltől Balatonkeneséig legalább félszáz lelőhelyet
ismerünk, ahonnan római falak, apszisos termek, tetőcserepek és központi fűtés maradványai kerültek elő. Ezzel
szemben a déli oldal Fonyód és Balatonszabadi között jóformán lakatlan volt, ezen a vidéken a láp volt az úr.
Csak a Kr. u. 4. században történtek kísérletek a mocsarak lecsapolására, Galerius császár (ur. 293–311)
csatornáztatta a Lacus Pelso természetes lefolyását.
Az északi oldalon már az 1. században megépültek a kőkerítéssel körülvett, díszes lakóházból, fürdőből,
horreumokból (magtárak), istállókból és más gazdasági épületekből álló villagazdaságok. A lakóépületek és a
hozzájuk kapcsolódó gazdasági létesítmények alapján legalább egy nagybirtokot (latifundiumot) Baláca
központtal, három vagy négy középbirtokot – Szentkirályszabadja–Romkút, Gyulafirátót–Pogánytelek, Kékkút
környékén – és több mint két tucat kisbirtokot lehet rekonstruálni. A Balaton-felvidék birtokviszonyai hasonlóak
lehettek ahhoz, amelyet Pompei és Herculaneum környékén, a Vesuv lejtőin légifotók alapján megfigyeltek.
Ezen a láva által megőrzött itáliai területen 2 latifundium, 9 középbirtok és 8 kisbirtok termelt a katasztrófa
előtt.
A villagazdaságok mellett igen sűrűn fordultak elő római épületek közvetlenül a tó partján, ezek lehettek azok a
gazdaságok, amelyek a tavi halászatra és halfeldolgozásra épültek (szárítók, füstölők).
Gazdasági élet a tó partján
A tó körül folyó gazdasági életről közvetett adataink vannak. A legfontosabb mezőgazdasági ágazat az
állattartás (makkoltatás, hegyi és síkvidéki legelők téli és nyári váltása), a juhtenyésztésre alapuló
gyapjúkészítés. A római korban a hatalmas faszénszükséglet miatt (a városi bérházakban azzal fűtöttek) nagy
üzlet lehetett a fakitermelés. A Balaton vidéke ebből a szempontból is tökéletesen megfelelt a rómaiak
elvárásainak. Azonos nagyságú földbirtok, ha szőlőművelést folytattak, jugerumonként 200 sestertius hasznot
hozott, ha legelő és erdő volt rajta, akkor 100 sestertiust, ha pedig gabonával vetették be, csupán 48 sestertius
hasznot termelt a tulajdonosának. (A sestertius a császárkorban bronzból vert pénz volt, értéke megfelelt a
denarius – eredetileg 4,55 gr ezüst értéke, később ez állandóan csökkent – negyedének.)
Az utóbbi években megindult dendrokronológiai kutatások* jelentősen módosították a Pannonia klimatikus
viszonyairól kialakult képet. Ha valóban bebizonyosodik, hogy mediterrán éghajlat volt uralkodó ezen a
területen, akkor sokkal bátrabban tudjuk alkalmazni az ókori szakírók mezőgazdasági ismereteit
11 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
villagazdaságainkra. Végre magyarázatot kapunk arra a kérdésre, hogy miért épültek itáliai szokás szerint nyitott
belső udvarral a lakóházak, amit az antik irodalomnak a zord pannon éghajlatról szóló közhelyei alapján eddig
érthetetlennek tartottunk.
Birtok és birtokos
A Balaton-vidék birtokosai nemcsak mediterrán épületeiket, hanem a Földközi-tenger partvidékén kialakult
termelési és birtokszerkezetüket is átültették. A balácai freskók alapján a Balaton-felvidéken is megjelentek a
szőlőültetvények. A kisméretű villagazdaságok többsége vegyes kertgazdaság lehetett. Szicíliában, mialatt a
félsziget belsejében óriási gabonatermelő nagybirtokok alakultak ki, a tengerparton változatlanul virágoztak a
gyümölcs, bor, olaj termelésére, halászatra és halfeldolgozásra szakosodott kisbirtokok. Hasonló magyarázata
lehet a Balaton északi partján végighúzódó sűrű településnyomoknak.
Hogy kik voltak a földbirtokosok és hol éltek, erre nézve, sajnos, igen kevés adatunk van. A földbirtokos
viszonya a birtokához a Római Birodalomban területenként változott: pl. Közép-Itáliában bent éltek a
kisbirtokosok a városokban, míg Dél-Itáliában kint laktak a gazdaságban. Pannóniában a földbirtokosok és
romanizált udvartartásuk valószínűleg a városokban élt, és ezért temetkezéseiket sem a gazdaság környékén kell
keresnünk.
A Balaton-környék településképe is – a birodalom többi tartományához és a provincia egészéhez hasonlóan – a
késő császárkorban megváltozik. A népvándorlás pusztítása éppen a város és vidék közötti kiegyensúlyozott
kapcsolatot szüntette meg. Egyre jellemzőbb lett a nagybirtok önellátása, majd a további gazdasági
létbizonytalanság és politikai ellehetetlenülés miatt Pannonia romanizált lakossága elmenekült Itália és
Görögország felé. A Balaton környéki villák a 4. század végére fokozatosan elnéptelenedtek, csak a Keszthely
környéki mocsaraktól védett erődítésben élt tovább a provinciális lakosság töredéke.
* Lásd Grynaeus András tanulmányát e számunkban! (A szerk.)
2. Képek
12 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
13 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
14 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
15 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Római kori erõdök
TÓTH Endre
Római kori erődök
A római hadseregreform nyomai a Balaton kárnyékén
A Kr. u. 260-as évek katasztrófái: katonai vereségek, gazdasági és uralmi válság, járványok közben kezdődött el
a Római Birodalom hadseregének gyökeres átalakítása. Az évtizedekig tartó és Nagy Konstantin császár
uralkodása idején (306–337) kiteljesedő átszervezés különösen a védelmi rendszert érintette. Addig a birodalom
határán csoportosult a hadsereg. Európában a vízi határokra, a Rajnára és a Dunára támaszkodott az erőd- és
őrtoronylánc (limes), kihasználva a vízi közlekedés, szállítás előnyeit. Mivel jelentős belső mozgolódásoktól
alig kellett tartani, a birodalom belsejében – kevés kivétellel – katonaság nem állomásozott. Ám ez a védelmi
vonal, a limes, csak addig volt ellenállóképes, amíg a túlpart lakói is hitték áttörhetetlenségét. A belső területek
hathatósabb védelme érdekében ezért a 260-as évektől a limesről elvont elit alakulatokból mozgó hadsereget
hoztak létre, amely később, Nagy Konstantin uralkodása idején, állandósult. A hadsereg szervezetileg kettévált:
a határt védő, letelepített, gyengébb minőségű limitaneire és a mozgó hadseregre, a comitatensesre, melynek
katonái az uralkodót kísérve a veszélyeztetett területre vonultak, és szembeszálltak a támadókkal, vagy harcoltak
az ellencsászárokkal. A mozgó hadsereg számára a tartományok belsejében támaszpontokat hoztak létre.
Különösen az ellenségtől leginkább veszélyeztetett tartományban, Pannóniában figyelhető meg a belső erődök
terv-szerű felépítése. Pannónia stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete határozta meg: területén keresztül jutott
az ellenség leggyorsabban Itália gazdag, vagy legalább annak hitt földjére. Az említett átszervezési folyamat
megismerését sok tekintetben elősegíti a 4. századi dunántúli római erődök régészeti feltárása.
Pannóniai erődök
Több mint száz éve ismert öt lelőhely, ahol nagy kiterjedésű erődöket rejt a föld. A Balaton nyugati végén épült
fenékpusztai erőd kutatásához már e század elején hozzáfogtak. A többi erőd Környén, Alsóhetényben és a
szintén Balaton környéki Ságváron fekszik. Újabban az erődfalak feltárása után vált nyilvánvalóvá, hogy a Tác
melletti 4. századi települést is ezek közé az erődök közé kell sorolni. Az 1930-as évek végén ismerték fel, hogy
az erődök a késő császárkorban épültek.
Amikor az 1970-es években megkezdtük a ságvári, majd később az alsóhetényi erődök kutatását, a cél az építési
idő és az esetleges építési periódusok, átépítések meghatározása és a létesítmények rendeltetésének
megállapítása volt. Számítottunk arra, hogy az azonos alap-rajzi típusban, azonos belső szerkezettel épült
erődök sok tekintetben forrásul szolgálhatnak Pannonia utolsó római évszázadának történetéhez.
Figyelemre méltó az erődök szabályos területi elosztása és a mikrorégió egyező földrajzi viszonyai, ami a
tudatos helykiválasztás következménye. A négy erőd: Környén, Tácon, Ságváron és Alsóhetényben egy
képzeletbeli észak-déli sávban, viszonylagos szabályossággal, egymástól megközelítően azonos távolságban
helyezkedik el. A fenék-pusztai erőd nem tartozik ebbe a sorba: amint a feltárásokból kiderült, a többi erődnél
kb. 40 évvel később épült. Feltűnő körülmény, hogy az erődöket viszonylag mélyen fekvő helyre rejtették. Ezért
egyik-másik már néhány kilométerről sem volt látható. Továbbá mind-egyik erődöt víz mellé telepítették.
Az erődök elrejtése és a bő víz biztosítása a rendeltetés megállapításánál válik fontossá, ami korábban vitatott
volt. Egyes kutatók szerint katonai építmények voltak, mások szenátori vagy éppen császári
nagybirtokközpontokra gondoltak. Ezt a második lehetőséget a településszerkezet indokolta: a laza beépítés, az
elszórt épületek, a villaszerű főépület és raktárak kétségtelenül a villagazdaságok szerkezetére hasonlítanak. Az
erődfalakat pedig akár a villák kerítőfalának, a veszélyes helyzet indokolta megerősítésének is tarthatnánk. A
Ság-vári és az alsóhetényi erődök ásatása után ez az elképzelés azonban nem volt tovább tartható: az erődöket
nemcsak azonos alaprajzi típusban, azonos védművekkel építették fel, hanem egységesen is építették át. A
feltárásokból meg-tudtuk, hogy az erődöket a 340-es években kb. 150 cm vastag falakkal és a limestáborokból
jól ismert, patkó alakú oldal-és legyező alakú saroktornyokkal építették fel. Kr. u. 373–375-ben – a Kelet-
Dunántúlt ért súlyos szarmata–kvád betörés után, amelynek egyik-másik erőd is áldozatul esett – átépítették
őket, ugyancsak egységes módon. A falakat 250–300 cm vastagságúra erősítették, és a kis oldaltornyok helyére
nagy, 12 m átmérőjű kerek tornyokat építettek. A fenékpusztai erődöt pedig csak ekkor építették fel.
Stratégiai és utánpótlási központok
16 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Az erődökben feltárt kenyérsütő kemencék sora, a tömeges állatvágásra utaló csontmaradványok, a
mezőgazdasági eszközök kovácsolására alkalmas nyersvastömbök azt tanúsítják, hogy ezek élénk gazdasági
tevékenységnek helyet adó hadtápbázisok voltak. A bázisokon folyó munkák pedig sok vizet igényeltek, ami
indokolta a vizek mellé telepítésüket. A katonai-gazdasági tevékenység 4. századi átszervezése keretében tehát a
veszélyeztetett határ menti táborokból biztonságos, bővizű helyekre, így a Balaton környékére helyezték át a
hadtáp intézményeit. Nagy, központi raktárakat, begyűjtőhelyeket állítottak fel, és onnan látták el élelmiszerrel
egy-egy határszakasz katonaságát és a mozgó hadsereget (comitatenses), amely egyúttal bázisként is
használhatta a biztonságot jelentő falak közé zárt hatalmas alapterületű erődöket. Az erőd kovácsműhelyeiben
pedig a körzet parasztsága számára mezőgazdasági eszközöket készítettek.
A katonai rendeltetés felismerése és bizonyítása után nem volt nehéz az erődöket megtalálni a 4. századi katonai
sematizmusban, a Notitia Dignitatumban. Soproni Sándor sikeresen azonosította a belső erődöket a fontos
katonai kimutatás egyik olyan erődcsoportjával, amelyet a limes mentén nem kereshetünk. Ezért az erődök
nevét is ismerjük, és tudjuk azt is, hogy egy-egy gyalogos segédcsapat alkotta a helyőrséget. Mivel a félezres
legénység aligha volt képes az erődök ostromát kivédeni, veszély esetén minden bizonnyal a környező lakosság
is menedékként használhatta, állatait behajthatta, és részt vett az erőd védelmében. Az erődök felépítésének
idején, Nagy Konstantin korában (306–337), még nem volt szükség az állandó védekezésre. Ezért épültek meg
vékonyabb falakkal, és inkább elrejtésükkel kísérelték meg csökkenteni az ostrom lehetőségét. Utóbb a barbár
betörések állandósulása miatt vált szükségessé a falak alapos megerősítése.
2. Képek
17 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
18 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
19 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
20 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
21 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A keszthely-fenékpusztai régészeti lelõhely
MÜLLER Róbert
A keszthely-fenékpusztai régészeti lelőhely
Keszthelytől délre, alig 6 km-re, Fenékpusztán található a Balaton egyik természetes átkelőhelye. Ezzel
magyarázható, hogy a földnyelv vége az újkőkortól kezdődően szinte folyamatosan lakott volt. Kiemelkedő
jelentőségű hellyé vált ez a terület, amikor a 4. században egy hatalmas erődöt építettek ide a rómaiak, az
áthaladó utak védelmére. Az erőd külön-legessége, hogy ellentétben a többi császárkori létesítménnyel –
amelyek legfeljebb a 6. század közepéig maradtak használatban – a fenékpusztai még a 9. században is eredeti
funkciójában, vár-ként szolgált. Lipp Vilmos 1885. évi fel-tárása óta számos ásatást végeztek az erőd területén
és környékén, de a régészettudomány egy sor kérdésre még mindig nem tud választ adni.
A kutatások mindig tartogatnak meglepetéseket. Így jártunk tavaly is, amikor az erődtől alig 800 m-re a
középkori Fenék falu templománál végeztünk leletmentést. A középkori templom szentélyében egy attól
független, hat évszázaddal korábbi temetkezésre bukkantunk. Az avar korban, a 7. század elején, nyilván a
közeli erődben lakott az a nagyon előkelő germán főnök, aki az avarok szolgálatába szegődött. Kíséretével
együtt ezen a kis dombon temették el. A deszkával bélelt, nagy méretű, ún. kamrasírt még a 7. század folyamán
kirabolták, de a rablók nem végeztek alapos munkát, mert számos értékes tárgy a sírban maradt. Ezek –
szerencsére – lehetővé teszik a sír keltezését és a halott etnikumának meghatározását.
2. Képek
22 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
23 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Katonák Pannoniában
MÓCSY ANDRÁS
Katonák Pannoniában
A harcias tartomány
Pannonia a Római Birodalom egyik legnagyobb, megszálló hadsereggel rendelkező tartománya volt. Pannonia
Inferiorban és Pannonia Superiorban (Alsó- és Felső-Pannonia) összesen négy legió állomásozott mintegy húsz-
huszonnégyezer főnyi legénységgel, és legalább ugyanennyi volt a segédcsapatok (auxiliák) legénysége is.
Ennyi katona egyetlen más tartományban sem tartózkodott. Mindehhez járult még Itália közelsége is: a nagy
hadseregre Itália védelme miatt volt szükség; de Itália közelsége azt is jelentette, hogy a pannoniai hadsereg
könnyen beleszólhatott a birodalom belső hatalmi harcaiba.
Több mint negyvenezer katona manapság nem tűnik túlságosan nagy számnak. De abban az időben a
népsűrűség jóval kisebb volt a mainál. Pannonia lakosságát nem becsülhetjük többre egymilliónál, valószínű
azonban, hogy inkább kevesebb volt ennél, hiszen sok ókori forrás megemlítette a tartomány hatalmas erdeit,
amelyek bizonyára csaknem lakatlanok voltak. Körülbelül 5%-ra tehetjük a katonaság részarányát a
lakosságban, de ez az 5% a Duna mentén, a határ menti zónában összpontosult, ahol a lakosságnak olykor a fele
is katona volt.
Parasztkatonák
Minden csapat, legió, lovas- vagy gyalogos-segédcsapat a táborhely közvetlen környékének természetszerűleg
többnyire bennszülött lakosságából szerezte utánpótlását, ezt a falusias, a birodalmi politika hatalmi harcaiban
nem érdekelt katonaságot pedig elsősorban a határvédelem foglalkoztatta. Különös érdekközösség alakult ki a
határvidék polgári lakossága és katonasága között. A katonák egy része olyan családból származott, amely
nemzedékek óta a tábor melletti településen, a canabaeban élt, mert létfenntartásukat a katonáskodó családfő
biztosította. A fiúk apjuk csapatába léptek be, s kialakult egy örökletes, mindenben a hadsereg érdekeihez
idomuló katonaréteg. A csapatok legénységének másik forrása a határvidék parasztsága volt. A kisparaszti
körülmények között élő családok egy-egy férfitagja katonai szolgálatra jelentkezett anélkül, hogy a családok
katonacsaládokká alakultak volna át. Okait könnyen megérthetjük. A katonáskodó fiú rendszeres, bár szerény
pénzbeli jövedelemmel rendelkezett, amelyet a terménygazdálkodást folytató család iparcikkek beszerzésére
fordíthatott... A huszonöt évi szolgálat végén, az elbocsátáskor pedig a katona olyan összeget kapott, amely a
kisparaszti gazdálkodás korszerű szinten tartását és mellékes iparágak űzését is lehetővé tette.
A birodalom bástyája
Nem tudjuk pontosan miért és mikor, de legkésőbb 167-ben Pannonia barbár szomszédai – a markomannok,
kvádok és szarmaták – egy időben támadták meg a római határokat. Ez a háború tizenhárom évi szörnyű
szenvedést hozott Pannoniára. Marcus Aurelius császár, középszerű filozófus és középszerű uralkodó, akinek
egyetlen kiemelkedő tulajdonsága az volt, hogy munkatársait jól meg tudta válogatni, éveken keresztül
személyesen vezette a hadműveleteket, és Pannoniában is halt meg 180-ban. Beszédeiben gyakran hangoztatta,
hogy a katonák ne követeljenek többet, mint amennyit kapnak, mert „amit nekik juttatna, azt apáiktól és
anyáiktól kellene elvenni”.
193-ban Pannonia Superior helytartója, Septimius Severus állította maga mellé a pannóniai sereget, és
könnyűszerrel ragadta magához a hatalmat a Rómába vonuló pannóniai legiók segítségével... Septimius Severus
és utódai, a Severus-dinasztia tagjai nyíltan vallották, hogy hatalmuk alapja a katonaság, mégpedig különösen a
pannóniai és a Duna-vidéki katonaság...
A Severus-kor csakugyan Pannonia virágkora volt. A császárok nemcsak a katonaság, és ezen keresztül a
határvidék jólétét biztosították, hanem mindent megtettek annak érdekében is, hogy a túlparti barbárok békében
maradjanak. Septimius Severus fia, Caracalla még germán ruhát is öltött a Duna mentén tett útja során, és bár
ezzel kihívta a senatori közvélemény felháborodását, a túlparti barbárok előtt germánbarátként mutatkozhatott.
Pannonia „a népek úrnője”
24 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A 3. század közepétől kezdve egyszerre öt-hat császára is volt a birodalomnak, de ezek közül – nem véletlenül –
a pannóniaiak voltak mindig azok, akik hatalmukat az egész birodalomra ki akarták terjeszteni, hiszen
tartományuk jóléte és biztonsága attól függött, hogy kinek a kezében van a központi hatalom.
„Mindezeknek a császároknak Illyricum (= a Duna-vidék) volt a hazája; és ha műveltségben nem is nagyon
tűntek ki, a birodalom számára a körülményekhez képest mégis a legjobbak voltak” – így írt a
katonacsászárokról egy évszázaddal később egy római történetíró. A 3. század vége felé kevésbé higgadt
vélemények is elhangzottak; a pannóniai születésű Maximianus császárt dicsőítő beszédben olvashatjuk a
lendületes túlzást: „ki tagadná, hogy sok évszázad óta Itália ugyan a népek úrnője dicsőség és régiség
tekintetében, a hadi erények tekintetében viszont Pannonia”.
A dunai katonaság vezetőit joggal hasonlíthatjuk egy katonatiszti juntához, amely érdekeit saját képviselőinek
gátlástalan cserélgetése árán is érvényesíteni akarja. Ez a Sirmiumban (ma Sremska Mitrovica) székelő junta
eleinte akaratuk ellenére kiáltott ki császárokat, mint például a sirmiumi születésű Deciust, s könnyen eltett láb
alól olyan jelöltet, mint például Aureolust, aki nem mindenben követte elgondolásait. A 260-as évektől kezdve
azonban épp ez a junta volt az, amely tehetséges és erélyes katonák hosszú sorát bocsátotta a birodalom
rendelkezésére. Aurelianus volt az, aki sok évtized után helyreállította a birodalom egységét, pénzreformot
vezetett be, s a dunai határ biztonsága érdekében még az egyetlen balparti tartomány, Dacia kiürítésének és
feladásának fájdalmas műtétére is vállalkozott. Probus császár Aurelianus művét folytatta, és kísérletet tett arra
is, hogy Pannonia gazdaságát szőlőtelepítéssel, mocsárlecsapolással helyrehozza. Nem sokkal később pedig a
végleges konszolidáció szintén egy négytagú dunai katonacsoport műve volt: a dalmát származású Diocletianus
császár társuralkodói mind Duna-vidékiek voltak... A négyes uralom (tetrarchia) felbomlása után ugyan épp a
pannon Maximianus fia Rómából kiindulva akarta az egyeduralmat megszerezni, de a végső győzelem nem az
övé, hanem a galliai csapatokkal harcoló Constantinusé (Nagy Konstantin) lett.
Részletek Mócsy András: Róma alattvalója című írásából – ld. Évezredek hétköznapjai (szerk.: Szombathy
Viktor), Bp. 1973. Válogatta: Kertész István. (A szerk.)
25 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Karoling-kori grófság a Balaton mellett
SZŐKE Béla Miklós
Karoling-kori grófság a Balaton mellett
Mosaburg/Zalavár
A Dunántúl korai keresztény térítésének történetében nem kis szerepet játszott a Keleti Frank Birodalom
pannoniai központja, Mosaburg/Zalavár.
Grófság Pannoniában
A Mosaburg központtal Alsó-Pannóniában szerveződött grófság a kora feudális nyugat-európai grófságok
tipikus életét élte. Élén Pribina, akit az uralkodó, Német Lajos 860-ban hű emberének, fidelis dux nosternek
titulált, majd Kocel állt, aki több oklevélben is a comes vagy dux címet viselte, hasonlóan a ranglétra azonos
fokán álló frank grófokhoz. Pribinának és Kocelnek a császárral, a római pápával és a salzburgi érsekkel
egyformán közvetlen a kapcsolata, levelezésben állnak, sőt a salzburgi érsekek gyakori vendégek is
Mosaburgban. Környezetük vezető nemeseit rokoni, családi kötelékek kötik a bajor, karantán (és feltehetően a
morva–szláv) arisztokráciához, akik koruk színvonalán művelt emberek, a Karoling curtis mintájára épült
udvarházaikban magántemplomot építtetnek – melyet azután a salzburgi érsekek szenteltek fel –, birtokügyeiket
Regensburgban és Salzburgban kiállított oklevelek révén intézték, Pribina és Kocel székhelyén pedig olyan
díszes kivitelű, hatalmas méretű kőtemplomok hirdették a kereszténység győzelmét, amelyeket bármely,
birodalmon belüli palota megirigyelhetett. Ezek alapján Pribina és Kocel Mosaburg központú nagybirtoka akár a
Frank Birodalom belsejében is állhatott volna, személyi állománya, működése, külső megjelenése semmiben
sem tért el amazoktól. A mosaburgi grófság egyúttal azt a fejlődési modellt is felvillantja, amely Pannonia más
részein is a jövőt jelentette volna, ha a honfoglaló magyarok megjelenése drasztikusan meg nem szakítja ezt a
folyamatot.
Pribina a Dunántúlon
„(Német Lajos) király híveinek a kérésére, hűbérbirtokul (in beneficium) Pribinának adta Alsó-Pannóniának egy
részét a Sala (= Zala) nevezetű folyó környékén. Itt kezdett el akkor lakni, és egy erődítményt kezdett építeni a
Sala folyó egy mocsaras berkébe, és elkezdte körös-körül összegyűjteni a népeket, és elkezdett terjeszkedni
azon a földön” – így szól a merseburgi érsekség egyik feljegyzése a zalavári grófságról, amikor annak érdemeit
foglalja össze az uralkodó számára Pannonia pogány lakosságának keresztény hitre térítésében. (A mű címe:
Conversio Bagoariorum et Carantanorum = A bajorok és karantánok megtéréséről, továbbiakban: CBC.) A
műből megismerhetjük Pribina egész életútját, attól kezdve, hogy őt, még mint nyitrai fejedelmet, 833 táján
Mojmir, morva fejedelem elűzte székhelyéről. A menekülő Pribinát – rokona révén – Ratbod, Oriens tartomány
(nagyjából a mai Ausztria és Dunántúl területének) prefectusa fogadta be. Ám hamarosan összekülönbözött
vendéglátójával, s először a dunai bolgárokhoz, azután a sisciai (sziszeki) szláv fejedelemhez, majd Salacho
krajnai fejedelem udvaráig menekült. Végül újra visszatérhetett Német Lajos hűbéresei körébe, s 840 táján
nemcsak hogy a már említett területet nyerte el hűbérbirtokul, de azt hamarosan (847) teljes birtokába is vehette.
Itt „miután az említett erődítményt felépítette, ebben először is egy templomot rakatott, amit Liupram érsek [...]
elmenvén abba a várba, felszentelt Isten szent anyjának, Máriának a tiszteletére, a 850. esztendőben”.
Pribina első erődítésének több mint 10 m széles, 2 m mély sáncárkát, mely a Vársziget déli felét vágta át, az
utóbbi évek kutatásai során fedeztük fel. Az ezen belül felépített, feltehetően háromhajós, félköríves
szentélyzáródású templomnak – amelyet utóbb (1019-ben) bencés kolostorrá építettek át s Szt. Adorján (=
Hadrianus) tiszteletére szenteltek fel – azonban mára már csak egy, Giulio Turco hadmérnök által 1569-ben
készített alaprajza maradt fenn. A templom felszentelésekor jelen voltak egyrészt Pribina és fiai, Kozel és Unzat
(?), továbbá kíséretének (főként szláv nevű) tagjai, másik oldalról pedig a bajor arisztokráciának a salzburgi
püspök kíséretét alkotó vezető személyiségei. Pribina ez alkalommal „Liupram érsek kezébe és hatalma alá adta
papját, Dominicust”, aki engedélyezte Dominicusnak, hogy „egyházmegyéjének a területén misét mondjon, s
rábízta a templomot és a népnek a gondviselését, ahogy ezt a papi rendtartás megkívánja”. Ezzel a kissé teátrális
aktussal Pribina hivatalosan is elismerte Salzburg misszionálási előjogát más térítő központokkal szemben.
Hittérítés és templomépítés
26 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Dominicus halála után annak utódja előbb Swarnagel, a híres tudós lett, aki diakónusokkal és klerikusokkal
együtt érkezett Salzburgból (859-ig), majd ennek halála után Altfrid, minden tudományok mestere, s mint ilyen,
minden bizonnyal kitűnő építőmester következett, aki rangban is emelkedett. Esperes lett.
Nem kizárt, hogy Altfrid már korábban megérkezett Salzburgból, azokkal a mesteremberekkel, akiket Pribina
kérésére Liupram érsek küldött onnan, nevezetesen „kőműveseket és festőket, kovácsokat és ácsokat, akik
Pribina városában egy tiszteletre méltó templomot építettek”. Nagy valószínűséggel ennek a kolostor (?)
templomnak az alapjai kerültek elő az utóbbi évtizedben a Vársziget közepén, a Mária-templomtól északra. A
háromhajós, félköríves szentélyzáródású templom hatalmas méreteivel (hossza mintegy 50 m, szélessége 24 m),
egyedi építészeti megoldásaival (nyugati végén ún. Westwerk, előtte kerek torony, a szentély körül a szent
vértanú sírját övező gyűrűs kápolna), díszes kivitelével (a szentélykörüljáró szalagfonatos díszű téglapadlója
alatt aranyfestésű, figurális ábrázolással és felirattal díszített ablaküveg-töredékek kerültek elő) a korabeli
Európa egyik legjelentősebb építészeti emléke.
Altfrid halála után hasonlóképpen esperesi rangban tevékenykedett Richpald, mígnem 866-ban „egy bizonyos
Methód nevű görög az újonnan feltalált szláv írásaival kiszorította a latin nyelvet, a római tanítást és a hiteles
latin szent iratokat, és a nép előtt megvetetté tette azoknak a miséjét, evangéliumhirdetését és egyházi
tevékenységét, akik azt latin nyelven végezték”. (CBC 12.)
Pribina nem csak saját várában építtetett templomokat. Mosaburgon kívül további 13 templomról tudunk,
melyeket uralkodása alatt a salzburgi érsekek szenteltek fel. Pribináról utoljára 860-ban hallunk. Ez év február
20-án még Regensburgban tartózkodott, ahol Otgar apát kérésére megerősítette adományát, amit Salapiuginnál
(a „Zala kanyarulatánál”, Zalabér táján) a niederaltaichi kolostor javára tett. Azután jó hűbéres módjára
csatlakozott Német Lajos seregéhez, aki annak a lázadásnak a leverésére indult, melyet fia, Karlman és a morva
fejedelem, Rasztiszláv közösen robbantott ki. A harcok során Pribina elesett. 861. március 21-én már fia, Kocel
volt jelen Regensburgban, hogy a freisingi apátságnak adományt tegyen.
A még Nyitrán született Kocel 850 táján érhette el a felnőttkort. Ekkor tette ugyanis első adományait, midőn
apja helyett ő kísérte el templomszentelő körútjára Liupram érseket, majd valamivel később (de még 859 előtt) a
regensburgi Szt. Emmeram egyház részére anyai örökségéből is adományt tett. Ő is buzgón támogatta a
templomépítéseket, 864-ben, majd 865-ben nála töltötte a karácsonyt Adalwin érsek, amely alkalmakkor új
templomok sorát szentelte fel, sőt 865-ben e célból másodszor is visszatért.
A nyugati és a keleti egyház vetélkedése
A salzburgiak térítő buzgalma nem véletlenül fokozódott ekkor: Osbaldus halálának évében, 863-ban ugyanis
egy nálánál sokkal fenyegetőbb veszély jelent meg Pannóniában és Moráviában: Methód és testvére Konstantin
(Cyrill), az előkelő thessalonikéi családból származó térítő testvérpár. Miután a morva fejedelem, Rasztiszláv
kérésének eleget téve Moráviába utaztak, és ott sikeresen felnevelték első tanítványaikat, 866-ban Mosaburgba
érkeztek, és ott is 50 tanítványt gyűjtöttek maguk köré, sőt maga Kocel is megtanulta a szláv írást. A pápával jó
kapcsolatban álló Kocel, akitől az önálló pannóniai püspökség gondolata sosem állhatott távol, most,
kihasználva a kínálkozó alkalmat, rávette a térítő testvéreket, hogy Konstantinápoly helyett, I. Miklós pápa
meghívásának eleget téve, Rómába induljanak. 867. december 14-én meg is érkeztek a Szent Városba.
Konstantin hamarosan meghalt (869. február 14.), Methód azonban nem sokáig gyászolhatta testvérét. Kocel
sürgető kérésére folytatta missziós tevékenységét, s a év második felében (egy ekkor még ritkaságszámba menő
tisztségben) mint pápai legátus tért vissza Pannonfába. Magával hozta az ekkor még csak kivételes alkalmakkor
levelező pápának Kocelhez, Rasztiszlávhoz és Szvatoplukhoz címzett levelét. A levélben a pápa beleegyezését
adta, hogy a szentbeszéd mellett a liturgiát is szláv nyelven végezzék, de az új egyházkerületet még közvetlen
igazgatása alatt akarta tartani. Kocel azonban makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy Methód püspökként
tevékenykedjen, ezért 20 nemes kíséretében visszaküldte Rómába azzal a kéréssel, hogy a pápa szélesítse ki
Methód jogkörét. Ezt, rövid hezitálás után, meg is tette a pápa: Methódot Sirmium központtal Pannonia
érsekévé tette.
A császár és a pápa küzdelme
A bajor egyház joggal érezhette, hogy a pápa az ő térítő tevékenységének semmibevételével, a feje felett
átnyúlva döntött Pannonia sorsáról. Ezért a császárhoz fordult jogorvoslatért. (Ebből az alkalomból készült a
korábban már említett, a bajorok térítő tevékenységét leíró Conversio... – CBC.) Methódot elfogták, a
regensburgi synodus elé állították, mint „püspökség nélküli püspököt” elítélték, és két és fél évig fogva tartották.
A pápa és a császár e korai hatalmi vetélkedése még egyértelműen a császár győzelmével ért véget. A
27 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
forchheimi béke (874) Methódnak visszaadta szabadságát, de tevékenységi köre csak Morvaországra
szorítódott.
Pannonia újra Salzburg fennhatósága alá került s ott is maradt a század végéig, amíg a honfoglaló magyarok
megjelenése szakításra nem kényszerítette.
Kocel nem sokkal élte túl kudarcát, a 870-es évek második felében meghalt (873-ban még levelet váltott a
pápával). Utódja(i) ismeretlen(ek), csak a század végén ismert egy, név szerint: Braslav dux (herceg), aki Arnulf
király, majd császár pannoniai helytartója (884-900), s mint ilyen Mosaburg felügyeletét is ellátta.
2. Képek
28 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
29 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
30 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
31 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Vérbulcsú földjén
ZSOLDOS Attila
Vérbulcsú földjén
A Balaton-felvidék az Árpád-korban
„Az Árpád-kor birtokstruktúráját a szórtság jellemzi” – szakkönyvekben és ismeretterjesztő munkákban gyakran
olvashatjuk e sommás megállapítást. Az első pillantásra némiképp homályos értelműnek tetsző mondat arra a
jelenségre utal, hogy részint egy-egy személy, család vagy intézmény birtokai az ország különböző részein,
egymástól akár jelentősebb távolságra feküdtek, részint pedig egy-egy település határán több birtokos osztozott.
A „szórtság” jelensége az ország néhány más tája mellett, a Balaton-felvidéken mutatkozik meg különösen
szemléletes módon.
Vérbulcsú maradéka
A magyar krónikáshagyomány a hon-foglaló vezérek között tesz említést Vérbulcsúról, akinek személyét a
honfoglalás korába helyezi – igaz, nem a vezérek között – Anonymus is. Ez azonban nyilvánvaló tévedés,
hiszen a gyászos emlékű augsburgi csata (955) után kivégzett Vérbulcsú már csak időrendi okok miatt sem
lehetett a honfoglalás tevékeny részese. Az azonban, hogy Bulcsú – a „vér embere”, ahogy Anonymus jellemzi a
vezért – valóságos történeti szereplő volt, aligha lehet kétséges. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a
10. század közepe táján arról ír, hogy Bulcsú a karchai méltóság betöltőjeként „Turkia harmadik fejedelme”.
Ekkor tehát Bulcsú minden bizonnyal egyike volt a magyar törzsfőknek: ilyen értelemben tesz róla említést egy
942-re vonatkozó arab forrásunk, s az egyik nyugati kútfőben Bulcsú címeként szereplő „király” (rex) minősítés
is leginkább ebben a jelentésben értelmezhető.
A magyar krónikák úgy tudják, hogy Bulcsú a „Balaton körül” foglalt magának szállásterületet, s ezt a
hagyományt képviseli a 13. század utolsó negyedében dolgozó Kézai Simon mester is, aki némileg pontosítva az
előbbi hírt, a „Zalában, a Balaton tó körül” megfogalmazással él. Zala említése azt sugallja, hogy Bulcsú
szállásterületéhez a Balaton-felvidék is beletartozhatott, hiszen ez a vidék a mai Felső- és Alsóörstől kezdődő, s
nyugat felé fokozatosan szélesülő sávban egészen az 1950. évi közigazgatási változásokig a történeti Zala
megye része volt. Zala megyei helység volt tehát Tihany csakúgy, mint Tapolca vagy az 1009-ben még
Marcalfő néven említett mai Sümeg. Bizonyos, hogy a magát Bulcsútól származtató magyar nemzetség, melyet
forrásaink hol Ládnak, hol Vérbulcsúnak neveznek, a Balaton-felvidéken volt birtokos a 13– 14. században:
hiszen a mára már elpusztult Lád település például a Badacsonytomajjal szomszédos Tördemic határában feküdt
a középkorban. Mire azonban a nemzetség tagjai a 13. században felbukkannak forrásainkban, a feltehető
egykori gazdagságnak csak a töredékével rendelkeztek; a rokonság a szerény jómódban élő birtokosok közé
tartozott. A vagyon és a hatalom elvesztésének pontos körülményei nem ismertek, gyanítható azonban, hogy a
királyi hatalommal való szembekerülés következményeit viselve süllyedt a nemzetség a jelentéktelenségbe.
Ésszerűnek tűnő feltételezés szerint ugyanis, hogy a 10. század első felében bizonyos mértékig háttérbe szorult
Árpádok az augsburgi csatavesztés kínálta alkalmat megragadva terjesztették ki tényleges uralmukat a Nyugat-
Dunántúl addig önálló politikát folytató hatalmi központjaira, ami aligha történhetett meg harcok nélkül.
Birtokosok
Az államalapítás körüli harcokban elbukók javait országszerte a győztes királyi hatalom vette birtokba, s nyilván
nem volt ez másként a Balaton-felvidéken sem. A birtokok egy részét az uralkodó saját használatára tartotta
meg, a többit pedig eladományozta részint egyházaknak, részint világi híveinek.
A Balaton-felvidéken szépszámmal találunk királyi birtokokat. Többségük a király és az udvartartása ellátását
szolgáló, ún. udvari birtokszervezethez tartozott, s a mindenkori királynét megillető birtokokat szintén ezekből
hasították ki. A Kál-völgy falvaiban élő királyi népek között feltűnnek a „kenyéradók, akiket közönségesen
udvarnokoknak mondanak”, de udvarnokokat emlegetnek a mai Balatonfüred, Gyulakeszi, Alsóörs, Szepezd,
Balatonszőlős, Badacsonytomaj, Káptalantóti és Vászoly vidékén is. Az udvarnokok saját ispánságba szervezve
éltek, forrásaink többször is emlegetik ennek vezetőjét, a „Zala megyei udvarnokok ispánjá"-t. A királyi népek
más csoportjait gyümölcskertész (Ábrahám), szőlőműves (Arács), tárnok (Lovas), szakács (Alsóörs) vagy éppen
pohárnok (Balatonszőlős) szolgálatra osztották be. Királynéi népekről tudunk Balatonfüredről és
Balatonszőlősről, s királynéi tárnokok éltek Lovason és Alsóörsön. A Kál-völgy királynéi szőlőműveseit, akik a
jelentős földrajzi távolság ellenére a Somogy megyei Segesden lévő királynéi udvarház alá tartoztak, 1276-ban
adományozta el Izabella királyné – IV. László felesége – a belháborúk során feldúlt veszprémi káptalannak.
32 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A királyi birtokok másik nagyobb csoportját az egyes királyi várak alá rendelt várszervezeti földek alkották. A
zalai várispánság birtokainak többsége ugyan nem a Balaton-felvidéken volt, de azért itt is éltek várnépek,
Pécselen, Paloznakon, Hegymagason és Szigligeten. Lovas határának egy része a Nyitra megyei Szolgagyőr
várnépeinek kezén volt, Tagyonban pedig veszprémi várnépek éltek, akiket IV. Béla udvarnoki szolgálatra
rendelt, s végül III. András adományozott el a bakonybéli apátságnak.
A királyi alapítású egyházak birtoka-inak egy tekintélyes hányada eredetileg szintén az uralkodói
birtokszervezetek valamelyikéhez tartozhatott, s az alapításkor vagy utóbb került egyházi kézre. A Balaton-
felvidék területén kiváltképp két egyház, a veszprémi püspökség, illetve a káptalan és a tihanyi apátság birtokolt
földeket. A veszprémi püspökség már 1009-ben megkapta Sümeget, s utóbb Ábrahámban, Arácson, Aszófőn,
Csopakon, Dörgicsén, a Kál-völgyben, Gyulakeszin, Alsóörsön, Szepezden, Balatonszőlősön, Tapolcán,
Balatonudvariban és Vászolyban van tudomásunk a veszprémi egyház birtoklásáról. Az 1055-ben, I. András
király által alapított tihanyi apátságnak Arácson, Aszófőn, Dörgicsén, Balatonfüreden, a mai Révfülöpön,
Kövesden, Örményesen, Balatonszőlősön, Balatonudvariban és Vászolyban voltak földjei. Kisebb-nagyobb
birtoktestekkel azonban rendelkezett a pannonhalmi (Kisapáti, Hegymagas), a zirci (Balatonszőlős), a
bakonybéli (Balatonhenye, Alsóörs, Kővágóörs) és a somogyvári apátság (Szepezd), valamint a győri
(Káptalan-tóti) és a fehérvári káptalan (Balatonszőlős) is.
A világi birtokosok közül a legjelentősebb birtokállománnyal a Balaton somogyi partján is birtokos Atyusz
nemzetség rendelkezett. E rokonság eredete ismeretlen, mindazonáltal előkelő és nagy múltú lehetett, hiszen
már a 12. század elején monostort alapítottak Almádon (a mai Hegyesd közelében). Az apátság mára már
elpusztult, de emlékét őrzi a nevében a szomszédos Monostorapáti, amely egyike volt az Atyuszok által a
monostornak adott birtokoknak. A nemzetség birtokai az egész Balaton-felvidéket behálózták Györöktől egész
Kövesdig. Birtokoltak a ma is Zalába eső Válluson, ill. Halápon, Szigligeten, Monostorapátiban, a Kál-
völgyben, Révfülöpön, Zánkán, Vászolyban, Balatonudvariban, Balatonszőlősön, Kövesden, s meglehet, hogy a
nemzetség egyik tagjáról kapta a nevét Salföld. Badacsony környékén a feltehetően besenyő eredetű Tomaj
nemzetségnek voltak birtokai, Gyulakesziben, Zánkán és Szepezden a Könyves Kálmán király dél-itáliai
normann feleségének kíséretében az országba érkező őstől eredő Rátótoknak voltak javai, akik a mai Gyulakeszi
határában építették fel Csobánc nevű várukat. A Zala más vidékein, és főleg a távoli Zemplén megyében
birtokos Bogátradvány nemzetség Halápon és Dörgicsén rendelkezett földekkel. Ismeretlen eredetű helyi
nemeseket emlegetnek forrásaink Arács, Aracsa, Balatonederics, Tördemic, Tapolca, Kővágóörs, Monoszló és
Felsőörs vidékén.
A Nivegy-völgy példája
Amint az a fenti vázlatos áttekintésből is látható alig volt olyan település a Balaton-felvidéken, amelynek
határán ne két-három vagy akár több birtokos osztozott volna. A jelenséget egyetlen településcsoport példáján
vesszük szemügyre.
A már említett Atyusz nemzetség birtokai között tűnik fel Nivegy. Ennek egy részét az egyik Atyusz a
veszprémi káptalannak adományozta, egy további darabját pedig a rokonság egy másik tagja utóbb eladta. Az
eladott föld szomszédaiként 1252-ben királyi szőlőműveseket, kutyapecéreket és udvarnokokat, valamint a
veszprémi püspökség népeit említik. Egy 1269. évi adatból aztán kiderül, hogy a Nivegy név valójában nem egy
települést, hanem hetet jelöl, s ezek együttes területe alkotta az 1272-ben és 1353-ban emlegetett Nivegy-
völgyet. A hét falu közé tartozott a ma is meglévő (Balaton-)Csicsó, Szentantalfa, Szentjakabfa és Tagyon,
valamint a Szentjakabfa határába beolvadt Herend, míg a fennmaradó két település alkalmasint a Csicsó, ill.
Szentjakabfa határában kereshető egykori Szentbereckkel, ill. Szentbalázzsal azonosítható. Herenden,
Tagyon és Szentjakabfán királyi udvarnokok éltek, akiket földjeikkel együtt a 14. század elején a veszprémi
püspökség kapott meg, Tagyonban az Atyusz nemzetség mellett veszprémi várnépek is birtokoltak,
Szentantalfán pedig nemeseket emlegetnek. Szentbereck a veszprémi püspökség birtokaként tűnik fel a 14.
század közepén, Szentbalázs birtokosát viszont nem ismerjük, ám egyháza szerepel a pápai adószedők
jegyzékében. Csicsón élhettek azok a királyi kutyapecérek, akiket 1252-ben „Nivegy” szomszédaiként
említenek, ugyanis 1278-ban IV. László agarászai itteni lakatlan földjét eladományozta vadászai ispánjának, a
néhány évvel korábban megnemesített Himnek (Heym), akinek egyik unokája, Himfi Benedek komoly karriert
futott be I. Lajos király szolgálatában. Az eladományozott föld mindössze 65 holdnyi volt, azaz meglehetősen
szerény nagyságú: a 13. század közepén éppen négyszer ekkora, 2 ekealjnyi földet tartottak elegendőnek arra,
hogy jövedelmének élvezője, ha nem is páncélos lovagként, de jól felszerelt lovas harcosként jelenjék meg a
király seregében. A 65 hold azonban, s ez az igazán figyelemreméltó, nem kevesebb, mint 18 helyen terült el a
falu határában, 1–17 holdas darabokban. Az eset még csak kivételesnek sem mondható, hiszen 1309-ben a
veszprémi káptalan egyik ábrahámi jobbágyának 5 hold földet három 1 és egy 2 holdas darabban adott át
33 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
művelésre, s a példák száma bőségesen szaporítható lenne. Valójában egy-egy falu határa nem egy-szerűen csak
megoszlott a helyi földes-urak között, hanem ráadásul az ugyan-azon birtokost illető földek is a legnagyobb
kuszaságban terültek el a határban.
A Balaton-felvidék egyike az ország azon vidékeinek, amelyek viszonylag korán betelepültek. A
településhálózat ilyenformán gyorsan megszilárdult, s mivel minden földnek volt gazdája, nem lehetett
hatalmas, lakatlan területeket adományozni.
A Balaton-felvidék tekinthető a Kárpát-medence legrégibb szőlővidékének is: gyakorlatilag minden település
határában folyt szőlőművelés. Miután a szőlő értékes birtoknak számított, ez megmagyarázza, hogy aki csak
tehette, akár kicsiny s az ország más vidékein jelentéktelen nagyságúnak tűnő birtokdarabokat is, adományul
kért a királytól, s boldog volt, ha megkapta.
2. Képek
34 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
35 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A magyar tenger két világbirodalom határvidékén
PÁLFFY Géza
A magyar tenger két világbirodalom határvidékén
Természeti viszonyok és a török elleni védelem
Az 1526. évi mohácsi vereséggel egyidejűleg a teljes déli védelmi rendszer elveszett. Magyarország területe
ezután, az I. Ferdinánd király trónra lépését követő zűrzavaros évtizedekben végleg a Habsburg és az oszmán
világbirodalom összecsapásának színterévé vált. Ellenállásának lehetőségeit – azon kívül, hogy a betolakodó
szultán mellett egyidejűleg két uralkodója volt – igen megnehezítette, hogy az ország természeti adottságai az
oszmánoknak szinte kínálták a lehetőséget újabb és újabb országrészek megszállására. A Kárpát-medence
domborzati és vízrajzi viszonyaiból adódóan ugyanis a Dráva és az Al-Duna vonalától észak-nyugati irányban a
Zalai-dombságig, a Balatonig és a Dunántúli-középhegységig, északkeletre pedig az Északi-középhegység
vonulatáig, illetve az Erdélyből a síkvidékre érkező folyókig – néhány mocsarasabb területet leszámítva – nem
volt egyetlen komolyabb természeti akadály (hegyvonulat vagy folyó), mely alapjául szolgálhatott volna egy
olyan várláncolat kialakításának, amilyen 1521 előtt a déli végeken létezett.
I. Szulejmán szultán azonban sem 1529., sem 1532. évi hadjárata idején nem élt a magyarországi természeti
viszonyok által számára kínált páratlan lehetőséggel, sőt stratégiai baklövések sokaságát követte el, midőn
halogatta az ország középső területének azonnali, gyors megszállását. Mire ugyanis a két, Bécs elleni expedíció
kudarcából levonta a megfelelő következtetést és Magyar-ország megszállásának új – immáron lépésekben
történő – koncepcióját kidolgozta, a keresztény oldalon, ha csak lassan és eleinte hevenyészve is, de meg-
kezdődött az új védelmi és végvárrend-szer alapjainak lerakása. Ekként a fentiek ismeretében teljességgel
érthető, hogy a két világbirodalom frontvonala Szigetvár és Gyula várainak 1566. évi elvesztését követően miért
éppen a Zalai-dombvidék–Balaton–Dunántúli-középhegység–Nógrádi-hegyvidék–Északi-középhegység-
vonalon alakult ki, majd merevedett meg a század végének hosszú török háborújáig (1591–1606).
A mai dunántúli területeken – melyet a török korban a központi tájszemlélet elvének megfelelően, azaz az
ország-gyűlés székhelyéről, Pozsonyból tekintve „dunáninneni” országrészként emlegettek – a Balaton a török
elleni védelmi rendszer legfontosabb, természet nyújtotta védőbástyája lett. Az akkortájt – környező
mocsarainak köszönhetően – a mainál jóval nagyobb kiterjedésű tó ugyanis olyan természeti akadályt jelen-tett,
mely a Dunántúl közepén óriási gátként akadályozta a török szpáhik szabad előrenyomulását. Az oszmánok
elleni védelemben azért is különösen nagy jelentősége volt a magyar tengernek, mert a Habsburg és a Török
Birodalom másfél évszázados magyarországi küzdelmének nagy részét az úgynevezett „háborús békeévek”
(1568–1591, 1606–1663) tették ki. Ezen időszakokat pedig az állandó portyák, az adóztatás ellenséges területen
való kiterjesztésére indított akciók és egy-egy kisebb vár elfoglalásáért vezetett határ menti összecsapások
jellemezték. Így a Balaton – nagyrészt legalábbis – arra kényszerítette a Somogy és Tolna megyei török
végvárak (Balatonszemes közelében Bolond-vár, Endréd, Koppány, Karád, Siófok, Ozora, Tamási stb.)
zsákmányra és rabokra éhes katonáit, hogy a keresztény területek ellen vezetett akcióik során azt vagy keleti,
vagy nyugati irányból kerüljék meg, ezáltal jelentősen csökkentve portyáik hatótávolságát.
Balatoni végházak
A Balaton mindamellett, hogy a Dunántúlon jelentősen szűkítette a török, de egyúttal a keresztény végváriak
északnyugat–délkelet irányú portyázási lehetőségeit, a Habsburg és az oszmán katonai vezetés számára egyaránt
kiváló lehetőséget kínált, hogy a partjai mentén húzódó hegy- és dombvonulatokra, illetve mocsaras
folyóvölgyekre támaszkodva kiépítsék saját végvárláncolatukat. Ez a folyamat bizonyos előzmények után
mindkét fél részéről Szigetvár 1566. évi elestét követően valósult meg. Míg a szultáni hadvezetés a szigetvári,
koppányi, simontornyai és székesfehérvári szandzsákokba osztva szervezte katonai-közigazgatási rendszerbe a
Balaton tágabb környezetében fekvő várakat, az Udvari Haditanács a Dunántúlon két végvidéki (a kanizsai és a
győri) főkapitányságot hívott életre, mely alatt egy fővárat és a hozzá rendelt kisebb végházak védelmi egységét
értjük. A két generalátus természetes, majd ebből adódóan közigazgatási határvonalát pedig a Balaton alkotta.
Sőt Kanizsa 1568. évi királyi kézbe, illetve kamarai igazgatásba vételét megelőzően Közép-Európa legnagyobb
tava még a későbbi kanizsai vég-vidék előzményének tekinthető katonai közigazgatási egység nevében is
felbukkant. A híres végvári főtiszt, Thury György például 1567-ben a Balaton és a Mura–Dráva közötti
végvárak főkapitányának tisztét viselte. A 16. század végéig azután a kanizsai végvidéki főkapitányságot
gyakorta Balaton és Dráva, a győri generalátust pedig Balaton és Duna közötti végekként emlegették.
36 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Noha a Balaton valóban jelentős természetes gátat vetett a keresztény területeket vadnyugati „aranyásók”
módjára rohamozó szpáhik portyáinak, szerepe csak abban az esetben érvényesült meg-felelően, ha a tőle
délnyugatra és északra fekvő területeken a királyi végvárak katonaságának hasonlóképpen sikerült feltartóztatni
a török akciókat. Miután az 1568. évi drinápolyi békét követő évtized bebizonyította, hogy az újonnan ki-épített
várrendszer meglehetősen átjárható, a bécsi katonai vezetés 1577-ben a problémák megvitatására nagy végvári
haditanácskozást hívott össze a császár-városba. A várhálózat kialakításánál ugyan már korábban is igyekeztek
kihasználni a természet nyújtotta adottságokat, a konferencia résztvevői mégis hangsúlyozták, hogy a jövőben
az ország egész területén olyan zárt és szigorúan ellenőrizhető védelmi vonalat kell létrehozni, mely a kedvező
természeti viszonyokra még a korábbiaknál is jobban és immár valóban tudatosan épít.
A magyar tengerbe – Zalavár és Balatonhídvég környékén óriási mocsár-vidéket kialakítva – betorkolló Zala
folyó és a Kanizsa-patak ingoványos völgye rendkívül kedvező természeti feltételeket kínált a hatékonyabb
védelem megvalósítására. A kidolgozott új koncepció jegyében a Kanizsa-patak völgyét malomgátakkal
duzzasztották fel, az átkelőket eltorlaszolták, illetve azok mentén palánkokat és őrházakat emeltek, a rendszerbe
nem illő kisebb várakat pedig felrobbantották. Ennek eredményeként az egymástól látótávolságban álló őrhelyek
segítségével hatékonyan ellenőrizték a törökök által korábban használt átkelőket, a hézag-mentes vízvédelmi
rendszer kialakításával pedig a portyázókat meggátolták újabbak létrehozásában.
A győri főkapitányságon belül a Balaton-felvidék védelmét az annak északi szomszédságában fekvő kisebb
magánföldesúri várak (Tátika, Rezi, Hegyesd, Tapolca, Sümeg stb.) mellett a 16–17. században öt királyi
fizetésű végvár biztosította. A part menti Tihany, Keszthely, Szigliget és Csobánc, valamint Kinizsi Pál egykori
fészke, a kissé északabbra fekvő Nagyvázsony a generalátuson belül külön várkörzetet alkotott, mely nevét a
szomszédos nagy tótól kölcsönözte. Az „öt balatoni végvár” avagy a „balatoni vagy Balaton mellett lévő
végházak” elnevezést viselő kisebb védelmi egység katonái azonban első-sorban mégsem azért alkottak
közösséget, mert – a végvidék többi várától eltérően – zsoldjukat nem az alsó-ausztriai tartomány rendjei,
hanem az Udvari Kamara az uralkodó magyarországi és birodalmi jövedelmeiből, illetve segélyeiből fizette.
Ezeknek a váraknak a katonáit ugyanis valóban a Balaton-felvidék védelme formálta egységes közösséggé.
Lovas futárokkal vagy a távírászat korabeli módján, az ágyúlövések segítségével leadott jelzésekkel, az úgy-
nevezett hírlövéssel, tüstént értesítették egymást, ha valamelyik vár közelében ellenségre vagy gyanús nyomra
bukkantak. Ezt követően általában együttesen vették üldözőbe a főként a székesfehérvári vagy koppányi
szandzsákbégek vezette betörőket, vagy indultak együtt maguk is – megélhetésüket kiegészítendő – zsákmány-
és rabszerző utakra. Az élelmezésükre a negyedévenkénti böjtökről elnevezett kántorpénzt szintén együttesen
kapták meg az efféle ügyeiket a pápai végvárban intéző seregdeáktól. Amennyiben pedig sérelmeik voltak,
communitasuk (közösségük) közös levélben fordult az Udvari Kamarához gyakran valóban rákháton járó
zsoldjukért vagy az Udvari Haditanácshoz a balatoni hajózáshoz nélkülözhetetlen naszádok ügyében.
Vízi portyák a magyar tengeren át
A Balaton ugyan valóban óriási gátat jelentett a portyázásra „szakosodott” küzdő feleknek, mégsem volt
teljességgel leküzdhetetlen akadály. Különösen igaz volt ez a keményebb téli időszakokra, amikor a tó jege
olyan vastagra hízott, hogy lovakkal is átkelhettek rajta. Abban a korban pedig az ilyen esztendők jóval
gyakoribbak voltak, mint napjainkban. A tóparti helyőrségek ekként mindig kiéhezve várták, hogy január–
februárban a jégen át lepjék meg a szemközti partvidék lakosságát. Az 1570. esztendő első napjaiban például
Pethő János arról panaszkodott Batthyány Boldizsárnak, hogy a Balaton már tíz napja befagyott, és így a
koppányi, simontornyai, kaposvári és karádi törökök szabadon járnak-kelnek át rajta sok lajtorjával, tüzes
szerszámmal és számtalan sok jégpatkóval, ami a környező végváraknak és területeknek óriási veszélyt jelen-
tett. 1582 telén a somogyi törökök hasonlóképpen a Balaton jegén keltek át, majd nyomultak előre egészen a
Rábáig, hogy ott a Kemenesalja vidékét kirabolják. A keszthelyi kapitány, Pethő Kristóf azonban – aki 1600-
ban Bolondvár védelmében életét áldozta hazájáért – résen volt, és a kor bevett „portyázási szokásának”
megfelelően a zsákmánnyal visszatérő törököket a szomszédos balatoni és a pápai végvár katonáinak
segítségével hazatértében verte meg. A téli időszakokban ezért gyakran előfordult, hogy arra az időre, amíg a
Balaton befagyott, a tóparti végházak őrségét a távolabbi várak katonaságából erősítették meg – miként például
Tihanyét 1601-ben huszonöt veszprémi gyalogossal.
A part menti helyőrségek közül különösen a tihanyi, a szigligeti és keszthelyi végvár „vitézlő népére” hárult
nagy feladat a jégen vagy főként a tavaszi és nyári hónapokban a vízen átkelő törökök feltartóztatásában. A
Balaton ugyanis ezen a három helyen, a tihanyi révnél és a Szigligeti-öböl két végpontjánál a legkeskenyebb,
így a legkönnyebben átszelhető. A bolondvári, endrédi és koppányi törökök éppen ezért általában ezeken az
átkelésre legalkalmasabb helyeken próbálkoztak, amikor hajóikkal a füveltetést követően az északi part
rablására vagy adóztatására indultak. 1592 májusának végén például 250 bolondvári török három naszádon
Keszthely alatt szállt partra, de nem járt szerencsével, hiszen a keresztény végváriak megverték őket és
37 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
negyvenegy fogollyal, tizenhét fejjel, továbbá három zászlóval tértek haza. Egy esztendővel később azonban a
törökök már sikerrel jártak, hiszen ekkor az ezen vidékről elhajtott marhát előbb levágták, majd azután
naszádjaikat azzal megrakva hajóztak el. 1589 tavaszán pedig a koppányi bég csapatai a Balatonon átkelve
bevették Tátika várát, majd kirablását követően felgyújtották, jelentős károkat okozván ezzel az ellenségnek. S
tegyük hozzá, mindez a szultán és a magyar király között fennálló „békesség” időszakában történt!
A keresztény végváriak persze egyetlen alkalommal sem keltek át a Balatonon kevesebbszer – és szegték meg
ezáltal a csak névleg fennálló békét –, mint török sorstársaik. Másképpen ugyanis nehezen képzelhető el, hogy a
tó déli partján, a török hódoltsághoz tartozó Szántód környékén, az endrédi török végvár tőszomszédságában
miként szedhette be rendszeresen a tihanyi apátnak járó és ez időben bérbe vett jövedelmeket a mindenkori
tihanyi kapitány. A szántódi határban, az éppen a Balaton mellett fekvő mocsaras rétet pedig még a 19. század
elején is Körtvélyessy-rétnek nevezték, annak „emlékeként”, hogy birtokosa az 1620–1630-as években az a
Körtvélyessy István tihanyi, majd veszprémi főkapitány volt, aki természetesen minden alkalmat megragadott,
hogy végvári vitézeivel a tihanyi révhelyen átkelve hódoltsági birtokaiból minél jelentősebb jövedelmet húzzon.
Az átkelésekhez mindkét fél viszonylag komoly hajóparkkal rendelkezett. A tóparti keresztény és török
végvárak falai alatt már a 16. században több kezdetleges „hadikikötő” épült. A magyar király végvári
katonáinak
Fonyód, Keszthely, Szigliget és Tihany várainál, míg a törököknek az 1610-es években épült siófoki
erődítménynél, továbbá feltételezhetően a szántódi révnél és a Bolondvár közelében húzódó balatonszemesi
parton volt kikötőjük. A közhiedelemmel ellentétben azonban nemcsak ezeknek a végházaknak a védői
rendelkeztek a balatoni átkeléshez alkalmas hajókkal. A 17. század elején ugyanis például a tótól mintegy
tizenöt kilométerre fekvő veszprémi vár katonáinak is voltak sajkáik, melyeket egy-egy nagyobb portya
alkalmával szekereken szállítottak a Balatonig, majd keltek át velük zsákmány reményében a túlsó oldalra.
A 16–17. századi török–magyar végösszecsapások tehát a magyar tengert és környékét sem kímélték meg.
Bizonyára előkerülnek még majdan olyan források is, melyek egy-egy vízi ütközet leírásával elevenítik fel a
távoli korok harcias hétköznapjait. Mindezen küzdelmek ellenére – melyek a balatoni hajózás történetének
egyik legérdekesebb fejezetébe kalauzolnak – mégis hangsúlyoznunk szükséges, hogy a tó óriási szolgálatokat
tett Magyarország és a szomszédos alsó-ausztriai tartomány megvédelmezésében. Olyan, vagy talán még
jelentősebb természetes védőbástyaként állta útját az oszmán hódítóknak, mint amilyen a déli végeken az Al-
Duna vagy az ország északabbi területén a hegyvidékek voltak. Aligha kétséges ugyanis, hogy a Dunántúl
északnyugati területének és Ausztria keleti határvidékének számos települése éppen a magyar tenger létének
köszönheti, hogy túlélte történelmünk egyik legviharosabb időszakát, a hadjáratok, várharcok és portyák több
mint másfél száz esztendejét felölelő török kort.
2. Képek
38 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
39 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
40 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
41 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Balaton környéki várak
PÁRIZS Ágnes
Balaton környéki várak
Szigliget
A Tapolcai-medence délnyugati részén, a Balaton egykori szigetét képező jellegzetes vulkanikus hegy kúpján
állt a szigligeti vár. A pannonhalmi bencések építették birtokaik védelmére a 13. század második felében. A
szabálytalan alaprajzú belsőtornyos várat a 16. században külsőtornyos, rondellás várral bővítették.
1262-ben a király elcserélte, ettől kezdődően Szigliget királyi birtok lett. Felügyelete 1441-ig a Móriczhidaiak
kezében volt. A mohácsi csata után I. Ferdinánd enyingi Török Bálintnak adományozta. Martonfalvay Imre deák
naplójában (1531–1540) maradt fenn a vár ostromának leírása, amely annak rövid időn belüli megadásáról
számol be. A vár megerősítése után 1573-ig kapitánya Magyar Bálint, aki a Balaton környékén zajló végvári
harcok egyik legkiemelkedőbb vitéze volt. A 16. század végén a királyi kamara pénzt utalt ki a rossz állapotban
lévő vár javítására. A török hatalom hanyatlásával a vár hadászati jelen-tősége csökkent, az ott állomásozó
csapatok létszámát fokozatosan mérsékelték. A 17. század végén villámcsapástól az épület nagyobb része
leégett, megmaradt részét 1702-ben Lipót császár parancsára más várakkal együtt lerombolták.
Csobánc
Gyulakeszi és Diszel között egy meredek bazaltkúp fennsíkján állt Csobánc szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos
kis vára. A várat a Rátót nemzetség Gyulafi ága építtethette, miután a család birtokai a 13. századtól Csobánc
körül tömörültek. A Balaton környékét 1543-ban, Székesfehérvár elfoglalása után érte a török hódítás első
hulláma. Csobánc kis mérete, rossz felszereltsége nem volt nagy harcértékű, de a lovasportyákban jelentős volt
védői elszántsága. Az 1702-ben kelt jegyzékben Csobáncot is kijelölték felrobbantásra, de ezt a Rákóczi-
szabadságharc megakadályozta. 1707-ben a császári csapatok ostromát sikeresen visszaverték, két évvel később
azonban a császáriak kezére került. A vár már ekkor romos állapotú volt, Farkas István szolgabíró 1722-es
jelentésében pedig már a lerombolt Csobánc váráról olvashatunk.
Rezi
A hegy tetején álló, hosszan nyújtott, szabálytalan alaprajzú várral egy 1378-as oklevélben találkozhatunk
először, Laczkfi István váraként. Később különböző családok birtokolták. Történetéről keveset tudunk, de
valószínűleg soha nem volt török kézen. 1771 körül összeomlott, később a Festetics család birtoka lett.
Tátika
Veszprém megyében, Zalaszántó község határában, hegy tetején emelkedett a szabálytalan alaprajzú,
belsőtornyos vár. Okleveles említése alapján építési ideje 1248 és 1257 közöttre tehető, a Kaplony nembeli
Zlandus püspök építtetett rajta. Később királyi vár volt, majd különböző családok birtokolták. 1598-ban a
törökök kifosztották, 1713-ban a császári hadak felgyújtották. Utoljára a Festetics család birtokolta.
Sümeg
A Marcal medencéjének keleti szélén álló, kúp alakú hegy csúcsán épült Sümeg vára a 13. század második
felében. Sümeg a veszprémi püspökség birtokai közé tartozott alapításától kezdődően. Unyomi Miklós
várkapitány (1440–1471) nevéhez fűződik a vár első ostromának története, az első jelentősebb bővítéssel együtt.
A vár második ismert ostroma 1491-ben volt. Miksa seregei a Dunántúlon több várat is megszálltak, tőlük
foglalta vissza Kinizsi Pál 1491-ben Sümeget és Nagyvázsonyt. Ezután békésebb időszak következett a 16.
század közepéig. 1552-ben foglalta el a török a püspökség székhelyét, Veszprémet. Ettől kezdve Sümeg lett a
püspökség székhelye, ezért a 18. század közepéig jelentős összegeket fordítottak a vár karbantartására,
bővítésére. A 17. század első negyedében a vár őrsége gyakran részt vett portyákon. 1664-ben a szentgotthárdi
csatatérről elvonuló török csapatok ostromolták a várost, majd felgyújtották, a tűz pedig a várat is elérte. A
sümegi vár utolsó korszaka a kuruc harcok ideje, a kuruc seregek fontos dunántúli támpontja volt. 1709-ben
kezdték támadni a császáriak, s néhány hónap alatt kezükre is került. 1713-ban ugyan elhagyták a várat, de azt
felgyújtották, lerombolták és gyakorlatilag használhatatlanná tették.
2. Képek
42 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
43 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
44 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
45 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Vitrolások és gõzösök
CZÉRE Béla
Vitorlások és gőzösök
Balatoni hajózás a 18–19. században
A török pusztításnak a Balaton környékén is nagy hatása volt, a táj itt is elnéptelenedett. Az 1720-ban tartott
népszámlálás 39 helységben alig 7000 főt tudott kimutatni.
Csónakok és bárkák
A török uralom megszűntével a halászbárkák, a csónakok képviselték a balatoni vízi forgalmat. Közülük a
legjellegzetesebb az ősi bödönhajó. Mindkét formája tölgyfából készült. Keresztmetszete körte alakú, orra
hegyes, magasan felálló. A kisebbik fara elkerekített, magasan felálló, hossza kb. 3 m, egy-két ember számára
való, a balatoni kishalász eszköze. A másiknak kiálló orra, vágott fara van, amely némelykor szintén
felkunkorodik. Ez 4 méternél hosszabb, négy halászt szerszámostól elbír és nem borulékony.
A bödönhajókat később kiszorították a deszkából készített lenta hajók. A hozzájuk szükséges deszkákat kisebb
méretű fákból is ki lehetett termelni, míg a bödönhajókat csak a lassan kipusztuló, óriás tölgyfákból lehetett
előállítani.
A balatoni hajózás ugyancsak ősi eredetű, utas- és áruforgalmi szempontból igen fontos formája a szervezett
révhajózás. A tó három helyén volt jó átkelési lehetőség a 18. század elejétől:
Tihanynál, Fonyódnál és Bottyánnál (ma Battyánpuszta néven Balatonszentgyörgy külterületi része).
Télen a halászok a befagyott tó jegén a szánkónál magasabb eszközön, a „fakutyán” ülve közlekedtek, két
szöges bottal lökvén előre magukat a lékek között.
A vitorlások hőskora
A gőzhajózás előtti időkben a balatoni hajózás a Festetics család tagjainak nevéhez fűződik. A 18. század elején
a család a Balaton-mellék délnyugati részén nagy birtokot vásárolt, a fenékpusztai rév mellett pedig
hajóácstelepet hozott létre.
A Balaton első, nagy vitorlását, a „Kristoph” nevű, sószállító hajót gróf Festetics Pál építtette 1753-ban. Halála
után fia, gróf Festetics György – aki hatalmas hitbizomány ura, a híres „Georgikon” alapítója volt – egy sor
komp-és vitorlás hajót építtetett. E hajóállag tervezője és építője az olasz Antonio Bori hajósmester, aki
kormányos is volt. Az általa épített hajópark egységeinek nevei „Bori Antal”, „Pali”, „László”, „Fecske”,
„Juditta”, „Stella” és „Szolgája” voltak.
E hajóállag leghíresebb és legnagyobb egysége azonban az 1797-ben elkészült „Phoenix” nevű kétárbocos
vitorlás. A jelzőágyúval is felszerelt hajóra Festetics György nagyon büszke volt, és fregattjának,
zászlóshajójának nevezte, mintha hadihajó lett volna. A Balaton akkori legnagyobb hajójával a korabeli sajtó
bőven és elismerőleg foglalkozott. Hossza 15 ölnél (kb. 28,5 m), szélessége 4 ölnél (7,6 m) nagyobb volt. 300
emberrel a fedélzetén alig 2 lábnyira (kb. 63 cm) merült a vízbe, teherbírása 3000 mázsa volt, és 20
kocsirakományt tudott befogadni. A sajtó arra is rámutatott, hogy a nélkülözhetetlen árucikk, a só Pest
vármegyéből szekerekkel egy hét alatt ért Keszthely vidékére, hajóval viszont fele annyi idő alatt ért célba, így
egy-két krajcárral kevesebbe került.
A „Phoenix”-nek volt egy kisebb, vitorlás kísérője 8 pár evezővel. A nagy hajó ugyanis a sekély partvizek miatt
nem tudott a révhelyekre beállni. A kis hajócska a nagy hajó és a part közötti közlekedésre – többek közt a posta
továbbítására – szolgált. Ezért nevezték a hajóleltárban postahajónak. Feladatát ellátva a nagy hajó után
kötötték.
A „Phoenix”-en, a tengeri hajókat utánzó módon, nagyszámú személyzet szolgált: 24 evezős, 6 altiszt, 4
ágyúmester, 2 ágyúslegény, 2 pallér, 2 ácslegény, 2 vadász mellett kormányos, vitorlamester, horganymatróz,
szakács, kukta, cukrász, lakatos, orvos, mérnök, hajómester, mérnöksegéd, számadó is szerepelt; a listát
halászok egészítették ki, összesen tehát mintegy félszáz embert foglalkoztatott.
46 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A hajót a Balaton sajátosságait nem ismerők tervezték és építették, ezért a vízen nehézkesen mozgott,
kormányzásához nagy ügyesség kellett. A hozzá fűzött reményeket tehát nem egészen váltotta be. Ez azonban
nem csökkentette az iránta való nagy érdeklődést.
A „Phoenix” fedélzetén sok hazai és külföldi előkelőség megfordult, köztük József nádor és Ferdinánd főherceg
is. A hajóra szállás ünnepélyes külsőségek között történt. A hajósoknak a „velencei gondolások” viseletébe
kellett öltözniük és sorfalat állva haditengerészeti módon, feltartott lapáttal tisztelegniük. Keszthelyhez és
Füredhez közeledve 6-6 ágyúlövéssel köszöntötték a városokat.
A főherceg 1804. évi látogatásakor nagyszabású ünnepségsorozatot rendeztek. Tengeri ütközetet is bemutattak,
5 nagy és 57 kis hajóval. A látványosságot a vendégek egy szigetről nézhették végig.
A napóleoni háborúk idején a haditanács a balatoni közlekedés megvizsgálásával Xivkovich őrnagyot bízta
meg, aki 17 hajójáratot tanulmányozott, és hajózási térképet is mellékelt 1809. november 3-i jelentéséhez. Ebből
megismerhető az evezőshajók menetideje. Eszerint pl. Kenese és Fenékpuszta között 36, Kenese és Tihany
között 6, Kenese–Füred között 5 és fél, Tihany és Boglár között 8, Tihany–Fenékpuszta között 30, Fenék–
Hidvég között 3 órát vett igénybe az út. Vitorlás hajóval – kedvező széljárás esetén – jóval rövidebb időre volt
szükség. A megrakott vitorlás többnyire 8 óra alatt tette meg az utat Kenese és Fenékpuszta között.
Festetics György fia, László gróf egy ideig folytatta apja hajózási tevékenységét, az elöregedő „Phoenix”
helyébe új, nagy hajó építését tervezte, de erre nem került már sor. A „Phoenix”-et leállították, a hajóépítő
„Arsenal”-t felszámolták. 1839-ben megépült a fenéki Zala híd, s ezzel az ottani rév létalapja is megszűnt.
Mindez valószínűleg összefüggött László gróf anyagi helyzetének romlásával. A „Phoenix” 1827–30 között tűnt
el a Balatonról, s őt követte a többi régi vitorlás hajó is. Ezzel lezárult a mintegy fél évszázados balatoni
vitorlásközlekedés hőskora.
Gőzösök a vízen
A balatoni vitorlások eltűnésének ideje egybeesik a magyarországi gőzhajózás megindulásával. Az első
sikertelen próbálkozások után az 1829-ben megalakult Első Dunagőzhajózási Társaság 1831-ben kezdte meg
rendszeres járatait a Dunán Pécs és Pest között. A Balatonon viszont a gőzhajózás másfél évtizeddel később
indult csak meg.
Eközben külföldi utazók is jártak a Balatonnál és beszámoltak lehangoló benyomásaikról. Egyikük, John Paget
angol író a „Hungary and Transylvania 1836” c. munkájában pl. ezt írta: „Angol embernek nehéz elképzelni,
hogy ilyen szép tó teljesen kihasználatlan legyen a kereskedelem és szórakozás számára. Egyetlen vitorlás
kereskedő bárkát sem látni rajta. A magyaroknak nincs érzékük a hajózáshoz, folyóik, tavaik olyanok, mintha
befagytak volna.”
A Balaton partja valóban meglehetősen kihalt, elhanyagolt állapotban volt – a kivétel egyedül Balatonfüred,
mint kedvelt nyaralóhely. Az elsők között Kossuth Lajos mutatott rá a balatoni gőzhajózás lehetőségére, amikor
1842ben Füreden nyaralt. Lehet, hogy Kossuth hatására, a Balaton melléki birtokosok is, Hertelendy Károly
Zala megyei alispánnal az élen, kezdtek a gondolat mellé állni.
Majd Széchenyi István is – noha nem az ő ötlete volt – az ügy támogatója lett. 1845-ben tette közzé „Balatoni
gőzhajózás” c. röpiratát. Ebben azt írja: „A Balatonon mostanáig egyetlen meglehetős hajó, de csak egy tűrhető
csónak sincs... Lebegjen csak egyszer rajta gőzös: s míg bányászokat fog előidézni a hegyekben és a gőz
használatára sürgetni a gondolkozót, új életszikrát lövel az egészre és a most nagyon kies, de mintegy álomban
szendergő vidéket olly vidor elevenséggel ruházza fel, mikép egy szebb jövendőnek tavaszkorát fogják a
legédesb sejtelmek közt élvezni a Balaton körüli lakosok”. A mű egy másik helyén így ír: „a Balaton partjain
alig fekszik nagyobb hely, alig van kereskedői mozgalom, s így ezek létét viszont a gőzösök nagyobb élénkséget
szülő fel- és alájárása fogná előteremteni”.
Széchenyi nyomatékosan említi, hogy a Balaton-partiak, elsődlegesen Somogy, Zala és Veszprém birtokosai
milyen sokat nyernek a gőzhajózás megteremtésével, „midőn a részvényvállalat maga tán nyereséggel, de tán
veszteséggel is jár”.
A balatoni hajózás ügyében Széchenyi teljes mértékben egyetértett nagy politikai ellenfelének, Kossuth
Lajosnak igazával, aki a lapjában keserű fájdalommal írta: „Volna csak másutt a tó, amarra nyugat felé, s virító
városok körítenék, s fürge gőzösök ünnepelnék rajta az emberész diadalát...”
47 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Széchenyi ismerte a korábbi magyar költők verseit is, akik a tó elragadó szépségeit dicsérték, miként
Vörösmarty is, aki szerint „a Balaton a legtisztább szem, mely valaha az egekbe tekintett”.
Széchenyi szívós szervezőmunkával, agitációval, a műszaki feltételek tekintetében való tájékozódással sikerre
vitte az akciót. A részvényeket – követve az ő példamutatását – lejegyezték, és 1845. december 27-én
megtarthatták a „Balatoni Gőzhajózási Társaság” alakuló ülését. Az ügyek ideiglenes vitelére bizottságot
választottak, az alapszabály kidolgozását Kossuthra bízták. Az alaptőkét 60 ezer Ft-ban állapították meg. A
társaság első gőzhajóját Széchenyi javaslatára „Kisfaludy"-nak nevezték el. Széchenyi a társaság állandó elnöke,
az ügyben sokat fáradozó Hertelendy pedig igazgató lett.
Személyszállítás
A „Kisfaludy” építése jól haladt. A hajó fából készült teste az Óbudai Hajógyárban, a magyarországi
iparfejlődés egyik legjelentősebb létesítményében készült: részeit lovas kocsikon már 1846 júliusában
Balatonfüredre vitték. A 40 LE-s, kerekes gőzhajó gépezetét pedig a London közelében, Greenwich-ben, a
Temze partján álló Penn-féle gyártól rendelték meg. Ez a választás is kifejezte Széchenyinek az angol technika
iránti tiszteletét. A géprészeket Rotterdamon át hajón Triesztbe szállították, onnan pedig lovas szekereken
Füredre. Az összeszerelt hajót, amelynek költségei 80 ezer Ft-ot tettek ki, 1846. szeptember 21-én, Széchenyi
születésnapján bocsátották vízre. A „Füred” és a „Keszthely” nevű uszályhajók pedig a következő év májusában
lettek készen. A rendszeres személy- és áruforgalom is 1847 májusában kezdődött. Az első hirdetmény szerint a
gőzhajó minden hétfőn, szerdán és pénteken reggel 6 órakor indult Keszthelyről Kenesére és Füredre, kedden,
csütörtökön és szombaton pedig reggel fél 6-kor, Keneséről 7 órakor indult Keszthelyre. Oda-vissza útban
érintette Fonyódot, Badacsonyt, Fülöpöt, Boglárt, Szántódot és Alsóörsöt.
A menetjegy ára I. osztályon 2 Ft, a másodosztályon 1 Ft 20 krajcár, a III. osztályon 40 krajcár volt. Utóbbit
csak jobbágyok, egyenruhás katonák (őrmesteren alul) és vándorkönyvvel rendelkező mesterlegények
válthatták. Ők csak a második fedélzeten utazhattak, az I–II. osztályra nem mehettek le. Minden utas
díjmentesen vihetett magával legfeljebb 15 kg poggyászt.
Sajnos, a „Kisfaludy” gőzhajóról hiteles műszaki rajzok nem maradtak fenn. Csupán a korabeli, többé-kevésbé
pontatlan grafikákat ismerjük. Ezek szerint a hajó hossza 35 méterre, szélessége 10 m-re volt tehető. A belső
berendezésről Széchenyi feleségének, Seilern Crescenciának a véleményét is kikérte. Az I. osztály belső
burkolata fehér és arany volt, mahagónioszlopokkal, a falakon tükrökkel. Párnázott ülések, tágas étkezőhelyiség
állt az utasok rendelkezésére, továbbá könyvtár, magyar és külföldi szerzők műveivel, napilapokkal. 1869-ben a
hajó fatestét vastestre cserélték, de a gőzgépet változtatás nélkül beépítették, s így azt 1887-ig, azaz negyven
éven át használták – bizonyítva az angol gépgyár jó munkáját.
A „Kisfaludy” közlekedtetésének azonban voltak nehézségei: hiányoztak – Füredet kivéve, ahol hajóhíd állt
rendelkezésre – a kiépített kikötők. Az utasokat csónakokkal kellett a parttól távolabb lehorgonyzott hajóhoz
vinni, ami – főleg szeles időben – sok kényelmetlenséget és késést is okozott. A „Kisfaludy” ugyan
menetrendszerűen közlekedett, de személy- és áruforgalma gyér volt. Ezért az első balatoni gőzhajózási társaság
anyagi haszon nélkül fejezte be működését, igaz, adósságai sem maradtak. A gőzhajózás 1887–89 között
szünetelt a Balatonon.
Füred, a Balaton fővárosa
A reformkorban Balatonfüred a nyári Magyarország központja volt, ahol az irodalmi, társadalmi és politikai élet
vezető személyiségei rendszeresen találkoztak. Az írók és költők egymással versengve dicsérték a tó és
környéke páratlan szépségeit. „Míg a gőzös Füredtől Keszthelyig végighasítja a Balatont, a világ legszebb
panorámája vonul el szemünk előtt” – írja Jókai, aki közel a vízparthoz megépítteti villáját, huszonöt nyarat tölt
Füreden, és örök rajongójává válik a tájnak. „Sok szép táját bejártam hazánknak, de mindeniknél jobban
megragadott a Balaton-vidék.”
Füredet már korábban is postakocsijárat kötötte össze a fővárossal, de a Lobmayer-féle gyorskocsi járatainak és
a gőzhajó menetrendjének összehangolása még közelebb hozta a fővárost a Balatonhoz. Pestről, a Tigris
vendégfogadótól reggel 6-kor indult a kocsi, és délután 2 órára érte el Kenesét, ahol utasai átszálltak a gőzösre, s
egy óra után Füreden partra szállhattak. Visszafelé ugyanezen az úton a gyorskocsi hajnali 4 órakor érkezett
Pestre.
A gőzhajózás a Balatonon – szemben a több évszázados múltú és nélkülözhetetlen átkelőjáratokkal – a
magyarországi állapotokhoz képest túl korainak bizonyult, nem váltotta valóra a reményeket, nem hozta meg a
48 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
vidék felvirágzását. Nagyon valószínű, ha a hallatlanul nagy tekintélyű Széchenyi nem állt volna az ügy élére,
1846-ban nem is valósult volna meg. A további évtizedek bebizonyították, különösen a Déli Vasút 1861-ben
megnyílt, a tó déli partján ki-épült vasútvonalának működése révén, hogy a Balaton egyre kevésbé közlekedési
útvonal, és mind jobban úti cél: a nyaralás, üdülés, a turisztika, a vízisport színtere.
Utóbbi fejlődését mutatja, hogy 1881-ben jött létre a magyarországi hajóépítés –Óbuda és Újpest után –
harmadik bázisa Balatonfüreden, a Joung-féle hajóépítő telep. A század végén a telep a vitorlások mellett már
kisebb géphajók építését is elvállalta.
Kirándulóhajók
A balatoni gőzhajózás az évszázad végén éledt újjá: 1889-ben megalakult a „Balatontavi Gőzhajózási Rt.”. Az
engedélyt Baross Gábor miniszter adta meg, anyagi támogatást is ígérve az új vállalatnak. A társaság nemcsak a
kormánytól, hanem a Déli Vasúttársaságtól és az érintett megyéktől is kapott anyagi segítséget. Első hajója a
450 utast befogadó „Kelén” lapátkerekes gőzös volt, amelyet Hartmann József újpesti gyára épített. Ezt egy
kisebb kirándulóhajó, a „Roham” nevű csavargőzös követte. 1891-ben két, egyenként 250 fős csavar-gőzös, a
„Helka” és a „Kelén” (az előző Kelén a „Baross” nevet kapta) bővítette a hajóparkot.
Az első világháború előtt további hajókat állítottak forgalomba, a növekvő igények kiszolgálására kényelmes
kikötőket építettek, megépült a Balaton Vidéki Vasút a tó északi partján (1909). A vízi forgalmat is a Balaton
egész területére kiterjesztették. A biztató fejlődést azonban a világháború előtti években hanyatlás követte. De
ez már a balatoni hajózás 20. századi történetéhez tartozik.
2. Képek
49 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
50 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Füred
SZERELMEY Miklós
Füred
„Kilátás a fürdőházból”
Kirándulásomra, mellyet a Balatonhoz és vidékére tevék, szűken volt időm kiszabva. Annál inkább rajta kellett
tehát lennem, hogy rövid nap alatt minél többet lássak és halljak, s utazásomat, mennyire csak lehet, élvezetessé
tegyem. Ez utóbbi okbul választottam olly napokat, mellyekben a holdfény növekvőben volt. (...)
Gőzösön indultam el Keneséről esti 7 óra után, s holdvilágomnak mindjárt ez alkalommal igen szép hasznát
vettem. Mérföldekre (t. i. a tó partjától hajónkig) terjedő tűzoszlop kísért bennünket haladtunkban, s a telő hold
szende fénye varázsképül tünteté elém a közel és távulabb eső partvidék minden egyes pontját. (...)
A kapitány angol; derék és viharedzett férfiu, ki mielőtt „Kisfaludy” gőzöshöz a magyar tengerre jutott volna,
hosszu évek során vitorlázott szerte a világban s bejárta a föld számos nagy tengerét... Szivességéből némelly
utmutatással láttattam el, mellyeknek mind Füreden mind a Balaton vidékén nem csekély hasznát vettem.
Ez első rövid kis tengeri utazásnak csakhamar vége lőn. Alig egy óra lefolyása után gőzösünk a füredi kikötőbe
hajtott.
[Füredi gyógyvizek]
A füredi gyógyvizek és a magyar nemzet közt egy hasonlatosság van: mindkettőnek a régi korban vesz el
eredete, s bizonyos adatokat eddig egyikről sem mutathatunk fel.
Csak annyit tudunk, hogy a jelenben van, hogy létezése hasznos és üdvös, s hogy jövendője mindig szebb,
boldogabb és boldogitóbb lesz.
A magyar nép eredetéről vannak ugyan több vagy kevesebb valószinüséggel biró mondáink; de Füred
gyógyvizeiről ilyeseket sem mutathatunk fel... Jellemzetes, hogy a magyar, kinek olly szép, annyi érzelemmel és
elmésséggel biró népdalai vannak, kicsinyben és nagyban olly keveset gondolt régi emlékeinek a nép ajkán járó
mondák és regék általi fentartásában.
Van ugyan némi mondatöredék a római korbul, melly szerint Valeria császárné mint özvegy Tihanyban lakván,
anyját a füredi vizek segedelmével veszélyes kórbul kigyógyitotta, s ez okbul ott Dianának templomot emelt. De
e tekintetben semmi további történetirási tanuságot nem találunk.
Sőt még későbbi időkbül is, midőn a magyarok már rég lakták e vérrel szerzett hazát, hasztalan keressük nyomát
történetirásunk lapjain Füred gyógyforrásainak, ámbár Füred, a falu, valamint Tihany neve gyakran előfordul.
Első emlitést a 17-dik század elején tesz róla Zeiler német iró, valamint ugyanazon század vége felé Krekwitz és
Lower. Ellenben a 18-dik század elején már sűrübben kezdik emlegetni. Riethöfer, Bombardi, Beel, Turóczi.
Minden ezen irók szerint azonban a füredi források ez első megjelenése igen szerényen történik, mert akkor még
a jeles tulajdonságu vizhez, melly sáros medrében iszap és nád közt folydogált a Balatonba, csak egyszerü
pásztorok s a legközelbi lakosok tévedtek el ollykor.
Hogy hazánknak ezen, bár nem legnagyobb gyógyerejü, de mindenesetre a legkeresettebbek közé számitott,
vidéke szépségeivel pedig minden mást felmuló, fürdőhelye bővebben kezdett ismertetni, ennek alig van több
egy századánál.
Azon hosszu sora közt a tihanyi főpapoknak, kik Füreden birtak, a nélkül, hogy üdvös hatásu gyógyvizére
legkisebb figyelmet is forditottak volna, első volt Lécs Agoston apát, kinek ez eszébe jutott... Az ember hajlandó
azt gondolni, hogy a pap urak, olly sok jól termő hegy híres borát birván a vidéken, azáltal lelköket eléggé
vigasztalva találák; s igy az istenadta vízre gondolni, melly azonban mégis olly sok roncsolt egésségü embernek
nyujtott volna testi lelki vigasztalást, nem igen juthatott eszökbe... A nevezett apát 1743. körül a források
egyikét oduba foglaltatá, közelében fabódét emeltetett, s a környéket valamennyire kicsinositotta. E kisszerű
intézkedés mégis meghozta gyümölcseit, mert Füred emelkedésének idejét ekkortul fogva kell számítani. A
közel lakó birtokosok t. i., látván a pap urakat a savanyuviz körül heves nyári napokban gyakran igen jól
51 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
mulatozni, a források körül és a Balaton partján sátorosodni kezdtek, és sátraikat fürdésre alkalmas nyári
évszakokban hosszabb vagy rövidebb ideig szállásul használták.
A gondos apát és az emlitett földesurak jó példája rövid évek alatt egyre többek figyelmét vonta a füredi
gyógyforrásokra. Már 1748-ban vendéglő és fürdőház emeltetett a forrás közelében... E közben a fürdő hire
mindinkább terjedvén, a látogatók száma olly gyorsan szaporodott, hogy 1754-ben (alig 10 évvel az első kezdet
után) mind a két épületet meg kellett nagyobbitani... Uj tiz év mulva (1764.) ismét meg kellett mind a vendég-,
mind fürdőházat nagyobbitani, s ez utóbbit egyszersmind javitásokkal ellátni, mert a látogatók száma
mindinkább nevekedett.
A fürdő minden nevekedése mellett azonban jó hirben és névben, alig tartatott az eddig egyébnek, mint ünnepis
vasárnapi mulatóhelynek a közelbi helyekről ide tóduló vendégek számára. Senki sem volt, ki a közönség és a
fürdő iránti figyelemből nagyobbszerű épületek költségét magára vállalja, ámbár egy kis józan számvetés
bizonyosan meggyőzhette volna a birtokosokat, hogy az itt kivetett költség bő kamattal fog visszatérni... Végre
segitett isten a dolgon. Megereszté az egek csatornáit, s a füredi apró bódékra s házikókra olly hatalmas
felhőszakadást küldött egy tavaszi napon 1775-ben, melly azokat mind összerongálta, s igy a birtokosokat ujak,
erősbek és nagyobbak épitésére kényszerítette.
Kevés év mulva (1782) oda tereltetett a volt magy. kir. helyt. tanács figyelme is a füredi gyógyvizekre. A viz
megvizsgálására két vegytanár küldetett ki. Ezek vizsgálat végett a helyszinre rándultak, s a beadott jelentésük
némelly czélszerü javitásnak volt az ivókut és fürdőház körül eszközlője. A kutakat akkor megtisztogatták,
czélszerü körfallal és tetővel látták el, mind az ivás, mind a fürdés körül szükséges rendszabályokat hoztak,
sétányt alkottak, ligetet ritkitottak, a helyszinén orvost, seborvost és gyógyszerészt állandósitottak, s az egész
intézetre felügyelő személyzetet rendeltek. Ekkor kezdtek ismét számos uj és nagyszerübb épületeket emeltetni,
sőt még a fürdőhöz vezető ország-utak szükséges javitása sem kerülte ki a figyelmet.
Az 1802. év ismét ollyan volt a füredi gyógyforrásokra nézve, melly rá uj és az eddigieknél még kedvezőbb
korszakot hozott... Ez évben vette Schuszter egyetemi tanár a forrás vizét ujra vegytani vizsgálat alá... Az
épületek száma ismét nevekedett, s még nagyobb arányban a látogatóké.
Ez időtül fogva Füred megszünt egyszerü mezei mulatozás színhelye lenni, s fényüzés csarnokává kezdett
emelkedni. A fürdői időszak nyári hónapjaiban kereskedők látogaták meg, sétányán hangászok versenyeztek,
csarnokában szinészek tarták előadásaikat, s vendéglői termeiben éji – kártyások is kezdék felütni tanyájokat.
1822-ben egy kis kórház alapittatott, és a Balatonban hat hideg fürdőt csináltak, melly szám 1836-ban
tizenkettőre emeltetett.
Emlitém, hogy első ösztönt e fürdőhely csinositására a viz (egy felhőszakadás) adott... 1834-ben hasonlót a tűz
okozott, melly több nagy épületet hamuba döntött. E tűzvész után nemcsak a megrongált épületek nagyobbitva
és szebben jöttek ismét létre, hanem más ujak is emelkedtek, millyen például az uj fürdőház. (...)
[Nevezetes épületek]
Az előttünk fekvő képek egyike Füredet a Balaton részéről mutatja, másika kilátást fest elénk a fürdőházból,
mindegyike csak egy részét tüntetvén elő Füred épületeinek.
Ezen épületek közül legnevezetesbek: a Horvát-ház, melly képeink elsején mindjárt szemközt a Balatonba
néhány ölnyire benyuló kikötővel fehér-lik.* Ez Füred legnagyobb épülete, 105 szobával biró. A megette álló
épületeknek képünkön csak egyes részei látszanak; ezek: a posta- és Taliánház; utóbb, az utcza másik szögletén,
a nagy vendéglő, mellynek 80 vendégszobája, tágas kávéháza, ét- és táncztereme van. Ez utóbbinak a fürdői
vendégek olly nagy hasznát veszik, hogy benne a fürdői időszak alatt minden estve gyül össze táncztársaság,
melly rendszerint csak éjfél felé oszlik el. Legnagyobb tánczmulatság azonban a hires Anna-bál, mellyre távul
vidékekről is számos vendég sereglik össze. E bál rendesen a fürdési időszak bezárásának tekintetik, mert az
utána következő napokban a vendégek szép része, kivált a kik nem gyógyitás, hanem mulatás kedveért gyültek
össze, hazautra indul. (...)
Hasonló szép kilátást nyujtanak a tó felé több más házak emeletei, s ezek közt emlitést érdemel azon kis
épületke is, melly a második képen a tó partján, az elsőn pedig egyenesen szemközt a kikötővel látszik, s külső
tekintetére kerti fülkéhez hasonlit, tulajdonkép pedig belsejében a vizgépet rejti, mellyen lóerővel szállittatik fel
a fürdők használatára, tisztogatásra s locsolásra szükséges vizmennyiség. E fülkéből szinte meglepőleg szép
kilátásban gyönyörködhetni.
52 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Az egyház és a szinház szinte megnevezést érdemlő két épület; rólok azonban megjegyezhetni, hogy bátran
szerepet cserélhetnének, a mennyiben t. i. külső tekintet után itélve, a szinház sokkal inkább beillenék
imaháznak, és az imaház szinháznak. (...)
[Sétányok]
A fürdőhelynek három sétánya van. Egyik a Balaton partján a hideg fürdőkkel szemközt, melly csupa magas
nyárfákból állván, sajátságos kinézésü. Ezt azonban a fürdő tulajdonképi vendégei keveset használják. (...)
A második sétány az ivókutat övezi körül. Rajta délelőtti 5–11, és alkonyati 4–1/2 8 óra közt, melly idő alatt kút
a vendégek számára nyitva áll, élénk vidor társalgás foly a mulatozó vendégek közt. E sétány hossza mintegy
50, szélessége 25 öl. Rajta leginkább hársfák vannak ültetve, s közepén a zenészek számára külön emelvény
készitve...
E sétatérről nézvén Füredet, az egy díszes város töredékének látszik, nemcsak azért, mivel rajta városi
fényüzéssel jelennek meg – kivált a női – vendégek, hanem egyszersmind, mivel azt csaknem minden oldalról a
legszebb épületek veszik körül; délre a Balatonra nyujt kilátást, keletre és nyugotra az emlitett épületek övezik
két eléggé rendes sorban; északra pedig „Hazafiság a nemzetiségnek” felirattal szinház áll, mellynek háta megett
a harmadik sétahely terül el.
E sétahely az ugynevezett angolkert, melly dombosabb téren áll. Első rendezése 1780. körül történt, s ezért a
rajta levő fák sokkal kifejlettebbek levén, a sétálóknak sűrü ligetekkel s árnyas helyekkel kínálkoznak... E
sétatér a két elsőnél sokkal terjedelmesebb, utai tiszták és jó karban tartatnak, s egyes pontjairól a Zala és
Veszprém megyék felé emelkedő hegyekre, kivált pedig a Balatonra meglepő kedves kilátások kinálkoznak.
A ki egyébiránt a zajosabb s inkább külszines, mint belélettel biró társaságot néhanéha lélekedző magánynak,
vagy egy pár megbizott baráttali kedélyes társalgásnak, kész feláldozni, az nagy élvezetet találand a szép vidék
hegyei-völgyei, mezői, rétei s ligetei közt czél nélküli utakon való barangolásban, melly alkalommal élvtelt
kebellel és elégedetten térend mindenkor vissza kirándulásából.
[Gyógyforrások]
Hátra van még e fejezetben magukról a gyógyforrásokrul s általában a füredi gyógyhelyről, mint illyenről,
némieket elmondanom. A balaton-füredi gyógyvizek a kénsavas sókat tartalmazó vasas savanyu vizek sorába
tartoznak, s az illynemü vizek közt Magyarhonban első helyet foglalnak el.
E gyógyvizek három forrásból gazdagon ömlenek fel. E források két elseje a sétatéren van, harmadik közel
hozzá.
Első a főforrás vagy ivókut a sétatér nyugati részén. Ez a többiek felett kitünő kis csarnokkal van körülvéve,
mellynek kúpját négy oszlop tartja, s a lemenet a kúthoz négy oldalról lépcsőkön történik, hol a savanyuviz vas
rostély alatt őriztetik.
Ez a legrégibb időben használt forrás, s olly vastag erü, hogy egy másod percz alatt többet ömleszt tizenkét
itczénél... Tisztán tartására dicséretes gond fordittatik, s e czélból évenkint kétszer minden vizét kimeritik, s
mind a kúton, mind csövein megtétetnek a czélszerü javitások.
Esti 8 órától reggeli 5 óráig, melly időben a vendégek a kutat nem használják, történik az üvegek töltése,
mellyeket magán használat vagy kereskedés végett a közel vidékre elszállítanak.
A második kút fő középforrásnak neveztetik, inkább éjszakra fekszik, s a többihez képest valamicskével több
vasas részecskével bir. Jelenleg nem használtatik, s a hangászkar játszóhelye épen felette áll.
A harmadik forrás keletre fekszik, s mivel vizét fürdésre használják, fürdőforrásnak neveztetik. A többi
forráshoz képest leggazdagabb. Vize melegittetve vezettetik a fürdőkádakba.
E források vize részint ivásra, részint fürdésre használtatik.
Az ivás többnyire csak helyben, leginkább reggeli órákban, kevésbbé az estiekben, történik. Palaczkokra szedve
hordják ugyan e savanyuvizet a közel vidékekre; azonban távulabb elhordatás-ra nem olly alkalmas, mint
hazánk több más vasas savanyuvize, mert izét és szeszét jól beszurkolt edényekben is csakhamar elveszti.
53 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A balaton-füredi vizek fürdésre kétfélekép használtatnak: melegitve és hidegen.
Meleg fürdésre van összesen 42 fürdőszoba, és pedig 14 az ó fürdőben külön szobákban. Ugyanitt van még más
19 fürdő, mellyeknek eddig „paraszt fürdő” volt a neve, jövendőben azonban hihetőleg más leszen. Az uj
fürdőházban van 9 fürdőszoba, mellyek némellyikében két kád találtatik.
Az ó fürdőházi kádakhoz előre kell jegyet váltani, mert feles számmal fürdőt nem készitenek. Itten csupán
savanyuvizi fürdőben fürödhetni, mig a többi fürdőszobákban a Balaton vagy a kútforrások vizét külön vagy
vegyitve használják.
A hideg fürdők a Balatonban állanak, s a parttól palló által összeköttetvék. Van itt 12 külön szobácska a férfiak,
s 17 a nők számára, azonfelül két közfürdő, mellyekből a Balatonba is kiuszhatni. Itt szinte megvan az ,uri' és
,paraszt' vagy ,közönséges' közfürdő közti különbség, miről szinte reméljük, hogy ezentulra meg fog szünni.
Ugy hiszem, ha egyik fürdőért 24 p. krt kell fizetni, a másikért pedidg 10 váltót, már ez által meg van téve
köztök a különböztetés, mellynél nagyobb nem szükséges.
Részlet Szerelmey Miklós: Balaton-album című könyvéből. A szöveget az eredeti helyesírással közöljük, a
zárójeles alcímek az eredeti szövegben nem szerepelnek. (A szerk.)
* Lásd a füredi Anna-bálokról szóló cikkünket e számunkban! (A szerk.)
2. Képek
54 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Balatoni városok. Keszthely a 19. században
PÁRIZS Ágnes
Balatoni városok
Keszthely a 19. században
Keszthely a Balaton délnyugati végén, egy öböl hajlatában fekszik. Már a 19. században Zala vármegye
központi szerepet betöltő nagyközségének számított. Kedvező fekvése mellett jelentőségét növelte a néhány
kilométerre nyugatra fekvő Hévíz fürdő is. Ennek kénes-szénsavas vizét, sajátságos, apró, pikkelyszerű
szemcsékből álló iszapját sokféle betegség gyógyítására ajánlották már akkor is.
A gyógyvíz mellett Keszthely is kedvelt hidegfürdőhely volt, a cölöpökre épített fürdőházak a városon kívül
helyezkedtek el. 1857-ben a düledező fürdőépületek helyett korszerű vendégfogadót és fürdőszobákat építettek.
A három hidegfürdő közül a fenékpusztait látogatták a legtöbben, amely kedvelt halászóhely is volt. Keszthely
és Kenese között közlekedett az a gőzhajójárat, amely a Balatont teljes hosszában átszelte.
A község 19. századi nagyfokú látogatottsága számos nevezetességének is köszönhető. Gróf Festetics Tasziló
140 ezer holdas uradalmának központja a pazar bőkezűséggel épített kastély.
1797 júliusában, Balla Károly tanár alapította a Keszthelyi Georgikont, abból a célból, hogy legyen egy felsőbb
szervezetű gazdasági tanintézet, amelynek feladata a mezőgazdaság ügyének, közvetlen és közvetett
előrehaladásának szolgálata. (Az intézet összesen nyolc intézményt egyesített.)
Keszthely nevezetessége a Balatoni Múzeum is, amely a 19. század második felében megkezdett
gyűjtőmunkával alapozta meg máig is fejlődő közgyűjteményét. A Balatoni Múzeum Egyesület 1897-ben
alakult meg, a látogatók 1899-től tekinthették meg a gyűjteményt. Az önálló múzeumépület építése 1925-ben
kezdődött el, és 1937-ben nyílt meg az első kiállítás.
A 19. század viszonyaihoz képest Keszthely fejlett infrastruktúrával rendelkezett, a hajóállomás, a posta- és
távíróhivatal mellett járásbírósága, adóhivatala és pénzügyőrsége is volt.
2. Képek
55 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
56 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Balatoni városok. Siófok a 19. században
PÁRIZS Ágnes
Balatoni városok
Siófok a 19. században
Siófok a Balaton partján, a Sió-csatorna torkolata mellett fekszik. A 19. század végén már Veszprém vármegye
egyik jelentős nagyközségének számított. Kedvező fekvése miatt (a déli vasútvonal mellett) sokan látogatták, a
század végére a Balaton egyik legkedveltebb nyaraló- és fürdőhelyévé vált. Itt nyitotta meg 1871 nyarán Végh
Ignác fürdőbérlő az első Magyar Tenger Fürdőházat (80 kabinnal és 100 személyes társalgóval).
A fürdőházat ősszel síneken a partra gördítették, hogy megvédjék a téli hidegtől és a jégtől. 1879 tavaszán
azonban az áradás a nádasba sodorta, ahol hamarosan az enyészet martalékává vált. 1891-ben a Siófoki Balaton
Fürdő és Szálló Részvénytársaság a modern igényeknek megfelelő fürdőtelepet létesített 35 hektáron, parkkal,
díszes szállókkal és nyaralókkal. A fürdő használatát leginkább idegbántalmak, vérszegénység, anyagcsere-
problémák, emésztési zavarok ellen javasolták.
A siófoki fürdő a mesterséges fürdőhely mintapéldánya volt. Az építkezés érdekében a mocsaras partszakaszt
szabályozták, a töltésre pedig az addig még hazánkban nem honos platánfasort ültettek, amely látványával azt a
képzetet keltette, mintha egyenesen a Balatonba vezetne.
A Balatoni Gőzhajózási Részvénytársaság 1891-ben vette birtokba a tavat, amikor kibővített hajóparkjával már
a tó teljes terjedelmében hajóztatott. A nyári hónapokban napi húsz órán keresztül járt a három gőzöshajó,
melyek mindegyike árut is szállított. A hajókon az utasok kényelmét szolgálta a „villamvilágítás” és a „buffet”
is. Az egyik hajójárat Siófok és Füred között közlekedett.
A kedvelt fürdőhely 19. századi gyors fejlődését, központivá váló szerepét jelzi az is, hogy a vasútállomás, a
posta- és távíróhivatal mellett posta-takarékpénztár és az osztrák–magyar bank fiókja is működött. Az állandó
lakosok és a nyaralók szórakozását jelentették a fürdőzés mellett időnként megrendezett lóversenyek is.
2. Képek
57 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
58 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A Balaton-átúszások története
SZEKRÉNYESSY Attila
A Balaton-átúszások története
Úri virtusból tömegsport
A középkori „fürdőorgiák” hatására Európa-szerte az egészség-ügyi és morális szempontból betiltandó
tevékenységek közé sorolták az úszást. A felvilágosodás hozta polgári gondolat a vízből mentés
szükségességének elfogadtatásával tört utat. Európa polgárosultabb felében a társasélet részeként szerephez jut
az egyéni virtusból kifejlődő sportág és klubhálózat. Megszületik a modern polgári úszósport.
Hazánkban ez a folyamat a Szekrényessy Kálmán (1846–1923) nevével fémjelzett Balaton-átúszás és sport-
munkásság eseményei köré csoportosíthatók.
„Minden ruháját hirtelen lehányja...”
Az első, ill. a második Ratio Educationis (1777 és 1806) egyértelműen tiltotta összes tavaink, folyóink fürdőzés
céljából történő használatát. A rendelet betarthatósága erősen vitatható, arra azonban elegendő volt, hogy a 18–
19. század fordulóján a szervezett úszásoktatást, a fürdőkultúra fejlődését hátráltassa.
Legjelentősebb tavunk, a Balaton sem volt sportcélokra kihasználva. Feljegyzésekből tudjuk, hogy a tó melletti
települések lakosai zömében nem tudtak úszni. Az 1787-ből származó legelső balatoni úszásról szóló
tudósításunk sem helyi, de még csak nem is magyar ember személyéhez köthető. A nevezetes úszót a
felvilágosodás és a születőben lévő sportok hazájában, Angliában kell keresnünk. Báró Hompes-Bollheim, ki
angol mágnás létére hosszabb ideig élt hazánkban, s különösen megszerette annak tájait s asszonyait, egy ízben
a Balaton partjára is elvetődött. A kies, szép Fürednél, tengerhez szokott bátorsággal rozoga lélekvesztőbe ült, s
mélyen beevezett. A rozzant deszkaalkotmány azonban a tó közepén süllyedni kezdett, mit a rémült ember gyors
sietséggel elhagyni kényszerült. Mindezekről a neves poéta, Pálóczi Horváth Ádám ekként tudósít: „Minden
ruháját hirtelen lehányja a nyakából, / Elveti az evezőt is, és kiugrik a fából...”
A báró a tó közepétől Füred partjai felé, mindössze hat-hét kilométert úszott, miközben a süllyedő csónakot a
víz Zamárdi felé sodorta. A parthoz érve az ott sétáló előkelő társaságot udvarias angol szóval kérlelte,
hoznának számára ruhát. Kérése azonban nem talált értő fülekre: így: „Kéntelen volt amaz első ártatlan
öltözetben, / Kiszállni a sok piperés-ruhás gyülekezetben.
A szemérmes kisasszonykák szemeiket befedték, / Csak az árnyéktartón által az ujjok közt nézegették.”
A balul kiütött csónakázás kényszerű úszóbravúrt eredményezett, melyről Barcsay Ábrahám testőríró fantáziája
kissé túlzó módon számol be: „B. H. a Dunát és Balatont által úszta...”
Nagyrészt ennek köszönhető, hogy egyesek, a szemtanú Pálóczi Horváth Ádám művét nem ismerve, Barcsay
túlköltése alapján úgy vélték, 1787-ben valós Balaton-átúszás történt. Erre azonban még közel egy évszázadot
várni kellett.
„...a Balatont ösmertebbé tenni”
1880. augusztus 29-e, Balatonfüred. A fürdőház körül a parton több ezres éljenző tömeg ünnepli a vízből kilépő
úszót, ki Siófokról indulva 6 óra 40 perc alatt átúszta a magyar tengert, ott, ahol az a legszélesebb (14 km). Az
országos hír-név megszerzője egy 34 esztendős dzsidáskapitány, Szekrényessy Kálmán.
Ki volt valójában Szekrényessy Kálmán? Katonatiszt, hírlapíró, sportoló, irodalmár vagy egy egyszerű
„kalandor”, a Monarchia kalandora? „Mintha Jókai valamelyik regényéből lépett volna ki az életbe” – vallotta
róla egyik hírlapíró kollégája.
„Hazafias kötelességemnek tartottam e távúszás által a Balatont ösmertebbé tenni” – áll márványba vésett
gondolata a füredi Pantheonban elhelyezett emléktábláján.
Két kor, két életfelfogás mezsgyéjén élte világát. A nemesi–úri életforma, melyet neveltetésével még otthonról
hozott, sima modorú, előzékeny lovaggá avatta, ki gáláns gesztusokkal és tartózkodó finom bókokkal hódolt a
szebbik nemnek, viszont sarkantyúcsengésű, feszes tartású büszke tisztté vált, amint férfiak körében jelent meg.
59 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A másik életfelfogás, mely szellemét meghatározta, egy polgárosult biedermeierből kinövő gondolkodást
mutatott.
A szónak legszorosabb értelmében a világot végigutazó, zsinóros, dolmányos tisztnek, mi tagadás, sikere volt a
hölgyek között. Szentpétervártól Konstantinápolyig, Londontól Washingtonig, Berlinen, Bécsen, Rómán át,
egészen Velencéig, kristálycsilláros, pezsgős estélyeken a keményre pödört bajuszú, aranyzsinórzatú fiatal tiszt
elegáns hölgyek és urak társaságában hajnalig koptatta a táncterem márványzatát. Szekrényessy Kálmán
azonban nemcsak a tánctermek lovagja, afféle utazó bonviván volt, hanem a valós veszélyeket kereső vakmerő
férfi is, aki az élet teljességét legalább annyira látta annak szüntelen kockáztatásában, mint a fényes bálok
pezsgő- és parfümillatú világában.
Atyja, Szekrényessy József, Széchenyi belső munkatársa és bizalmas embere, ügyvéd, Pest első közjegyzője. A
szabadságharc után sokakat ment meg a kivégzéstől. Széchenyi művének folytatója, kit emiatt kortársai „kis
Széchenyinek” neveztek. Az 1850–60-as években a Margitsziget, Orczy-kert, Rudas fürdő, Lóversenytér és
Császár fürdő ismert bérlője. Kálmán apja fürdőbérleményeiben tanul meg úszni. Elvégezte a bécsi katonai
akadémiát, a pesti Zeneakadémiát, hallgatott orvostant és jogot. Összesen tíz idegen nyelvet beszélt.
1866-ban, húsz esztendősen harcolt Custozzánál, 1870-ben részt vesz a francia–porosz háborúban. 1873-ban
Spanyolországban Don Carlos trónkövetelő hívei, a karlisták közt vitézkedik. Az orosz–török háborút a török
hadsereg oldalán küzdi végig, de megfordul Garibaldi seregében is. Szüntelen életveszélyben forogva a Balkán
háborúiban lelkesen ír színdarabokat, verseket, tanulmányokat, néprajzi értekezéseket és regényeket. Amit lehet,
lerajzol vázlatkönyvébe, illetve lefényképez.
A modern polgári úszósport kezdeteként nyilvántartott 1875-ös Matthev Webb-féle La Manche csatornaátúszás
hatására kezdi meg távúszásait. 1875-ben a dán szigetek közt tréningezik, 1876-ban az északi-tengeri Helgoland
szigetét ússza körül, 1876–77-ben több ízben is a Boszporuszt, Európából Ázsiába, Ázsiából Afrikába. Később a
Szuezi-csatornát és a Gibraltári-szorost, valamint 1879. augusztus 4-én a Balaton-átúszás közvetlen
előkészületeként a Bodeni-tavat úszta át.
1879. április 24-én, a királyi pár aranynásza alkalmából rendezett berlini estélyen Szekrényessy Kálmán angol
mintára tiszttársainak fogadást ajánlott, miszerint képes bármely európai tó vizében egyéni
rekordteljesítménynek meg-felelő távúszást végrehajtani. A helyszín kínálta magát, az 1880-as év változó
időjárású nyara azonban nem kedvezett. Egy hónapnyi időpont-módosítások után, végül 140 ezer forint fogadási
összeg mellett augusztus 29-én, 17-18 fokos vízben, Siófokról indulva megtörtént az úszás. A tó közepén a
viharossá váló szél öles hullámokat kavart, végül mozsárlövések hangja mellett, zúgó éljenek közepette, nagy
ovációkkal üdvözölték a bravúros úszót. Ez volt az első időre mért úszás s egyben a magyar úszósport
születésnapja is. A Monarchia szinte valamennyi lapja beszámolt az eseményről, de jellemző módon az első
komoly elismerés – egy színarany serleg kíséretében – külföldről, Angliából érkezett. Szekrényessy még ezt
követően háromszor átúszta a Balatont, utoljára 49 évesen. Szekrényessy Kálmán nevéhez köthető az első
magyarországi, kifejezetten sporttal foglalkozó újság, a „Sport” 1883-as alapítása. 1888. november 16-án Teréz
körúti lakásán alapítják meg a maradi tornarendszert felváltó új sportegyesületet, Magyar Testgyakorlók Köre
(MTK) néven.
A léghajózás terén is úttörő Magyar-országon, két saját szerkesztésű gépét a nagyközönségnek is bemutatta.
Élete utolsó éveiben is nagy odaadással munkálkodott a sport érdekében. A Pesti Hírlap munkatársaként
mindvégig jelennek meg cikkei, visszaemlékezései.
1923. december 28-án halt meg Angyalföldön. Személyében a hőskorát élő magyar sport egyik
legkiemelkedőbb és legszínesebb alakját veszítette el.
A Balaton – mint Wimbledon
A Szekrényessy Kálmán nevével fémjelzett első Balaton-átúszás minden korábbinál nagyobb hírverést jelentett
az úszás számára. Mindjárt a következő évben megrendezték az első hazai nemzetközi úszóversenyt, Vác és
Pest között a Dunán, melynek legjobb hazai helyezettje ugyancsak ő lett.
A fiatal úszónemzedék Szekrényessyt követő generációjából Grafl Károly nevét említhetjük, ki másodikként
úszta át a Balatont, 1896-ban. A nagy előd időeredményét azonban csak két esztendő elmúltával sikerült
megjavítania. Az esemény jelentőségének tudatában az elért győzelemre oly büszke Grafl, nevét Balatonira
változtatta.
60 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A század első éveiben a vállalkozók csekély száma miatt a rendezőség a versenytáv csökkentése mellett döntött,
így 14 kilométerről, 13, majd 7, később 5 kilométerre szállították le a pályaszakasz hosszát.
Az első világháborút követő kény-szerszünet után legközelebb 1922-ben, a Horthy-korszak konszolidációja alatt
nyílt lehetőség a verseny újbóli megrendezésére, immár ismét a klasszikus Siófok–Balatonfüred közötti távon.
„Szocialista szovjet sportemberek”
A szocialista embereszmény mítoszába kezdetektől beletartozott a töretlen küzdeni akarás, a feltűrt ingujjú,
erektől duzzadó karú munkás heroikus figurája. Az osztályharcban megedződött apák szükségesnek tartották az
ifjúság ideológiai nevelésén túl a jövő harcosainak fizikai erőnlétét is fejleszteni. Az egy akarattal, egyért küzdő
generációk egységtudatát volt hivatva formálni a politikummal mélyen átitatott tömegsport. Élharcosokból,
sztahanovistákból élsportolókat kívántak nevelni.
Míg a századelőn a Magyar Úszó Szövetség háromszáz igazolt tagjából mintegy 1,3%-ot tett ki a munkások
aránya, addig a „fordulatot” követően kizárólagos szerephez jutottak a sportban is.
A Balaton-átúszásokat Siófok és Füred között 1948–1967-ig folyamatosan megrendezték. Ez a verseny 12–13
ezer méteres pályahossza miatt azonban nem volt alkalmas az amatőr sportolók, azaz széles néptömegek
bevonására. Az időzítéssel, a verseny alkotmány napi (augusztus 20.) megrendezésével mégis megvalósulhatott
a dolgozók tömegeinek közvetett bevonása. A megfelelő eszmei mondanivalóról a sörsátrak árnyékában
felállított tribünök szónokai gondoskodtak.
A Balaton-átúszás igazi tömegsporttá alakításának igénye a Kádár-korszak végén vált valósággá. A Révfülöp–
Boglárlelle közötti, 5200 méter hosszú pályaszakaszon, 1983-ban létrehívott verseny egyik fő ötletadója a
Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa volt, több
állami társszerv közreműködésével. Ez utóbbi verseny mind a mai napig nagy népszerűségnek örvendő
tömegsporttá vált.
A siófok–balatonfüredi klasszikus Balaton-átúszás, az ún. Szekrényessy Kálmán-emlékverseny pedig azon túl,
hogy legnagyobb hagyománnyal rendelkező hazai úszóversenyünk, egyben Európa legnagyobb nyílt tavi
bajnoksága is.
2. Képek
61 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
62 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Anna-bál
HORVÁTH Szabolcs
Anna-bál
Társasági élet a Balatonnál
Az Anna-bálok szokása régebbi eredetű, mint ahogy hinnénk. A 18. század végén haladó szellemű fiatal osztrák
nemesek – a Martinovics-féle összeesküvésben vállalt szerepe miatt halálra ítélt Hebenstreit főhad-nagy
kivégzése után – a bécsi Anna-kolostor pincéjében tartották titkos összejöveteleiket. Itt rendezték meg báljaikat
is, amelyeken – liberális szellemiségük bizonyítására – még szolgáik is részt vettek. Innen terjedtek el Magyar-
országra. Rendeztek Anna-bálokat Budán és Pesten, még Parádon és Pöstyénben is, de a füredi volt az igazi, és
az is maradt a mai napig.
Az első bálok – Bécs-ellenes kiállások
Ma már nem lehet pontosan megmondani, mikor volt az első itteni bál, de azt igen, hogy azoknak a
Szentgyörgyi Horváthoknak köszönhető, akik a reformkori Füred társadalmi életének központjába kerültek. Ha
elfogadjuk 1825-ös kezdetét, akkor azt Szentgyörgyi Horváth Fülöp János lánya, Anna Krisztina név-napján
rendezhették.
A reformkori Balatonfüred társadalmi életének központjában állt a Horváth család. Kiváló üzleti érzékük mindig
is azt diktálta, hogy ne sajnálják a befektetéseket tágabb környezetük felvirágoztatására, vendégeik
kényelmének tökéletesítésére, mert jól tudták, ezzel saját boldogulásukat, anyagi gyarapodásukat is szolgálják.
Talán nem járunk nagyon messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy az első füredi Anna-bál megrendezését is
üzleti megfontolások diktálták. Ez persze nem zárja ki, hogy a fiatal leány társasági bemutatása ne játszott volna
szerepet, vagy hogy ne lett volna motiváló a politikai véleménycserék lehetőségének megteremtése, a nemzeti
identitás nyílt felvállalása, demonstrálása. Ha ehhez hozzágondoljuk, hogy a települést olyan tehetős emberek
keresték fel, akik a gyógyító kúrákon túl élénk társasági életre – hogy azt ne mondjuk: szórakozásra – vágytak,
akkor együtt a kép: a füredi Anna-bálok a nyár nagy mulatságát jelentették. Később már „sikk” lett elutazni erre
az eseményre, a hölgyeknek itt pompázni kellett, és szükséges volt bemutatni az akkori öltözködés sokféle és
bonyolult kellékét. Nem csoda hát, hogy a kosarakkal, dobozokkal, bugyrokkal zsúfolt kocsik valóságos tábort
vontak a Horváth-ház, a Nagyvendéglő és a Gyönyörde – a fürdőépület – köré. Azt is tudjuk, hogy a bál
jelentősége állandóan nőtt, néhány év múlva már három megye társadalmi eseményévé nőtte ki magát.
Az 1825-ös kezdet után néhány évig csend volt, hiszen Anna Krisztina egy év múlva már férjhez ment, a
kisebbik Anna pedig még nem volt eladósorban. Az 1831-ben újraindult báli sorozat – szerencsére csak egy évre
– 1834-ben megszakadt. Július 26-án kigyulladt a fürdőtelepi épület: a nagy készülődés közbeni szaladgálás
miatt a konyhában a szakács zsírt öntött a tűzre, és a fellobbanó láng belekapott a zsíros üstbe. Ettől akkora tűz
lett, hogy leégett a Horváth-és további két ház, a Nagyvendéglő, az 0-fürdőház, de még a fák egy része is.
A múlt század közepén csak kétszer, 1848-ban és 1849-ben maradt el a bál. A szabadságharc után viszont a
közönsége összetétele „népibb” lett. A korabeli tudósító szükségesnek látja megjegyezni, hogy a társalgás
fesztelen volt, a társadalom különböző osztályainak egybeolvadása azt igazolta, hogy a „magyar testvéri
egyetértésben” van. Sajnálatos tény viszont, hogy a klikkesedés – akár egy-egy báli összejövetel erejéig –
továbbra is rányomta bélyegét a hangulatra. Kossuth Lajos 1842-ben – füredi levelében – megrója ezért a
résztvevőket mint olyanokat, akik „gőgösen külön kotteriákat alkotnak”.
A Bach-korszak első éveiben – de még később is – az Anna-napi táncmulatságok igazi „tüntető bálok” voltak:
hangos, sírva-vigadó nótázásokkal.
Jelentőségét vesztve
A történelem változásai mindig hatással voltak a bálokra. Az 1867. évi kiegyezés után Füred arculata is
megváltozott, de a bálok külsőségei is átalakultak. Kevesebb selyem, kisebb tumultus lett a jellemző. Később, az
ezeréves ünnepség lázában égő ország már Budapestre figyelt, olyannyira, hogy 1896-ban nem tartották meg a
füredi Anna-bált. Vélhetően igaza volt annak az újságírónak, aki arról panaszkodott, hogy a fürdőhelyek
elhagyottak, a világ közepe Budapest lett. Az idők múltával változott Füred szerepe is. Ide a gyógyulni vágyók
jöttek, míg a látványos, színes élet központja átkerült délre, főleg Siófokra.
63 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A füredi Anna-bálok elvesztették jelentőségüket. Siófokra és Földvárra „kelt át” a hangos élet. „Füred már csak
híresség dolgában jár elöl, ez itt őse, a fürdőknek, s kegyeletünk tárgya” – írja Rákosi Jenő 1907-ben a
Balatonfüredről kelt fürdőlevelében.
Az első világháborúig tartó időszakban Füred látványos megújuláson ment keresztül. A folyamatos bontás és
építés eredményeként új arculatú település született. A bálokat ez idő tájt is megrendezték, ha nem is olyan
rendszeresen, mint azt megelőzően. Aztán 1914. július 28-án – két nappal az Anna-nap után – megtörtént a
hadüzenet. A háborús években nem volt kinek táncmulatságokat rendezni, hiszen az idő múltával egyre több lett
a gyász és a keserűség...
Füred elcsendesedett. És bár Siófokon, Földváron rendeztek Anna-bálokat a húszas években, de ezek híre,
vonzása meg sem közelítette a füredit. A harmincas évek végére a garden-party lett az előkelő nyári szórakozás.
Aztán kitört a második világháború. A Balatonnál hetekig állt a harc, nem maradt más, csak rom, félelem és
könny.
A hagyomány felélesztése
Füred sokára éledt fel, nehezen tért magához a kábulatból. 1954-re jött el az az idő, amikor gondolni lehetett
arra, hogy a régi, kedves hagyományt, az Anna-bált életre keltsék. Július 31-én a híres sétánytól ölelt Balaton
étteremben hangzott fel a hívogató hegedűszó. Az 1955-ös bált is ott rendezték meg. Az éjfél előtti fél órában
tartották meg a virágtáncot, amikor is a fiú annak a lánynak nyújtott egy szál virágot, akit felkért. Az azév
bálkirálynője huszonkét szál szegfűvel és rózsával büszkélkedhetett. Az akkori második helyezett tizenhét szál
virággal a karján táncolt. Hajnal felé pedig – amikor a báli termek kissé megürültek – a sétányon fiatal párok, a
keskeny ösvényeken vidám társaságok indultak a közeli Baricska csárdához. Számukra folytatódott a bál, a
vendégek nyárson sütögették szalonnájukat és a vendéglőstől kapott nyársra tűzdelt húsokat. Innivaló is akadt a
boltíves pincében...
A korábbi „kurszalon” akkor még romokban állt, és csak az 1956-os bálnak adott először otthont. Igaz, ekkor
már a SZOT-szanatórium nagytermének hívták, és egyszerre ezer vendéget fogadott be. Ez alkalommal
újjáéledtek a régi hagyományok, ismét átadták Eris almáját, a második és harmadik helyezettet pedig
udvarhölgynek hívták – akárcsak száz évvel azelőtt.
Az 1962-ben tartott Anna-bálról a Magyar Rádió egyórás műsort állított össze. Beszélgettek a bálozókkal, a
táncosokkal és a rendezővel. Megszólalt Huszka Jenő, a világhírű zeneszerző is – hangfelvételről. Ő több
nyáron át Füreden pihent. Vélhetően magával ragadta a készülődések hangulata, mert annak hatására
komponálta az „Anna-báli keringő”-t még 1958-ban. Négy évvel később játszották el először, és azóta is minden
évben felhangzik.
Az 1975-ben megrendezett Anna-bál volt a 150. A jeles évfordulóról valamennyi országos napilap és több
magazin is hírt adott. A Nők Lapja cikkírója a jövőtől félti az Anna-bálokat. „... egyáltalán nem gondolom, hogy
az Anna-bálokat idegenforgalmi látványossággá kell fejleszteni, ahonnan hovatovább kiszorulnak a hazai
Annák. Magyar mulatságnak született az Anna-bál, magyar mulatságnak tartotta magát annyi éven át. Maradjon
meg ez a kedves Füred bájos színfoltja” – írja.
1976-tól a népművészet is jelen volt a bálteremben. A Kalocsai Háziipari Szövetkezet volt az első, amely
kiállításon mutatta be tájegysége gyönyörű hímzéseit a blúzokon, fekete kendőkön. Egy évre rá a
hódmezővásárhelyiek mutatkoztak be hasonló módon. Még a meghívók is ezeket a motívumokat hordozták.
Ezzel egy – 1984-ig tartó –hagyomány vette kezdetét: évente más-más tájegység jellegzetes munkáit mutatták
be.
A táncprogram 170 esztendő hagyományát őrzi a keringővel és a körmagyarral. A fő szám Erkel Hunyadi-
palotása, a siker mindig óriási. Talán ez a hangulat sugárzik át, amikor a társastáncra kerül a sor. Itt nincs
gépzene, nincs fülsiketítő hangerő, itt líra és jókedv van.
A hetvenes évek közepétől jött divatba a vasárnapi kocsikázás. Ez amolyan közönségtalálkozó, és még
napjainkba is eseményszámba megy. A négyes fogat és a hintó meg a benne ülő szépségek sok embert
vonzanak. Kedves színfoltja volt hosszú évekig a bálnak a reggeli koccintás. A Balaton étteremnél megállt az
egész menet egy pohár pezsgőre. Mára már ez is történelem.
Kevesek szórakozása
64 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Az Anna-bál a rendszerváltozás éveiben nehéz időket élt át, hiszen a közpénzek kivonulásával és a támogatók
teljes hiánya miatt a belépőjegyek drasztikusan emelkedtek. Volt olyan év, amikor a várt 400 vendég helyett
csupán 195 jött el.
Az Anna-bál egyre inkább társasági esemény lesz és szórakoztatási funkciója kerül előtérbe. Kevesek örömét és
kevesek ízlését fogja szolgálni.
Mégis, bízzunk abban, hogy nem-csak Anna örök, de az Anna-bál is megér még néhány évet...
2. Képek
65 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Az író és a természet
LÁNG ISTVÁN
Az író és a természet
A Balaton állatvilága Jókai Mór műveiben
Jókai Mór igen alapos természettudományos ismeretekkel rendelkezett. Elolvastam az Unikornis Kiadónál
megjelent gyűjteményes díszkiadás száz kötetét és kijegyzeteltem mindazt, ami a madárvilággal kapcsolatos.
Azt tervezem, hogy az író születésének 175. évfordulóján, 2000. február 18-án előadást tartok a Jókai műveiben
található ornitológiai emlékekről. Tehát személyes élményeim alapján is megerősíthetem az előbbi állítást.
Megítélésem szerint Jókainak nem a madártan volt a fő erőssége, hanem a botanika, a növények és
növénytársulások hihetetlenül gazdag ismerete. Ezt követi talán a kőzet- és ásványtan, a geológia, beleértve az
őstörténeti vonatkozásokat. A légkörfizika, a meteorológia, a hidrobiológia szintén erős oldala volt. A fizikai és
a kémiai ismeretei a kor művelt szakemberének tudásszintjét tükrözték, sőt a „Jövő század regényében” már
előre is tekintett és megsejtett néhány olyan felfedezést, amely csak később következett be (pl. a repülőgép, a
törhetetlen üveg stb.).
A madarak védelmében
A természetben végbemenő folyamatok, események Jókait mindig érdekelték. Személyes tapasztalatait főleg két
helyen szerezte: svábhegyi kertjében és balatonfüredi nyaralójában. A földművelés, növénytermesztés,
kertészkedés alapismereteit elsajátította, és ő maga is művelte a gyümölcs-, szőlő- és zöldségtermesztést.
Szakmai ismereteit a „Kertészgazdászati jegyzetek” című műve összegzi. A kiadó az előszóban azt jegyezte
meg, hogy a könyv érdekessége, hogy a nagy romantikusnak – valószínűleg – ez az egyetlen realista műve.
Korunkban terjedőben van a biokertészet és a kártevők elleni biológiai védelem alkalmazása. Nos, Jókai így ír
1896-ban a fent említett könyvecskéjében:
„Minden város, minden falu tegyen törvényt az énekesmadarak védelmére s azok pusztítóinak megbüntetésére.
Különösen a néptanítók figyelmeztessék a gyermekeket arra, hogy ne bántsák a madárfészkeket, mert a madarak
tehetnek arról, hogy az ő szülőik kertjében alma, körte, barack teremjen...”
Jókai regényeiben felbukkanó vízimadarak bizonyára a balatonfüredi nyaralások és általában a Balaton körüli
utazások, látogatások emlékeit őrzik. Az olyan madárfajok, mint a kócsag, a gémek, a bölömbika, a récék, a
ludak, a sirályok vagy akár a hattyúk bizonyára a vízparton töltött időkből rögződtek az író gondolatvilágában.
Ezekkel a fajokkal nyilvánvalóan nem találkozott a Svábhegyen.
Halászat
A balatoni halászat leírása és így néhány közismert halfaj ismertetése az „Arany ember” című regényében
található. A főhős, Tímár Mihály menekül az őt környező világtól, egyedül akar lenni saját gondolataival és
lelkével. A befagyott téli Balatont keresi fel. Az ismerős halászok a másnap reggeli téli halászatra készülnek és
remélik, hogy kifogják magát a fogaskirályt is.
„Mi az a fogaskirály?
– Az egy vén fogas, amit minden halász ismer már a Balatonon, mert akárhánynak volt a hálójában, de senki
sem bírja kihúzni; mert amint veszi észre, hogy a pirityébe került, egyszerre elkezd a Balaton fenekén a
homokban farkával lyukat ásni, abba belehúzza magát, s a háló alatt kicsúszik. Iszonyú kitanult gonosztevő.
Pedig jutalmat is tűztünk már a fejére, mert egymaga annyi fiatal halat elpusztít, mint három halász. Iszonyú
nagy állat: mikor a víz színén úszik, az ember azt gondolná, hogy viza. Ezt is megfogjuk holnap.”
A halászat kora reggel kezdődött. Jókai leírja a frissen befagyott Balaton szépségét. A jégtükör és a felkelő nap
sugarainak kölcsönhatását, ami olyan hangokat ad, mintha ezer meg ezernyi érchúr pattogna le egy tündéri
hárfáról. Sőt, a rianás jelenségét is ismerteti a nagy mesemondó.
Következik a regényben a téli, jég alatti halászat részletes leírása. A halak közül a fogast, a süllőt (nem derül ki,
hogy az író tudta-e, hogy a fogas és a süllő egyazon faj: a nagyobb méretű süllőt hívják fogasnak), a harcsát, a
pontyot, a csukát, a sügért és a kárászt említi meg.
66 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Nagy fogás ígérkezik: „Mindenféle alakú szájak és fejek bukdácsolnak fel a vízből, átlátszó úszószárnyak,
halfarkak, pikkelyes, kék, zöld, ezüst színű hátak merülnek fel egymást követve, s közülük ki-kibámul egyszer-
egyszer a Balaton cápája, a mázsányi harcsa, tátogó nagy szájával, patkányfark-bajuszával, s megint
visszairamodik fejtetővel lefelé, mintha volna odalenn menekülés...”
A három halászlegény és a halász-mester nagy merítőszákkal lapátolják ki a jégre a zsákmányt. Egymás hegyén-
hátán fickándozva táncol örege-apraja. A csukák kígyóként kúsznak a kárászok és sügérek tömege között. A
potyka úgy nyargal a jégen – írja Jókai –, mint a cickány. A fogaskirály is benne van a hálóban.
„– Ahol ni! – kiált a másik legény, akinek éppen tele volt a szákja hallal, amint egy roppant nagyságú fő, mint
egy ezüstkrokodil nyomult fel a vízből; tiszta ezüstfehér az egész, szétnyitott torkában két sor éles fog, mint a
kajmánnak, de azonkívül négy egymásba fogódó görbe agyar, minő a tigrisé. Tiszteletparancsoló egy fej.
Méltán királynak nevezhető abban a tóban, ahol nincs olyan állat, mely vele megmérkőzzék, még saját fajából
sem...”
Végül is sikerült kihúzni a jégre az óriási halat. Több volt negyvenfontosnál, amilyet csak húszévenként fognak
egyszer. Amikor felbontották, két nagy fogast találtak a gyomrában, amiket nemrég nyelhetett le. Olyan vastag
hája volt, mint egy süldőnek; gyönyörű aranyszínű, és a húsa fehér.
A halászmester felajánlotta, hogy a nagy halat egy jéggel kibélelt ládába teszik, és lovas szekérrel elküldik
Tímár Mihály feleségének, Tímeának.
Ezután a halászok hozzáláttak a kifogott halak osztályozásához.
„Potyka, csuka, harcsa, kárász mind szegény embernek való. Bécsbe, Pestre csak a fogast meg a süllőt viszik,
amit drágán megfizetnek: a többit potom áron adják. Még így is nyereségük van. Ezzel az egy húzással valami
háromszáz mázsa halat rántottak ki...”
Napjainkban még csak megközelítő mértékű zsákmányok sincsenek. Ezenkívül jelenleg a harcsát is a drága
halak közé sorolják.
Este halászlevet főztek és egy kicsit mulatoztak is a halászok meg a környékbeliek. Éjszakára tüzet raktak, hogy
elriasszák a halszagra odasettenkedő rókákat, meg a farkasokat.
Állatok
A nagy hal megjelenik Jókai egyik novellájában is, melynek címe: Rémhalász.
Gőzössel ment az író Siófokról Balatonfüredre. Viharos, erős szél fújt. Fehér halászmadarak (valószínűleg
ezüstsirályok) a hajó körül repkedtek vijjogva. A nagy hullámok között feltűnt egy csónak, amelyet valamilyen
titokzatos erő húzott a vízen nagy sebességgel. Majdnem összeütközött a csónak a hajóval. A csónakban egy
szakállas ember ül és meríti ki a becsapódó hullámok vizét. Ő a „rémhalász”. Szigonnyal egy óriási harcsát
fogott meg, és a sebzett hal repíti a csónakot a viharos Balatonban. Végül is a siófoki homokzátonyon
megfenek-lettek. A halászok doronggal agyonverték a harcsát. A hal – az író szerint – négy mázsát nyomott.
(Őszintén szólva kicsit soknak tűnik, de biztosan óriási példány lehetett.)
Jókai összes művei nemzeti díszkiadása 96. kötetében van két rövid és hangulatos novellája, amelyek a Balaton
körüli pihenés kellemes óráit idézik fel, és amelyekben állatok is előfordulnak.
Az „Utolsó napjai a fürdő idénynek” című művében a gardasütés rejtelmeibe avatja be az olvasót az író. A garda
a Balaton heringje. Társasági szórakozás a gardát nyárson megsütni. Valódi mesterség ez, amit el kell sajátítani
a tapasztaltabb fürdővendégektől. Megemlíti az író a repülőpoloskát is, amely nemcsak bűzt áraszt, hanem az
idény végét is jelenti.
A „Jakli” című novella címe a környék kedvenc szarkájának neve. Mindenki ismeri, mindenki szereti. Jakli
ellopja a gyűszűket, megdézsmálja a gyümölcsöskosarakat. Elfogadja a hús-darabkákat és a galuskát is, de
mindennek a felét eldugja. Jakli gondol az ínséges időkre. A templomba is bemegy és elvonja a hívők figyelmét,
ezért ünnepnapokon délelőttönként ketrecbe zárják.
Jókai, a nagy mesemondó szerette a természetet és csodálatosan vissza tudta adni annak változatos hangulatát.
2. Képek
67 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
68 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
69 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A "látott hal"
A „látott hal”
A balatoni halászat régi múltra tekint vissza. Tihany őshalászatáról Herman Ottó: „A magyar halászat könyve”
című munkájában olvashatunk. Márton nap körül, vagyis késő ősszel a Balatont hering, garda, karzakeszeg
óriási serege lepte el, a haltömeg oszlopszerűen töltötte be a vizet a fenekétől a színéig. A víz csillogását is
megváltoztató mozgás pontosan nyomon követhető volt, csendes időben magasabb helyről már messziről is
láthatóvá vált.
A halászok ezért a környező dombokra őrszemet – ún. „hegyenjárókat” állítottak, akik a tó tükrét figyelték, s
hangos kiáltással jelezték a bokrok mellett tanyázó halászoknak a halraj helyét. A hegyenjáró feladata ezzel még
nem fejeződött be, mihelyt a hajók elég közel jártak a halrajhoz, hirtelen a földre vetette magát, ezzel jelezve a
hálókivetés megfelelő pillanatát. A műveletet többször meg kellett ismételni ahhoz, hogy a nagy háló teljesen
belepje a haltömeget. A „látott hal” bekerítése azonban nem volt éppen gyakori, mégis azt mondhatjuk, hogy ha
valami, akkor a „látott halra” való halászat avatta a Balatont „magyar tengerré”.
2. Képek
70 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A balatoni halászat
PÁRIZS Ágnes
A balatoni halászat
Történeti előzmények
A halászat az emberiség legősibb foglalkozásai közé tartozik.
Őseink már a honfoglalás előtt is halevők voltak, sőt a hitványabbnak számító fajokat – mint pl. a keszege és a
kárász – a kutyáknak és a rénszarvasoknak adták eledelül. A későbbi feljegyzések tanúsága szerint már ekkor
kb. 200 halfaj több mint 2000 elkészítési módját ismerték. A honfoglalás korából lényegesen kevesebb –
következtetések levonására alkalmas – régészeti lelet maradt fent, az ásatások során előkerült eszközök is csak
töredékes információt adnak e kor táplálkozási szokásairól. A halászat korai „népfoglalkozás” jellegére utalnak
azonban a nyelvészeti kutatások; a halfajok nevét megtaláljuk családnevekben: pl. Csik, Csuka, Czompó,
Keszeg, Vék stb. A halászatra vonatkozó helység- és határnevek közül megemlíthetjük az ősi vonatkozásúakat:
Csege, Czege, Czégény stb. és a későbbieket: Csanak, Halas, Halásztelek, Keszeg, Keszegfalva, Nagyhalas stb.
A halászdalok mellett a példabeszédek is a magyarság korai kapcsolatát mutatják a halászat mesterségével:
„Fejétől bűzlik a hal” – általában a rossz elöljáróra, országban, vármegyében, de a családfőre is vonatkoztatták.
Kifejezetten balatoni szólás az „él, mint hal a vízben” (nincs semmi baja), a „küszön-keszeget”, amely a balatoni
halász szájából annyit jelent, hogy hitványról hitványra kerülni, és a „bámul, mint a csíkhal” – az ostobaság
végső határán járó bámészkodást fejezte ezzel ki a balatoni halász.
Halászati „jog”
A honfoglalás után a szabad halászatot hamarosan korlátozták, majd megszüntették. A 11. századból már
források tanúskodnak a halászóvizek és a halászok adományozásáról. (Szt. István 1024-ben a zalavári
monostornak balatoni halászatot adott 12 halásszal, I. András 1055-ben a tihanyi apátság szol-gálatára
adományozott halászóvizet és 10 halászt, amelyet 1082-ben még 5 halásztanya átadásával egészítettek ki.)
A 13. századig a halászóvizeket a jobbágyok és a földesurak közösen használták, de a nagyhalászathoz
szükséges drága eszközök a földesurak tulajdonában voltak, a fogott hal értékes részét pedig kötelesek voltak a
jobbágyok beszolgáltatni.
A középkorban szabadon csak a mocsaras, árvízjárta területeken, kisebb folyóvizeken halászhattak a jobbágyok.
A török kiűzése után, a pusztává vált területek benépesítésekor bizonyos engedmények vonatkoztak a
halászóvizekre is, amelyeket azonban hamar visszavettek.
A nagy folyóvizek melletti városokban már a 15–16. századtól, a Balaton melletti településeken csak a 18.
századtól szerveződtek céhekbe a halászok. Az első, központilag szabályozott céhirat 1776-ból származik. A
halászcéh és az egyes halászok nyáron meghatározott időre bérelték a vizeket, a téli halászatot a földesúr
magának tartotta meg. A halászok a céhen belül és kívül kisebb csoportokba, ún. bokrokba tömörültek. A
társulásokon belül igen szigorú, íratlan szabályok uralkodtak, egészen az 1873-ban érvénybe lépő halászati
rendeletig, amely írásba foglalta a céhes halászat alapelveit. A középkortól a halászati rendeletig jóformán egész
évben halásztak a Balatonon, az igazi halászszezon azonban a szürettől a ponty-, harcsa-, keszegívás
befejezéséig tartott.
Halak és halászok
A 19. század második felében a Balaton halfaunája javarészben ismert volt, Marsigli, Petényi és Heckel
kutatásai nyomán. Ezeket az ismereteket dolgozta fel az 1870-es években Kriesch, majd Herman Ottó, aki a
halfajokon kívül leírta a balatoni halászok eszközeit, halfogási módszereit is. Herman munkájában a halászati
szerszámok alkalmazását az alkalmazási helyszínekkel és a kapcsolódó népies műszóanyaggal együtt ismertette.
A magyar népies halászat vizsgálatában ezt követően hat évig csend állott be, melyet 1893-ban Munkácsi Bernát
tanulmánya tört meg. Munkácsi a magyar halászat népies műnyelvéről írt, kiterjedt vizsgálatai alapján
megerősítette azt a megállapítást, hogy a halászat a magyar nemzet ősfoglalkozásai közé tartozik.
Herman a 19. század végén 28-féle balatoni halról ír, ezek közül a ma már kevéssé ismert, vagy teljesen eltűnt
fajokat említhetjük, mint pl.: tarka meny, nyálkás czompó, szivárványos ökle, szélhajtó küsz, veresszárnyú
71 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
konczér, pirosszemű kele, lápi pócz. Herman Ottó után Jankó János tanulmányozta a Balaton halászatát 1893 és
1900 között.
A 19. század közepéig a Balaton és levezető csatornája őseredeti állapotában volt meg, főleg délen nagy
kiterjedésű bozótok, berkek, rétek csatlakoztak hozzá, amelyek a pontynak, harcsának, csukának és süllőnek
természetes szaporodóhelyül szolgáltak. Az 1860-as évek körül a déli vasút, majd a Sió-csatornát szabályozó
zsilip megépítése a halbölcső -tönkretételét, s így a halállomány elszegényedését eredményezte. Emellett 1862-
ben az aradi halkereskedők tiszai halászokat hoztak át a Balatonra, akik hatalmas, 300 öles (kb. 600 m-es)
halhálókkal dolgozva káros, zsaroló halászati rendszert alakítottak ki. A halászati politika is megváltozott, a régi
ősi jog alapján szervezett halászat helyébe új bérleti rendszert hoztak létre, ami a halállomány féktelen
„rablásához” vezetett. A parttulajdonosokból szervezett Balatoni Halászati Társulat a tó halászati hasznosítását
25 évre a Balatoni Halászati Rt.-nek adta bérbe.
Kutatások
A balatoni halászati kutatások első idő-szaka (1900–1920) között a Halászati Rt. működésének bírálata mellett
több kutató ostorozta az orvhalászatot. A halfogás azonban jóval alatta maradt a tó teljesítőképességének. Az rt.
nem a halászat hatásosabbá tételével, hanem az árak emelésével kívánt profithoz jutni. A legtöbb pénzt hozó
süllő- és pontyállomány növelését a mesterséges fészkekre való leívatással, valamint a gyűjtött ikrák védett
öblökben történő keltetésével igyekeztek megoldani. A süllőállomány növekedett is, azonban megállapították,
hogy a Balaton nem alkalmas a ponty természetes szaporítására, a pontyivadék visszatelepítése pedig nagyon
költséges, a visszafogás alacsony százaléka miatt. Már ekkor foglalkoztak új halfajok betelepítésével (bagoly
keszeg, fejes domolykó, kecsege, márna, sújtásos küsz, aranyos jász, vésettajkú paduc), amelyeket ma már hiába
keresünk. A halfeldolgozás lehetőségeinek vizsgálata mellett a szakemberek már ekkor kutatták az egyes halak
faji különbségeit.
A balatoni halászati kutatások második szakaszában (a két világháború közötti időszak) jelentős változás indul
meg. Stabilizálódik a halászat, a csendőrség visszaszorítja az orvhalászatot, a halfogás ugrásszerűen emelkedik.
A második világháborút követő orosz katonai igazgatás által szorgalmazott rablóhalászat és a katonai
robbantásos halászat a korábbi eredményeket tönkretette. (1947-ig a Balatont jóvátételben az oroszok
halásztatták.)
A halászati kutatások harmadik szakasza kezdetétől, 1947-től a halászatbiológiai kutatások ismét fellendültek a
Tihanyi Biológiai Kutatóintézet irányítása alatt az 1960-as évekig. Ezt egy megtorpanás követte, mely 1965-
ben, az első nagy balatoni halpusztulás után mozdult ki a holtpontról. Mára már mindenki számára egyértelművé
vált, hogy szükség van intenzív Balaton-kutatásra, a halfauna vizsgálatára, a környezetvédelem, a vízhigiénia, a
sporthorgászat és az üdülés szempontjából egyaránt.
2. Képek
72 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
73 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Balatoni halak
PÁRIZS Ágnes
Balatoni halak
A halakat három nagy csoportra oszthatjuk: édesvízi halak, tengeri halak és vándorhalak. Konyhatechnikai
szempontból a halakat húsuk színe szerint két csoportba soroljuk: a fehérhúsú és a barnahúsú halak. A balatoni
fehérhúsú halak közül a legelterjedtebb és legismertebb a süllő és a fogas. Ezek azonos halfajba tartoznak (bár
ezzel a 19. században többen vitatkoztak), süllőnek nevezzük 1,5 kg-ig, fogasnak pedig az 1,5 kg fölötti
példányokat. Az azonos halfajhoz tartozás vitája mellett az azonban vitathatatlan, hogy a balatoni fogassüllő a
legízletesebb.
A barnahúsú balatoni halak közül a ponty az egyik legkedveltebb. Feldolgozásánál azonban ügyelni kell a
gerinc és a fej találkozásánál lévő lapos, háromszög alakú, sárgás ún. „keserű fogra, amelyet el kell távolítani,
hogy ne adja át a húsnak az ízét”. Balatoni eredetű, barnahúsú tömeghal a garda, amely igen kis méretű,
maximális nagysága 1 kg és kb. 30 cm. Nyúlánk, lapított testű, szálkás, főleg pácolva készítik. A keszeg erősen
szálkás, de ízletes, szintén jellegzetesen balatoni hal. Általában roston sütik, vagy olajos halat készítenek belőle.
A vándorhalak közül a Balatonban az angolna fogható, amely hosszú, kígyószerű, pikkely nélküli. Tisztítása
eltér a hagyományos „pikkelyezéstől”, függesztve, a nyak körül bevágott bőrt kell a halról lenyúzni. Fehérhúsú,
pikkely nélküli, ezért főzve és sütve – akár hidegen is – fogyasztható. Ritkábban füstölik vagy olajban
tartósítják.
2. Képek
74 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
75 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
76 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
77 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Halételek
Halételek
A kereszténység terjedése Európában a halkultúra kialakulásához vezetett, a böjti ételek részeként. A 15.
századig azonban nagyon kevés konyharecept maradt fent, Mátyás király uralkodása alatt kezdett szokássá válni
a recepteket, „főzési-javallatokat” leírni. A legrégebbi ételrecept egy 15. századi kódexből maradt fenn, a leírt 4
étel egyike egy halétel: „Szegfűborslé a rántott harcsához, pontyhoz vagy más halakhoz”.
A középkorból megmaradt töredékes emlékek közül említésre méltó, hogy a legkorábbi ismert főszakács –
Eresztvényi Ferenc – Zsigmondtól kapott nemességet, címerében a hal babérlevelesen, babérfásan jelenik meg.
Az első ismert nemességet kapott halász – Ölveti Menyhért – címerében (1530) a koronás csuka képét láthatjuk.
A 16. századból fennmaradt „Szakács tudomány” című könyvben már 58 oldalon találunk halételeket, egy
1622-ből származó szakácskönyv 30-féle hal kb. 180 receptjét gyűjtötte össze. Bornemissza Anna 1680-as
szakácskönyve már 50-féle hal 289-féle elkészítését írja le. A balatoni halak feldolgozásáról már 1695-ből
maradt ránk írásos anyag, Kőszeghy Pál versében:
„Nincsen szüki annak sima angolnának,
Vagyon nagy bősége a húsos vizának,
Soksága mind a friss s mind száraz potykának,
S eczettel, formával jól készült csukának...”
A 19. századra a halkínálat jelentősen megritkult, 30–35-féle hal teljesen eltűnt. Cziffray István 1888-ban már
csak 18-féle halról ír. A mai halkínálat még ennél is siralmasabb, amely elsősorban a században jelentősen
növekvő környezeti ártalmak hatásának tudható be. A halfajták csökkenése mellett a halreceptek is
szegényesebbek lettek, pikáns halételekkel inkább csak éttermekben találkozhatunk.
Bornemissza Anna 1680-as szakácskönyvéből
Az angvillábúl tizenegyképpen készíthetni:
1. Sütni ha akarod, főzd meg elsőben. Metéld darabokra, vond nyársra, süsd meg, hadd hűljön meg. Mikor
feladod, adj zöld sását alája.
2. Fejéren főtt, citrommal: Végy borsólevet, ecetet, szerecsendió-virágot, eleven borsot, tört gyömbért, sós
citromot laposan metélvén. Tégy írósvajat is belé. Főzd meg együtt: jóízű lészen.
3. Feketelével, magyar módon főtt.
4. Angvillát pastetumban, jó melegen.
5. Vond le az angvillának az bőrit, vesd ki a' bélit. Metéld négy darabokra. Főzd meg vízben, ecetben s sóban.
Add fel melegen és szárazon. Tölts jó ecetet réá: jó étek.
6. Sűrű mondolalévben csináld.
7. Nyúzd meg az angvillát, s mesd két-felé hosszára. Tekerd öszve mindenik felét külön. Végy pozsárvért, jó
ecetet, jó malozsát, reszelt kenyeret közibe. Metélj tárkonyt belé, hadd főjön. Verd által, de ne igen sűrűn. Tégy
borsot, fahajat, szegfüvet, nádmézet belé, hadd főjön ismét. Az angvillát, melyet öszvetakartál, főzd meg vízben.
Ha az zsírja elmégyen, vedd ki az vízbűl, s tedd a' feketelévbe, hadd főjön lassan. Rakd egy tálba a darabokat,
töltsd réá az levet. Hadd hűljön meg, s úgy egymás után feladhatod, mert sokáig tarthatni.
8. Vond le az bőrit, s metéld darabokra. Főzd meg sóban, ecetben, vízben. Vess zsályát belé, hadd főjön benne.
Ha megfőtt, vedd ki, pirítsd meg rostélyon, s mikor feladod, csinálj egreslevet írósvajjal, borssal, gyömbérrel, s
töltsd réá. Ha szőlőegresed vagyon, tedd az lévbe, hadd forrjon fel, s jó savanyú lészen.
9. Ha ismét feketén akarod csinálni, más formára: Rántsd meg az angvillát vajban, darabonként. Tedd az
feketelévbe, hadd főjön benne.
78 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
10. Az angvillát nyúzd meg, s mesd három darabra szép vékonyon. Mesd ki az háta gerincit, rakd egy rostélyra.
Borsold meg, süsd meg, s mikor feladod, csinálj egreslevet vajjal réá: úgy karbonatád vagyon.
11. Az angvillát feketelével is főzheted. Pastetumban jó melegen, citrommal: úgy lesz jóízű.
Az menyhalbúl tizenhatképpen készíthetni:
1. Mesd ki az menyhalbúl az epéjét, s ha nagy, metéld darabokra. Tölts ecetet réá: úgy szép kék lészen. Főzd
meg, s ha felforrott, tedd más fazékba. Szűrj borsólevet réá, tégy petrezselymet, írósvajat. Pergelj lisztet belé
gyömbérrel, szerecsendió-virággal együtt, hadd főjön: úgy az hala kék lészen ecettel, citrommal, az leve fejér.
2. Sárgán, magyar módon főve: éles-lével, jó édesen, citrommal.
3. Menyhal-májat petrezselyemmel, borsólével, írósvajjal, zöld füvekkel. Hadd főjön együtt: úgy jóízű.
4. Sült menyhal-máj: rakd paréra.
5. Sült menyhal-máj: Csinálj savanyú-levelet alája borsólével, ecettel, vajjal, hadd főjön. Borsold meg.
6. Főtt menyhal-máj: Végy zöldpetrezselymet, három vagy négy menyhalat. Főzd meg borsólével. Törd meg
egy mozsárban pirított kenyérrel. Verd által azzal a lével, melyben főtt, hogy jó sűrű légyen. Borsold,
sáfrányozd meg, tégy petrezselyemgyükeret aprón metélve belé. Hadd főjön együtt: úgy lesz jóízű. Tégy vajat is
belé.
7. Menyhal-pastetumot: csináld jó magasan. Ha megsült, csinálj savanyúlevet tyúkmony-székivel. Forrald meg,
töltsd az pastetumba. Tégy zöld füvet s írósvajat belé: jóízű.
8. Végy vizet s bort. Borsold és sózd meg, főzd meg benne az menyhalat. Ha megfőtt, szedd ki belőle az halat, s
add fel szárazon.
9. Sóban főtt, szép kéken.
10. Menyhalat feketelével: Végy pozsárvért, citromot, közkenyeret, bort s ecetet. Tégy borsot, fahajat,
szegfüvet, sáfrányt, sót belé. Hadd főjön együtt. Csináld édesen: úgy jó.
11. Menyhalat sülve, s feketelevelet alája.
12. Végy menyhal-májat. Tedd üveg-be, tedd az kemence megé, és olaja lészen. Az igen jó szemnek való
orvosság; még hályog ellen is igen jó.
13. Menyhalat lengyel módon: sárgán, vereshagymával általverve – úgy jó.
14. Zuppont is csinálhatsz a menyhalbúl: Főzd meg az menyhalat borsólében, törd meg mozsárban, verd által az
levével. Borsold és sáfrányozd meg. Tégy írósvajat is belé, hadd főjön. Az májat rántsd meg vajban jó
porcogósan, tedd az lévbe, hadd főjön benne. Add fel pirított szeletre: úgy jó.
15. Fonnyaszd meg az menyhal-májat; vedd ki, hadd hűljön meg. Rakd austrigahajba. Tégy írósvajat réá.
Borsold meg, tölts egy kevés bort réá, sózd meg. Süsd meg rostélyon, rakd egy tálra, s add fel.
16. Menyhal-máj sülve: narancslevét réáfacsarva avagy savanyú citromlevet, akar másféle édes- avagy
savanyúlevetalája.
79 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A fürdõöltönytõl a tangáig
F. DÓZSA Katalin
A fürdőöltönytől a tangáig
Női-férfi divat a vízparton
„Idősebb olvasóink még emlékezhetnek a harminc év előtti fürdőruhákra, a fiatalabb generáció pedig, ha nem is
az egykori divatlapokból, de a mai vicclapokból alkothat magának fogalmat az akkori fürdőruhadivatról” –
olvashatjuk a századelőről 1935 szeptemberében az egyik legkedveltebb kézimunkalapban, a Tündérujjakban
Mezey Károly kozmetikus-bőrorvos Testkultúra – strandkultúra c. cikkét. De érdemes tovább idézni, mert
érzékletesen emlékezik a fürdőruhamódi gyors változásáról: „Hát bizony ez a divat olyan volt, hogy a vízben és
a vízparton sem engedett többet láttatni a nő testéből, mint akkor, amikor városi toalettben volt. Lévén bő,
matrózgalléros blúza könyökig érő ujjakkal és bő, bokáig érő bugyogója. A merészebb fürdőruhák bugyogója
térdig ért, de az ilyent viselő hölgyek fekete harisnyát húztak. És aztán, az évek folyamán, a fürdőruha
sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz lett mind merészebb, majd a nadrág. Rájött az ember arra, hogy a nőknek
lábszáraik, sőt combjaik vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és jött a trikó. Két éve tudjuk, hogy a nőknek
nemcsak lábszáraik és combjaik, hanem derekuk is van, amely valahol nagyon mélyen végződik.” Ekkor már
mosolyogva írtak a századelő fürdőruhadivatjáról és öltözködési kultúrájáról.
Nők: egyre rövidebb, egyre merészebb
A 19. század első felében divatba jövő fürdőzéskor a nők kizárták az uszoda területéről a férfiakat és alsóingben
pancsikoltak. Nyilvános helyen a múlt század hatvanas éveitől jelentek meg a hölgyek és urak együtt,
fürdőöltönyökben. 1860 körül a férfiak magas nyakú, rövid ujjú trikót, térdnadrágot, a nők kartonból vagy
klottból készült, magasan zárt, hosszú ujjú felsőrészt és bokáig érő, bő nadrágot viseltek harisnyával. A mai
szemnek ezek a fürdőruhák mulatságosan illedelmesek, de az akkori, a krinolin és a fűző által deformált alakhoz
szokott szem számára rendkívül szemérmetlennek tűntek, hiszen a hölgyek csípője, combja átsejlett, különösen
ha az anyag vizes volt! Éppen ezért tisztességes hölgy nem mutatkozott nyilvánosan fürdőruhában. Vagy
kerekes kabinban bevontatta magát a vízbe, vagy a partra érve azonnal bő fürdőköpenybe burkolózott, mely
mindent eltakart.
1890-ben már a felsőrész rövid ujjú, kissé kivágott, a nadrág térdig ért. A férfiak ujjatlan, térdig érő, testre
tapadó trikót viseltek. Kedvelték a szélesen csíkozott, kötött anyagot.
Az 1912. évi olimpiai játékokon Stockholmban két úszónő testhez álló trikófürdőruhában jelent meg, mélyen
kivágott felsőrésszel, rövid nadrággal. 1920-ban hazánkban is hasonló trikót hordtak, sokak felháborodására. A
Színházi Élet Intim Pistája számol be arról, hogy: „Egy művésznő, nevét nem árulom el, a strandon icipici,
mélyen kivágott fehér selyemtrikóban jelent meg, amely teljesen rátapadt fiús idomaira. Hamarosan azonban
rendőr jelent meg, aki visszaparancsolta a merész hölgyet kabinjába, és felírta adatait. Az ügy a rendőrségen
folytatódott.” S a divat – a még kisebb fürdőruhával.
Az 1920-as években a hölgyek testre simuló, sötét gyapjútrikót viseltek, amelynek szára mind rövidebb,
kivágása egyre merészebb lett. 1925-ben megtiltották, hogy fürdőruhához testszínű selyemharisnyát viseljenek.
A hölgyek ez alkalommal teljesítették a parancsot – ugyanis elhagyták a harisnyát. 1930-ban a Színházi Élet
„Strand Szépe” versenyt rendezett, s a lap tele volt szebbnél szebb (méghozzá privát) hölgyek fény-képével,
akiknek a trikója valószínűleg kisebb és tapadósabb volt, mint a tíz éve kifogásolt darab. 1933-ban megjelent a
kétrészes, 1936-ban a gumírozott műselyem trikó, és a mintás karton vagy selyemszatén, szintén gumírozott
hátú fürdőruha. Egy másik újságíró alább így veti össze a századelő és a '30-as évek „erkölcsi normái”-t: „Ma
már nem szenzáció a harisnya nélkül, shortban, fürdőszandálban autóban érkező női fürdővendég. A
legdivatosabb fürdőtrikók a gumival átszőtt szaténtrikók. Legtöbbször kétrészesek, kis melltartóból és nadrágból
állnak” – ez olvasható a Női Divat nevű szaklap 1940-es, „Strand a július sztárja” c. cikkében.
A női divatban 1946-ban bombaként robbant a kétrészes, köldököt is megmutató bikini, s a jó alakú fiatal
lányok körében gyorsan terjedt. Az 1950-es évek újdonsága volt a szorosan a testhez simuló, páncélszerű lastex,
melyet az 1960-as években a különböző márkanevű, formatartó és könnyen száradó szintetikus anyagok
követtek. 1964-ben ismét rendőri fellépéssel igyekeztek gátat vetni a fürdőruha további zsugorodásának: a Côte
d'Azur-on az első felső-rész nélküli, ún. monokinit viselő bátor nőt a közeg borította be fürdőlepellel és kísérte
ki a strandról.
80 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Az 1980-as évek újdonsága volt a melltartó nélküli, elől háromszög formájú, hátul csak néhány pántból álló
tanga, illetve a vékony anyagból készült egyrészes fürdőruha, amelyet a fiatal lányok egészen mélyen
lecsavartak, hogy minél nagyobb felületen érje őket a nap. Ma már a felsőrész nélküli fürdőruha megszokott
látvány a hazai strandokon is, bár néha vágyódva gondolunk arra a boldog időre, amikor a formátlan, nem
esztétikus testeket több textília takarta el!
Férfiak: zsugorodó trikó
A férfiak sem panaszkodhattak, az ő trikójuk is tovább zsugorodott. Először a felsőrész tűnt el a nadrág szárával
együtt, majd maga a nadrágrész kezdett kisebbedni. A Színházi Élet szerint 1937-ben a vízipóló csapat tagjain
valóban csak egy zsebkendőnyi textil takarta a kényes testrészeket.
Az 1950–60-as években a divatos ifjak kis, háromszög alakú, vékony vászonból készült, középen csíkkal
díszített nadrágot, fecskét viseltek. Az 1960-as évek végén jött divatba a szintetikus, szorosan a testhez simuló,
rövid, combközépig vagy térdig érő bermudanadrág. A régi klottgatya formáját idéző boxernadrág az 1980-as
évektől kedvelt.
2. Képek
81 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
82 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
83 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
84 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
85 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. "Utazás a Balaton körül"
FRISNYÁK Zsuzsa
„Utazás a Balaton körül”
Vasútépítések a tó partján
A Balaton körül több vasúttársaság, eltérő időben épített, különböző jelentőségű vasútvonalakkal rendelkezett.
A legelső, Balatont érintő vasút a Déli Vasúttársaság Buda – Kanizsa közötti vonala volt. A Keszthely –
Balatonszentgyörgyi Helyi-érdekű Vasút, ill. Keszthely Vidéki Helyiérdekű Vasút Balatonszentgyörgy –
Keszthely – Balatonederics – Tapolca között teremtette meg az összeköttetést. A Balaton Vidéki Vasút pedig a
Balaton északi partvidékét vonta be az országos vasúthálózatba.
„Mennyit nyert Balatonfüred!”
A legfontosabb Balaton menti vasútvonal az 1861-ben megnyílt Buda – Kanizsa közötti vasútvonal volt. Ezen
vasút vonalvezetésének ügye – az, hogy merre menjen – az 1850-es évek közepén erős érdekellentétek
kereszttüzébe került. Veszprém és Zala megye birtokosai a Balaton északi partjáért, a Somogy megyeiek a déli
part mentén építendő vasútvonalért küzdöttek. A felek vitája csak 1856-ban csillapodott le, amikor is a Ferenc
József Császár Keleti Vasúttársaság mindkét vonalváltozatra kidolgoztatta a költségvetést. Ebből kiderült, hogy
a földmunkák, a hidak, átereszek építése stb. a déli oldalon feleannyiból kivitelezhető, mint az északi parton, sőt
a földkisajátítás költségei is alacsonyabbak. A vasúttársaság így 1857-ben a déli parton elkezdhette a pálya
mérnöki kijelölését, 1858-ban elkészültek a részletes tervek, s megkezdődhetett az építés. A vasút tervezői és
építői azonban nem számoltak a Balaton természetével. A vonal építéséhez a legolcsóbb tóparti földeket
szerezték meg, valamint nem vették figyelembe (nem tudták?), hogy a Balatonnak az építés éveiben rendkívül
alacsony volt a vízállása. Mindez azzal járt, hogy a vasúti pályát úgy építették meg, hogy az a tó maximális
vízszintje felett 88 cm-es magasságba kerüljön. 1859 után azonban a tó vízszintje emelkedni kezdett, a vízállás
1860–61-ben már megközelítette a maximumot. A Déli Vasúttársaság ezért 1860-tól lobbizni kezdett a Balaton
vízszintjének csökkentéséért.
A Balaton vízszintjének csökkentésében egyrészt érdekelt volt a Déli Vasúttársaság, hogy ezzel is védje a vasúti
pályát a hullámzásoktól, jégtorlaszoktól, másrészt azok a földbirtokosok, akiknek a földjeit a tó rendszeresen
elöntötte. 1860-ban Hollán Ernő ismer-tette a Pesti Naplóban a vasúttársaság elképzelését: „ha a Balaton
vízszine négy lábbal alább szállíttatnék (mi a gazdasági szempontból fölvett érdekeknek tökéletesen
megfelelne), a tóvíz széle a somogyi parton legalább 100–150 ölig beljebb vonulna, s így a vasúti töltéseket
soha, még a legnagyobb vízállás mellett sem bántaná. E szerint a somogyparti birtokos urak érdekei a
vasúttársaságéival találkoznak.”
A Balaton vízszintjének csökkentése mellett leginkább a Zichy család kötelezte el magát. A Déli Vasúttársaság
elnöke gr. Zichy Ferenc, a Balatonszabályozási Társulat elnöke gr. Zichy János volt, a korabeli közvélemény
pedig gr. Zichy Edmundnak tulajdonította a vasútvonal irányának kijelölését. Ezzel a „kölcsönös érdekek helyes
felfogásán alapuló”, erős érdekszövetséggel, mely munkáját a sajtótudósítások szerint „hazafias buzgósággal”
végezte, nehéz volt a lecsapolás elleni érvekkel hadakozni. Az 1860-ban a Balaton lecsapolásáról rendezett
gyűlésen Hollán Ernő szerint egyetlen – komolytalan – ellen-érv merült fel: „hallottunk még némi aggodalmat
kijelenteni az iránt, hogy a Balaton vízszinének lejjebb szállítása folytán a kies balatonfüredi fürdőházat
lebontani s némely öllel beljebb szállítani kellend. Igaz. Azonban annyi figyelmet e körülmény még nem
érdemel, hogy neki a másrészt kínálkozó nevezetes eredményeket föláldozzuk.”
A megemelkedett vízszintű Balaton hullámai tehát veszélyeztették a frissen megépített buda–kanizsai
vasútvonalat. A Déli Vasúttársaság számára a cselekvés ideje 1862-ben következett el, amikor is a tavaszi
jégzajlás a vasúti pálya egyes helyein kétméteres jégtorlaszokat okozott, a közlekedés pedig megakadt. A
vasúttársaság a kancelláriához fordult, és előterjesztett egy, a Balaton lecsapolására vonatkozó tervet. A
kancellária az elképzelést támogatta, és utasítást adott a Sió-zsilip megépítésére.
A Sió-zsilip átadása (1863) azonban nem oldotta meg végleg a Déli Vasútnak a Balaton vízszintjére vonatkozó
gondjait. Még az 1870-es évek végén is több esetben kérte a vasúttársaság a Balaton vizének a korábbiaknál
nagyobb mértékű leeresztését. A Balaton vízszintjének csökkentése nem mindenkinek állt érdekében. Ezek az
emberek keresték az érveket a vízszint csökkentése ellen. Nehéz helyzetüket mutatja a Balaton c. lap 1866-os
tudósítása: „...voltak Zalából, kik anyagi érdekeltségeik után előhozták Balatonunk megmentésére annak
regényes szépségét, mire mások a kies Balatonfüred, tündéries magyar tenger, hazánk édene, gyöngyszeme...
86 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
féle frázisokat kigúnyolva, nevetségesnek mondták a gyöngéd kegyeleteket s az anyagi látszólagos hasznot
emezeknek elébe kényszerítve, minden áron a lejjebb szállítás [ti. a Balaton vízszintjének csökkentése – F. Zs.]
mellett küzdöttek”.
Amikor 1861-ben elkészült a déli part vasútvonala, két, mai gondolkodásmódunkat meghatározó fogalom még
ismeretlen volt. Egyrészt hiányzott a közgondolkodásból a környezetvédelem, a természet értékeinek megóvása.
(Ilyen szándékok több mint egy évszázad múlva kezdik befolyásolni az emberi viselkedést.) Másrészt nem
ismerték még fel a Balaton valódi, az idegenforgalomban, turizmusban megtestesülő gazdasági jelentőségét
sem. (A Balaton-parti üdülőövezetek kiépülése erősen összefügg a hazai autózás fejlődésével, a magánautók
számának növekedésével!) Sőt, a vasúti közlekedés megszületését követő évtizedes tapasztalatok még arra sem
voltak elegendőek, hogy a közvélemény reálisan felbecsülje, milyen tempóban módosítja az évszázadosan
rögzült viszonyokat a vasút. Az emberek a vasút szerepét vagy alábecsülték, vagy illuzórikus változást reméltek
tőle. Pl. 1855-ben Balatonfüreden elterjedt vélekedés volt, hogy ha Füred vasutat kapna, a legtávolabbi
földrészekről „élvvágyó vendégsereg” fogja elözönleni az üdülőhely sétatereit „Moskautól egészen a beduinok
éghajlatáig...”.
A buda–kanizsai vasút megnyitásával a Balaton-parti települések közül a legnagyobb nyertesnek a közvélemény
egy olyan települést (Balatonfüred) tartott, amelyre egyáltalán nem vezetett vasút. Senkiben sem merült fel,
hogy a vasúttal bíró déli parti falvak jobban jártak, itt is létrejöhetnek nyaralótelepek. Amikor 1861-ben a Déli
Vasúttársaság vezetői egy próbaúton végigjárták az elkészült vasútvonalat, a jelenlévők Balatonfüred hasznát
különösen hangsúlyozták – „Mennyit nyert Balatonfüred!” – mondták –, mert ettől kezdve Budáról Szántódra a
személyvonat pár óra alatt odaér. Szántódról gőzhajóval pedig kényelmesen Balatonfüredre lehet utazni.
Kétségtelen, hogy a buda–kanizsai vasútvonal megnyitása után többen látogattak el Balatonfüredre, de sem
Moszkvából, sem a beduinok földjéről nem jöttek a kirándulók.
1862. augusztus 10-én a Déli Vasúttársaság elindította az első balatoni különvonatát, precízen kidolgozott
útiprogrammal. A különvonat Budáról indult reggel 5-kor. Szántódra érkezett 8.45-kor. Az utasok a Kisfaludy
gőzösre átszállva 10 órakor már Balatonfüredre érkeztek, ahol zeneszóval várták a vendégeket. Fürdőzés, közös
ebéd, színielőadás, térzene és késő esti tánc szerepelt a programban. Egy, feltehetőleg átmulatott éjszaka után
másnap hajnali 5-kor indult vissza Szántódra a gőzös, s onnét a vonat Budára.
A buda–kanizsai vasútvonal valódi jelentőségét azonban nem a Balaton gyorsabb elérése jelentette. Ezen a
vasútvonalon áramlott keresztül a trieszti kikötőbe tartó magyar gabona. Ez a vonal biztosította a terményeknek
és az áruknak a gyorsabb és a korábbi bécsi kerülőútnál rövidebb eljutását a Földközi-tengerhez. A buda–
kanizsai vonal szerepét majd a Budapest – Fiume közötti vasúti összeköttetés létrejötte fogja módosítani.
Megérkezik a vasút Keszthelyre
Annak ellenére, hogy az 1861-ben meg-nyílt buda–kanizsai pálya egyik vasútállomását a Déli Vasút Keszthely
állomásnak nevezte, s így szerepeltette a menet-rendjében is, Keszthely városának 1888-ig nem volt
vasútállomása. A buda–kanizsai vonalon fekvő Keszthely állomás ugyanis nem Keszthelyen volt, hanem a
Keszthelytől 10 km-re fekvő Balatonszentgyörgyön.
E 10 km-es távolság vasúti áthidalásáról Keszthely város évtizedeken át különféle vasútépítési terveket
dédelgetett, még a lóvasúti összeköttetést is komolyan mérlegelték. A tervek az 1880-as évek közepétől váltak
egyre komolyabbá. Minden engedély megszerzése után 1888-ban elkezdődött a vasútvonal építése, melyet
kizárólag a részvényjegyző városlakók költségén, házilagos kivitelezésben készítettek el. Az építés vezetését a
MÁV korábban menesztett elnökére, Tolnay Lajosra bízták. A vasútépítést jelentősen támogatta a Festetics
család is. Nem véletlen, hogy a vasúttársaság két mozdonyát „György” s „Tasziló” névre keresztelték, s az
immáron valóban Keszthelyen fekvő Keszthely vasútállomás épületében a családnak egy külön várótermet is
létesítettek. 1903-ban pedig megépítették a Keszthely – Tapolca közötti vasútvonalat.
A Balatonszentgyörgy – Keszthely – Tapolca közötti vonal tipikusan a helyi forgalmi igényeknek megfelelő
vasútvonal volt. A balatoni idegenforgalomban nem volt szerepe, annál inkább használták a Keszthelyre tartó
vásározók, a Tapolca környéki szőlősgazdák.
„Éljen Kossuth, lesz már vasút...”
A Balaton északi partján vezető vasútvonal létesítésénél az érdekeltek érvrendszerében már az idegenforgalom
is megjelent. „Minden magyar, ki még nem látta, kívánkozni fog e tájra... A felsőparti ember előtt nincs szebb
hang mostanában, mint a készülő pályán járó kavicsvonat lármája. Hát még ha jönnek a fürdővendégek és ősszel
87 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
a borvásárlók!” – lelkesedtek érte a sajtóban. Mindezen érdekek azonban kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a
helybéli magántőke a vasútépítést – eltérően az országosan bevett gyakorlattól – saját maga finanszírozza. Ez
pedig azt jelenti, hogy bár érveltek a vasút idegenforgalom-növelő hatásával, igazán nem hittek benne.
Rendkívül ügyes lobbizással az északi part települései azonban elérték, hogy ezt a nyilvánvalóan helyi igényeket
kielégítő vasútvonalat az állam építse meg. A lobbizásban nagy szerepe volt a látványos (hízelgő) akcióknak.
1907-ben 3600 tagú küldöttség kereste fel Budapesten Kossuth Ferenc kereskedelmi minisztert és kérte a vonal
állami kiépítését. Amikor pedig az országgyűlés beleegyezett a vasútvonal állami finanszírozásába, az „Éljen
Kossuth, lesz már vasút...” felkiáltással mondtak köszönetet a miniszternek.
A Börgönd–Szabadbattyán–Polgárdi–Akarattya–Alsóörs–Balatonfüred–Badacsony–Tapolca közötti
vasútvonalat és a rácsatlakozó veszprémi szárnyvonalat a helyiérdekű vasutak szabványa szerint a MÁV 1907–
1909 között építette meg. A 133 km hosszú vonalat 1909 nyarán adták át a forgalomnak.
A pálya vonalvezetése azonban rendkívül különösre sikeredett. Mivel a Déli Vasúttársaság magántulajdonban
volt, a Balatonvidéki Vasút vonalát az építtető államnak úgy kellett meghatároznia, hogy az az állami
tulajdonban álló vasúthálózathoz csatlakozzon, tehát az új vonal forgalma ne a Déli Vasúttársaság forgalmát
növelje, hanem az állami bevételeket szaporítsa. Földrajzilag az lett volna a helyes, ha a Balaton északi partjára
haladó vasútvonal Székesfehérvártól indult volna ki, de Székesfehérvár a magántulajdonú Déli Vasút vonalán
feküdt. Az állam a Balatonvidéki Vasút kiinduló pontját emiatt nem a természetes helyére (Székesfehérvárra)
tette, hanem a Budapest – Pécs közötti vasút-vonal Pusztaszabolcs állomására. A tényleges vasútépítés azonban
csak a Székesfehérvár – Paks közötti helyiérdekű vasút Börgönd állomásától kezdődött meg.
A Pusztaszabolcs – Börgönd – Szabadbattyán – Polgárdi – Akarattya – Fűzfő vonal tehát szándékosan elkerülte
Székesfehérvárt, de ez azzal a hátránnyal járt, hogy a vasút csak nagy kitérővel érte el a Balaton északi partját.
Ráadásul a vasúti pálya igen kanyargósra sikeredett, a vonal többször emelkedett, majd ellen-esésben elvesztette
a már elért magasságot. Ráadásul Balatonakarattya – Fűzfő között a pálya rendkívül kedvezőtlen geológiai
környezetbe került, mert a szakadékos partfal veszélyeztette a vonalat. A katasztrófa 1911 májusában
következett be. Mintegy fél millió köbméter föld leszakadt a Fűzfőtől nem messze fekvő sándorhegyi partfalról.
A hegyoldal elmozdulását a pályán éppen közlekedő személyvonat mozdonyvezetője még idejében észlelte, a
szerelvényt megállította, s így az utasoknak még volt idejük onnét elmenekülni. Percek múlva a föld-tömeg
elérte a vonatot, a vasúti pályával együtt felfordította és a Balatonba nyomta. Az ezt követő helyreállításnál a
további balesetek elkerülése céljából a vasútvonalat közelebb helyezték a Balatonhoz. Az omladékos partfal
veszélyességét végleg megszüntetni azonban nem sikerült. A legutóbbi ilyen típusú baleset 1998 májusában
történt. Ekkor a nagy esőzések miatt Balatonkenese-Üdülőtelepnél omlott le a vasúti pálya melletti löszfal és
mintegy nyolcvan méteren maga alá temette a síneket.
„Visz a vonat Balatonra/ Sok édes kis nőt”
A balatoni idegenforgalom viszonylag lassan teremtette meg azt az anyagi alapot, amelyre a Balaton-parti
települések fejlődésüket alapozhatták. A déli parti vasút ellenére 1893. július elején Balatonfüreden 606
vendéget, Kenesén 250-et, Almádiban 80 főt számoltak össze. Szántódra, Szemesre, Kővágóörsre, Lellére és
Révfülöpre pedig „a csendes falusi magány vonzza a vendégeket” – írta a korabeli sajtó. Az 1893–96 között
megjelent Pallas lexikon értékelése szerint a „modern élet igényeinek megfelelő viszonyokat” kizárólag
Balatonfüreden és Siófokon találnak a vendégek, és a „Balaton-parti nyaralóhelyek legnagyobb része a
legszerényebb igényeket is alig elégítheti ki. [...] Az egész parton nem fejlődött valamire való város [...] a
turistaforgalom azonban a kedvezőtlen közlekedési viszonyoknál fogva mind-eddig alig fejlődött ki.”
A Balaton-part településeinek infrastruktúráját a századfordulóig gyakorlatilag a vasút jelentette. A Balatoni
Szövetség megalakulása után az egyesület igen eredményesen lobbizott a Balaton-part településeinek
infrastrukturális fejlesztéséért. Olyannyira, hogy relatíve fejlettebb lett az infrastruktúra, mint amit az igények
indokoltak. Pl. 1905-ben a balatoni településeket összekötő telefonhálózatra mindössze két előfizető (mindkettő
Almádiból) jelentkezett, ennek ellenére a Balatoni Szövetség elérte a hálózat kiépítését, mert „a magyar ember
természete olyan, hogy csak akkor veszi meg az újítást, ha másnál is látja és megkívánja”. Az 1910-es évek
elején pedig napirendre került a balatoni nyaralótelepeket összekötő pormentes utak építése is. A balatoni üdülő-
övezet elérésében, megközelítésében azonban változatlanul – egészen az 1970-es évekig – a vasúté maradt a
főszerep.
Az 1930-as években készült el az a Lehár-operett (Balaton tündére), amelyben két fiatal bankhivatalnok filléres
gyorsvonattal a Balatonhoz utazik, s ott mindketten megismerkednek életük szerelmével. Az operett
nyitányában vasutas egyenruhába öltöztetett görlök az alábbi szövegű dalt énekelték:
88 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
„Szombat este, hogyha leszáll
A szép nyári est,
Készülődik a víkendre,
Aki nem rest.
Kora reggel randevú az
Állomás előtt,
Visz a vonat Balatonra, Sok édes kis nőt. [...]
Szombat este felpakol a
Sok szerelmes pár,
Egy víkenden, ugye-e kérem
Sok minden jó vár:
Vadevezés, turisztika,
Erdő, mező, rét
Hál’ Istennek, hogy elmúlott
Ismét ez a hét!”
2. Képek
89 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
90 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
91 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
92 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
93 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
94 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Élet a Balatonnál a két világháború között
SIPOS Péter
Élet a Balatonnál a két világháború között
A felfedezett Balaton
Az első világháború előtt, abban az igen szűk körben, a születési és pénzarisztokrácia világában, valamint a
tisztviselői kar felső szintjén, ahol szokássá vált az üdülés, állandósult néhány kedvenc úticél. Így a Riviéra, a
Monarchián belül Karlsbad, Marienbad, Semmering, Abbázia, Magyarországon pedig a Felvidéken Tátralomnic
és Pöstyén, Erdélyben Herkulesfürdő és Tusnádfürdő.
A Balaton már a századelőn üdülőterületté vált, a 14 üdülőhelynek tekintett községet, városkát évente mintegy
20-30 ezren keresték fel. Lelkes Balaton-patrióták megalakították a Balatoni Szövetséget és más egyesületeket.
Igazából azonban a csupán személyvonati cammogással vagy nyaktörő utakon megközelíthető, közművekkel
csak szórványosan ellátott tómellék, ahol még közvetlenül a part mentén is a gazdálkodás és különösen az
állattartás érdekei abszolút elsőbbséget élveztek az üdüléssel szemben, nem tartozott a népszerű „rekreációs”
régiók közé.
A háború, a forradalom és ellenforradalom, a történelmi államterület szétszabdalása, az infláció és a szanálási
válság katasztrófasorozata közepette mintegy tíz hosszú esztendőn át az üdüléskérdései nemigen tartoztak a
sürgősen megválaszolandó problémák közé. Az ország az 1920-as évek közepe táján, a bethleni konszolidáció
érlelődésekor ocsúdott fel a súlyos veszteségek és a nyomasztó gondok okozta letargiából, fásultságból és
kezdte újból élvezni az életet. Ehhez pedig a társadalom polgári szintjén, nemkülönben a magasabb szférákban
hozzátartozott az utazással egy-bekapcsolt pihenés, a környezetváltozást jelentő üdülés, nyaralás.
A trianoni veszteségek állandóan napirenden voltak, az ősi magyar vidékek és városok idegen uralom alá
kerülését nem heverte ki a magyar társadalom. Csakhogy most kiderült, hogy „más is veszett Mohácsnál”. A
hajdani népszerű gyógyfürdők, üdülőhelyek szinte mind a szomszédos államokhoz kerültek, „külföld”-dé
váltak. Oda pedig a világháború után mindenütt bevezetett útlevelek, vízumok és egyéb igazolások kifejezetten
nehézkessé tették az utazást, amit még inkább „macerássá” bonyolítottak a valutakorlátozások. A legfőbb ideje
volt valami alkalmatos helyet lelni az országhatáron belül. Ehhez nem is kellett egy Cook kapitány vagy egy
Teleki Sámuel, hiszen mindig is szem előtt volt, csak éppen most vették észre, most csodálkozott reá mindenki...
A kormányzat Balaton-koncepciója
A Bethlen-kormány a gazdasági szanálás eredményeire támaszkodva nagyszabású kulturális és szociális
reformprogramot kezdeményezett. Ennek keretében bontakozott ki az első állami szintű Balaton-koncepció,
amelynek jegyében tervszerű fejlesztési munkálatok kezdődtek, máig is alapvető jogszabályok jelentek meg, a
tómellék életében meghatározó jelentőségű szervek, intézmények jöttek létre.
Az új balatoni világ 1928. augusztus 5-én, az országra szóló propagandával megszervezett balatoni kultúrnapon
ünnepelhette megszületését. A nagyszabású rendezvény célja a műsorfüzet szerint „társadalmi úton elősegíteni a
m. kir. Kormánynak azt a törekvését, hogy a Balatont és vidékét minél jobban népszerűsítsük, gyógyhelyeire,
természeti szépségeire az ország és a külföld figyelmét felhívjuk és hogy sportszerűségre alkalmas voltát minél
jobban beigazoljuk”. A legfőbb védnöki tisztet maga Horthy Miklós töltötte be, aki – mint köztudott volt –
minden vállalkozást felkarolt, aminek köze volt a Vízhez, legyen az öntözés, dunai hajózás, avagy „a magyar
tenger”. Saját kezű üdvözlő sorai szerint „a balatoni kultúrnap növelje a Balaton iránti szeretetet és vigye
előbbre a balatoni fürdők fejlődését”.
A nagyszabású hírverés hangulatilag előkészítette a Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter által
kezdeményezett „fürdőtörvény” parlamenti tárgyalását. Az 1929. május 4-én kihirdetett 1929:XVI. tc. „a
gyógyfürdőkről, az éghajlati gyógyintézetekről, a gyógyhelyekről, az üdülőhelyekről és az ásvány-és
gyógyvízforrásokról" első ízben szabályozta Magyarországon a címben foglalt települések, intézmények és
természeti kincsek ügyét. A jogszabály miniszteri indoklása a Balaton-mellék sorsa szempontjából döntő
jelentőségű szemléleti változást fejezett ki. Rögzítette, hogy a fürdő- és gyógyhelyek, ásvány- és
gyógyvízüzemek a jövőben egészségügyi célokat szolgáló közintézmények, s nem magánvállalkozások. A
miniszteri indoklás külön kiemelte a Balaton jelentőségét. A kormányzat ily módon deklaratíve is felelősséget
vállalt a Balaton és vidéke jövőjéért és jogot biztosított magának arra, hogy rendelkezzék az üdülőhelyek
fejlődését gátló akadályok elhárításáról, valamint a nélkülözhetetlen anyagi erőforrások biztosításáról. Ennek
95 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
érdekében a törvény előírta, hogy az üdülőhelyeken lévő épületekre kivetett községi pótadó 30–50%-át az
üdülőhely egészségügyi, útépítési és fenntartási, világítási, köztisztasági, szépítési és egyéb céljaira fordítsák.
A kerettörvény gyakorlati végrehajtására 1932 áprilisában hivatalosan is megkezdte működését a Balatoni
Intéző Bizottság. A BIB hangolta össze a Balaton partján illetékes három vármegye: Somogy, Zala és Veszprém
tevékenységét a tó körzetében. A BIB hatáskörébe tartozott a part vonalától számított 3 kilométeres sáv. A
hatósági jelleggel működő szerv hatékonyságát biztosította, hogy az elnöki tisztet aktív államtitkár töltötte be,
tagjai közé tartoztak az érdekelt minisztériumok főtisztviselői, továbbá az említett vármegyék fő- és alispánjai.
A MAV különös érdekeltségét a Balaton fejlesztésében az is kifejezte, hogy a BIB üzemeltetési költségeinek
túlnyomó részét magára vállalta.
A Balaton-mellék fellendítését Vass Józsefen kívül gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter is
szorgalmazta. Az 1928-as kultúrnap alkalmával kifejtette, hogy tárcája eszközeit is „a Balaton
felvirágoztatásának szolgálatába” kívánja állítani. A minisztérium irányítása alá tartozott az 1927-ben
Tihanyban létesített Országos Magyar Biológiai Kutató Intézet. Klebelsberg 1931-ben egy Balaton-konferencián
ingerülten tiltakozott az ellen, hogy az intézetet kizárólag halbiológiával kapcsolatban emlegetik, hiszen, mint
mondotta, „igen kevés halat látna ott mindenki, aki oda menne”, minthogy az összes élettani tudományágat
művelik. A miniszter tárcája fontos teendőjének tekintette még a pedagógusok és más értelmiségiek, valamint az
egyetemi hallgatók nyaralási lehetőségeinek gyarapítását, továbbá a balatoni műemlékek és természeti
különlegességek védelmét.
Közlekedés, közművek, építkezések
A Balaton fejlesztésének programja hamvába holt dolog lett volna, ha nem sikerül lényegesen javítani a tó
megközelítésének lehetőségein, mindenekelőtt a fővárosból, az ország közlekedési köz-pontjából. E korszakban,
és még hosszú ideig, a vasút szállította a legtöbb látogatót. Az utazást lényegesen megkönnyítette a menetidő
csökkenése és a vonatpárok számának gyarapodása. A víkend divatba jöttével kedveltté váltak a vasár- és
ünnepnap forgalomba helyezett filléres, ún. „fürdővonatok”. Ezek olyan időpontban érkeztek meg és indultak
vissza, hogy a látogatók szinte a teljes napot a tóparton tölthették el. A Balaton-melléki helyközi forgalomban az
1930-as években motorkocsikat és sínautóbuszokat rendszeresítettek. A MAV széles körű
kedvezményrendszerrel is növelte az utazási kedvet. Hét napig volt érvényes a bármely napon váltható 33%-os
mérséklésű menettérti jegy. A teljes árú menetjeggyel utazók legalább hétnapi igazolt balatoni tartózkodás után
egész évben díjmentesen térhettek vissza a kiindulási állomásra. Volt, még havi bérlet és körutazási jegy is.
Az autó- és autóbuszforgalom fejlődésében fordulatot jelentett, hogy 1925 és 1928 között megépült a végig
pormentes, egyes szakaszain betonburkolattal ellátott balatoni körút. A gépkocsi-forgalom növekedését
előmozdította, hogy 1927-ben Szántód és Tihany között a korábban evezővel és vitorlával működő komp helyett
nagy teherbírású motoros kompot állítottak üzembe. Az átszállított gépkocsik száma az 1927-es 615-ről, 1937-
ben 5000-re emelkedett. Ebben az esztendőben az államvasutak autóbusz leányvállalata, a MÁVAUT 20
autóbuszt közlekedtetett, többek között, Budapest–Keszthely–Hévíz, Grác–Keszthely és Bécs–Keszthely
járatokkal.
A forgalomnövekedés persze együtt járt a gyorshajtással. Mementó gyanánt Lepsény közelében a 7-es út mentén
talapzatra emelten egy összetört Ford gépkocsit helyeztek el.
Az üdülőhelyek belső útjain ez időben még nem annyira az autók, hanem sokkal inkább a tömegével megjelent
kerékpárok képezték a fő veszélyforrást a gyalog bandukolók számára. Az Akarattyás Értesítő 1938.
szeptemberi száma szerint „gyalogosok egyenesen életveszélyes helyzetbe kerülnek, különösen a meredekebb
úttesten száguldó kerékpárok és motorok miatt”. Végül 1944 júliusára (!) a helyi fürdőegyesület elnöksége
rendszabályokat dolgozott ki a kerékpárosok „megfékezésére”. A rendelkezés szerint esős, sáros időben a
kerékpárosok mérsékelt sebességgel kivételesen igénybe vehetik ugyan a gyalogjárót is, de kötelesek a kapuk
előtt csengetni, gyalogossal való találkozás esetén a bicikliről leszállni. Ha a gyalogjáró utat enged, azt a
kerékpáros „tiszteletteljes módon” köszönje meg. A krónika egyetlen ilyen találkozást örökített meg, amelynek
kárvallottja az egyesület ügyvezető igazgatója volt, akit egy kerékpáros „goromba hangon” szidalmazott.
Az 1920–1930-as években a közműfejlesztés eredményeként a legnépesebb üdülőhelyek, Balatonfüred, Siófok,
Balatonföldvár, Hévíz, Keszthely stb. vízvezetékkel és csatornával rendelkeztek. Szintén ez időben oldódott
meg egy sok évtizedes higiéniai gond. Végre szinte mindenütt megtiltották állatok itatását, úsztatását és
deleltetését a tóban. Persze az is kiderült, hogy az ember még az állatnál is jobban szennyezi a környezetet. Az
egyik üdülőtelep vezetősége 1936-ban kénytelen volt szóvá tenni, hogy a teleptársak nagy része a „kertjükben, a
ház körül összegyűlt hulladékokat, legyen az növényi, állati, szerves vagy szervetlen hulladék, házi szemét...
96 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
minden jó ízlést és az egészségügyi eljárást megcáfolva kidobják (sic!) az útmenti vízlevezető árokba, átdobják
a szomszéd... telkére és ezzel mondhatatlan, külvárosi... képet adnak Üdülőtelepünknek”. (És ma vajon mi a
helyzet?)
A közlekedési feltételek és a közműszolgáltatások lényeges javulása ösztönzőleg hatott az építkezésre.
Különösen az 1933–1934-től újjáéledő gazdasági konjunktúra éveiben élénkült meg a magánszemélyek és a
közintézmények telekvásárlási és fészekrakási kedve a mindinkább divatba jövő tómelléken. Egy négyszögöl 5–
10 pengőért kelt el, egy villa építésének költsége 5–15 ezer pengő között mozgott, 2–4 éves részlet-fizetésre.
1935-ben adták ki a telekfelosztási és építkezési szabályzatot, amely a parttól számított 3 kilométeres övezetre
vonatkozott. A telkeknek legfeljebb 20%-a volt beépíthető, a szobák legkisebb belmagasságát 2 méterben,
legkisebb alapterületét 12 négyzetméterben szabták meg, előírták a burkolt padlót és tilalmazták budi létesítését.
A többnyire sátortetős, egyszintes nyaralók rendszerint 2–4 szobából, fürdőszobából, vécéből, konyhából és
élés-kamrából állottak. Nélkülözhetetlen volt a széltől védett, dél felé tájolt, fedett terasz, és valamilyen fűtési
lehetőség tekintettel a hűvös, esős elő- és utószezonra. Évente kb. 600–700 villa, ház létesült, nem szólva a
szállodákról, panziókról és nagyobb üdülőkről. Az 1930-as évek végén kb. 7000 villa, ház állott a tómelléken,
kb. 22 ezer szobával, a villák közül több mint 2000 kifejezetten bérbeadás célját szolgálta.
A szállodák, panziók, vendégházak, üdülők, klubok, fogadók száma megközelítette az 500-at, kb. 8000, közülük
hozzávetőleg 4900 folyóvízzel ellátott szobával. A folyóvizes mosdó jelentette a legmagasabb komfortszintet,
olyan korszerű hotel, amelyben a szobákhoz fürdőszoba és vécé is tartozott volna, még nem épült. A hivatásos
vendéglátóipar több mint 6000 szobájára 238 fürdőszoba jutott.
A balatoni vendégsereg
Az 1930-as évek végén már egyáltalán nem túlzás tömeges látogatottságról beszélni. A vendégek száma 1921-
ben 39 ezer, 1930-ban 92 ezer, 1937-ben 239 ezer volt. A legnépszerűbb fürdőhelyek sorrendje 1937-ben:
Siófok (94 ezer fő), Keszthely (28 ezer fő), Balatonalmádi (27 ezer fő), Balatonfüred és Fonyód (kb. 9–9 ezer
fő).
1930–1937 között megtízszereződött és 33 ezerre növekedett a külföldi vendégek száma. Ausztriából kb. 5
ezren, Németországból 4 ezren, Csehszlovákiából 1600-an érkeztek, közülük 1400-an a Felvidékről. Az
egzotikumot képviselte 1937-ben két egyiptomi, egy-egy algíri és perzsa látogató.
Az üdülők társadalma a korszakban, amint erre utaltunk, annyiban demokratizálódott, hogy már magában
foglalta a köz- és magántisztviselői középrétegeket, valamint a kispolgárság felső szintjét. Egy-egy alkalmi
kirándulás a hétvégi filléres fürdővonattal nem volt elérhetetlen a jobb keresetű munkások számára sem.
A magyar társadalom egészét jellemző kasztszerűség, az egyes rétegek merev elkülönülése persze a tóparton
sem oldódott fel. Igaz, fürdőruhában nem lehetett megkülönböztetni egy bárót és egy bankpénztárost, avagy egy
grófnőt és egy tanítónőt egymástól. Csakhogy gyakorlatilag kizárt dolog volt, hogy ugyanazon a strandon,
sétányon, cukrászdában vagy vendéglői kerthelyiségben bukkanjanak fel és netán konkurenciát jelentsenek
egymásnak. A Balaton partján a kasztszerűség speciális, térszerű formában érvényesült. Az egyes
üdülőhelyeken meghatározott és állandó társadalmi körök jelentek meg, minden tómelléki helységet sajátos
szociális légkör jellemzett. Persze egyetlen fürdőtelep határában se tettek ki táblát, amely valamiféle
exkluzivitást jelzett volna. Mégis, mindenki tudta, hová tartozik, mintha egy íratlan közmegegyezés rögzítette
volna az egyes települések rétegspecifikus jellegét.,
Így egyértelmű volt, hogy Balatonföldvár a születési arisztokrácia nyaralóhelye. A hírneves Kupa Vezér
Szálloda mellett hatalmas golfpálya állott a kékvérűek rendelkezésére. A gazdag, zömmel zsidó polgárság
viszont Siófokra utazott, ahová még a szerényebb jövedelmű kereskedők, üzem- és műhelytulajdonosok is
eljuthattak. A hivatalnoki, értelmiségi középosztály megoszlott. Balatonlellén a jobb módú fővárosi intelligencia
épített villákat, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonkenese és Balatonakarattya a középosztályon belül
elsősorban a köz- és magántisztviselőké volt.
Balatonalmádiba 1933. július 7–július 26. között 757 fürdővendég érkezett. A helybéli könyvkereskedő
közreadta a névsorukat, a foglalkozás megjelölésével. Közülük 152 köztisztviselő, 42 katonatiszt, 31
köztisztviselő- és katonatiszt-feleség, együttesen 225 (29,7%); 161 értelmiségi és 23 értelmiségifeleség,
összesen 184 (24,3%); 139 magántisztviselő és 5 magántisztviselő-feleség, együtt 144 (19,02%); 103 magánzó
(13,6%); 51 iparos és kereskedő, 8 iparos- és kereskedőfeleség, tehát 59 fő (7,7%); 11 gyáros és bankár, 2
gyáros- és bankárfeleség, 5 földbirtokos, 3 fizikai munkás, valamint 21 egyetemi hallgató és tanuló volt.
97 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Különös színezetet adott Keszthelynek a nagyszámú nyugdíjas család letelepedése, hiszen a korszakban csak a
köztisztviselők és közalkalmazottak részesültek nyugellátásban. Így kapta a városka a „magyar Grác”
becenevet.
*
Ugyancsak ebben az időszakban vált gyakorlattá, hogy intézmények üdülőket létesítettek, amelyekben csak a
költségek egy részét kellett a nyaralóknak megtéríteniük. Így működött, többek között a székesfőváros kenesei
telepe, a balatonfüredi honvédtiszti üdülő, de ugyanitt épült szálló az izraelita tanítók számára is. Mind növekvő
számban jelentek meg a tómelléken diákszállók és ifjúsági táborhelyek. Közülük a legnevezetesebb a Magyar
Református Diákok Soli Deo Gloria Szövetségének szárszói telepe volt, ahol évente országos jelentőségű
társadalmi kérdésekről rendeztek konferenciákat.
2. Képek
98 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
99 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
100 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Vízi sportok a Balatonnál
Vízi sportok a Balatonnál
A vízi sportok a lóversennyel egy időben, a reformkorban jelentek meg. A tengeri mintákat követő vitorlásokat
külföldről hozatták a gazdag arisztokraták, a bonyolult kötélzet kezeléséhez szükséges szakképzett személyzetet
is csak ők tudták megfizetni. (Az első vitorlást, a Himfyt 1847-ben Széchenyi István kezdte használni a
Balatonon.) 1867-ben az addig külön-külön hajózó vitorlázók megalapították a Balatonfüredi Yacht Egyletet.
1881-ben szintén Balatonfüreden az angol Richard Young hajóépítő telepet alapított. Az első balatoni
vitorlásversenyt 1882-ben rendezték. 1884-ben megalakították Füreden a Stefánia Yacht Egyletet, amelynek
már 25 hajója volt. A vitorlásversenyek mellett a túrázásnak és a tó közepén rendezett piknikeknek is nagy volt
a népszerűségük.
A Stefánia Yacht Egylet nevét 1912-ben Magyar Királyi Yacht Clubra változtatták, s ezen a néven 1945-ig
működött. (Ebben az évben alakult meg a Balatoni Yacht Club is.)
A két világháború között a nagy jachtokat fokozatosan kisebbek váltották fel. Ebben az időszakban számos
kisebb egyesület és vízi sporttelep létesült Balatonfüreden, Balatonalmádiban, Siófokon és Balatonföldváron.
1933-ban Balatonfüreden vitorlás Európa-bajnokságot is rendeztek. A hajóépítés is fejlődött, a füredi hajógyár
mellett számos kis hajóépítő műhely működött. A második világháború idején több száz fatestű rohamcsónak és
aknásznaszád készült a hajógyárban, a sporthajó-készítés háttérbe szorult, a meglévő hajóállomány pedig súlyos
károkat szenvedett.
2. Képek
101 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A Balaton-kutatás története
SALÁNKI János–BÍRÓ Péter
A Balaton-kutatás története
A 18. száladtól máig
A Balaton tudományos feltárásának előfutára kétségtelenül Bél Mátyás (1684–1749) volt, aki Balaton környéki
utazásairól írt kézirataiban (Notitia Hungariae; Tractatus de re rustica Hungarorum) ismertette a tó halait és az
ősi, jeges halászatot (1701). A 18. század végén látott napvilágot Grossinger János (1728–1830) Magyar-ország
természeti viszonyaival elsőként foglalkozó munkája (1794), melyben bőséges ismereteket nyújt a Balaton
faunájáról: halairól, madarairól, emlős és hüllőfajairól, kagylóiról, a „fehérrákról” és a rovarokról. A 18–19.
század feltáró munkái alapozták meg a Balaton tudományos igényű tanulmányozását, a tó növény- és
állatvilágának megismerését. Carolus Clusius (1526–1609) és Kitaibel Pál (1757–1817) a tó növényvilágára,
Schuster (Hydrographica Hungariae, 1829) a Balaton vizének vegyi tulajdonságaira, Frivaldszky Imre (1799–
1870) és Petényi Salamon János (1799–1855) tavunk faunájára vonatkozó ismeretek-kel szolgáltak. Ettől az
időtől a század utolsó harmadáig alig találunk a tó életével kapcsolatos munkákat.
A Balaton rendszeres és elmélyült kutatása 1891-ben kezdődött, és id. Lóczy Lajosnak (1849–1920), a Magyar
Földrajzi Társaság elnökének a kezdeményezésére életre hívott Balaton Bizottság keretében folyt (1897–1918:
„A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei”, 35 kötet). A 20. század első két évtizedének nagy
vállalkozása volt ez, de nem csekélyebb jelentőségűek a Fauna Regni Hungariae (1900–1918) sorozatban
megjelent monográfiák sem. A Fauna-sorozat az addig rendelkezésre álló botanikai-zoológiai-hidrobiológiai
ismeretek rendszeres átnézetét jelenti.
Laboratórium
A Balaton kutatása kiterjedtebbé és rendszeresebbé vált, amikor a tó partján laboratórium, majd kutatóintézet
létesült 1925–27-ben.
Már a múlt században és e század első évtizedeiben világszerte alapítottak önálló biológiai kutatóhelyeket,
főként tengerparton, ahol a fajok sokfélesége a kutatás gazdag tárházát kínálta. Így jött létre pl. a Statione
Zoologica Napoli 1872-ben, ahol egészen az ötvenes évekig magyar kutató számára is munka-hely állt
rendelkezésre. Ezek mintájára a Királyi Magyar Természettudományi Társulat többször kezdeményezte magyar
biológiai kutatóhely létrehozását a tenger mellett, Fiuméban vagy másutt. 1925-ben a Magyar Nemzeti
Múzeumnak sikerült a révfülöpi kikötő épületének két kis helyiségében laboratóriumot létrehoznia, ahol Hankó
Béla zoológus, múzeumőr nyaranként már évek óta tevékenykedett. Ez volt az első Balaton-kutatási
laboratórium a tó partján.
A Balaton kutatására új, nagyobb lehetőségek nyíltak 1927-ben Tihanyban, a Magyar Biológiai Kutatóintézet
megnyitásával. Az intézet létesítése gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatás-ügyi miniszter érdeme, aki ezt
az épületet egy kutatóintézeti hálózat első egységének tekintette.
Magyar Biológiai Kutatóintézet
Mi volt az az anyagi háttér, amely e program megindítását lehetővé tette, és hogyan is jött létre a Balaton-
kutatás új otthona? Az 1924–28-as évek a gazda-sági stabilizáció, az értékálló pénz, a pengő megteremtésének
évei voltak Magyarországon. A szanálást külföldi kölcsönből finanszírozták, aminek fel-használását Jeremiah
Smith, a konzorcium amerikai főbiztosa ellenőrizte, aki jó kapcsolatban volt a kultuszminiszterrel. Így vált
lehetővé, hogy a 250 milliós összegből mintegy egymillió aranypengőt kulturális-tudományos célra fordítsanak.
A kölcsön felhasználhatósága határidőhöz volt kötve, gyorsan kellett tehát cselekedni. Miután a miniszter azon
törekvése, hogy Budapesten egy új élettani intézetet hozzanak létre, megfeneklett az orvoskar ellenállásán,
Klebelsberg úgy döntött, hogy a berlin–buchi Wilhelm-Kaiser-Institute mintájára Tihanyban építenek egy,
intézetet, melybe a révfülöpi Balatoni Állomást is beolvasztják.
1925-ben tartottak terepszemlét, és kijelölték a tihanyi apátság által eladásra felkínált területen az intézet helyét.
Igaz, amikor a Balaton-parton kiszálltak a gépkocsiból, Magyari Zoltán, a miniszter titkára felkiáltott: „Vizet
vettünk Kegyelmes Uram!” – ugyanis, ahol jelenleg az intézet áll, víz és nádas volt. Még abban az évben
feltöltötték a területet, és 1926. augusztus 25-én sor került az alapkőletételre, majd 1927. szeptember 5-én,
vagyis egy év múlva, az intézet megnyitására is.
102 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Az intézetet a kor követelményeinek megfelelően szerelték fel, a laboratóriumokban a központi fűtés mellett
gáz- és Balaton-vízellátást is biztosítottak, akváriumszobát, könyvtárt létesítettek, a személyzet számára
lakásokat, vendég-kutatóknak vendégházat is építettek. A Balaton biológiai kutatásának ettől kezdve
természetes módon az intézet Balatoni Biológiai Osztálya lett a köz-pontja. Rendszeres, egész éven át folyó
vizsgálatokat végzett az oda beosztott, kis létszámú (4-5 fő) állandó kutatógárda és – főleg nyáridőben – az
egyetemekről érkező vendégkutatók. A Balatoni Osztály irányítását 1929-ben Entz Géza vette át, akit hétéves
hollandiai tartózkodása után hívtak haza, és aki a vele dolgozó Sebestyén Olgával együtt évtizedes szorgos
munka eredményeként 1940-ben megírta „A Balaton élete” című könyvet. Ebben összegezték mind-azt, ami
addig a tó élővilágáról ismeretes volt.
A Balaton-kutatásban a harmincas években és a háború alatt az állattani kutatások domináltak, tanulmányozták a
halakat, az üledéklakókat és a víz lebegő állatait, a zooplanktont, de kiterjedtek a kutatások a növényekre, főleg
a nádra és hínárra, a baktériumokra és az algákra is. A második világháború alatt és azt követően 4-5 évig a
Balaton-kutatás még a korábbi szűk mederben folyt, főként Tihanyban, de az országban másutt dolgozó
biológusok közül is egyre többen érdeklődtek a Balaton iránt.
Rendszeres vizsgálatok
Az 1950-es években az Akadémiához csatolt tihanyi intézetben vízkémiai, üledék-mikrobiológiai és algológiai,
valamint zoológiai, ezen belül hal- és halászatbiológiai kutatások domináltak.
1958-ban a régi, „Csibor” motoros helyett új kutatóhajót kapott az intézet. Az új hajó lehetővé tette, hogy a
korábbi, főleg Tihany környékére korlátozódó kutatásokat az egész Balatonra kiterjesszék, és megindulhattak a
rendszeres, Fűzfőtől Keszthelyig öt keresztszelvényre kiterjedő vizsgálatok. Ezek változó rendszerességgel
egészen a kilencvenes évekig tartottak.
A Balaton életében új helyzetre és a kutatásban új feladatra hívta fel a figyelmet az 1965-ben bekövetkezett
halpusztulás, melynek fajra való tekintet nélkül mintegy 500 tonna hal esett áldozatul. Az eset példátlan volt
nemcsak a Balaton, hanem a magyar halgazdálkodás történetében is, ami előtt értetlenül álltak a halászok, a
halbiológusok, a közegészségügyi és az állategészségügyi szakemberek egyaránt. Kórokozót vagy akut kórokot
nem sikerült kimutatni, kémiai elemzések azonban kiderítették, hogy a balatoni szervezetek és az iszap is
szennyezett az akkoriban rovarkártevők ellen széles körben használt DDT-vel és származékaival, melyeket több
fejlett országban tettek felelőssé hasonló halpusztulásokért. Ez az eset hozzájárult ahhoz, hogy e szerek
használatát országosan betiltották, de akkoriban igazán mélyreható következménye magára a Balaton-kutatásra
nem volt. E szempontból sokkal nagyobb jelentőségűnek bizonyult az 1970-es években egyre fokozódó, a külső
szemlélő számára is észrevehető vízminőségromlás, az algásodás.* A Balaton-kutatás új pályára állításához
emellett jelentősen hozzájárult az is, hogy a környezetvédelem kérdése nemzetközi és hazai téren is egyre
jelentősebbé vált.
Környezetvédelem
Külhoni hatásnak lehet tekinteni a Nemzetközi Biológiai Program beindulását a hatvanas években, aminek célja
a világ biológiai értékeinek korszerű szemlélettel való felmérése volt, melyben mint egyedi természeti érték a
Balaton is helyet kapott. 1972-ben tették közzé a Római Klub első felhívását, ami a kor-szak nagy kihívásai
közé sorolta az emberi környezet veszélyeztetettségét. Ezzel egy időben jelent meg a kormány 1012/1972. (IV.
27.) Mt. sz. határozata az Országos távlati kutatási tervről, mely a fő irányok között szerepeltette „Az emberi
makro- és mikrokörnyezet legkedvezőbb kialakítása” című cél-programot is. Ebben 1975-től „A Balaton
regionális komplex környezetvédelmi kutatása” a Magyar Tudományos Akadémia irányításával önálló feladat-
ként szerepelt. Ennek keretében, 1978-ban egy széles kutatói bázisra támaszkodó 20 pontos ajánlást dolgoztak
ki (ami az Akadémia akkori főtitkárhelyettese, Láng István irányításával készült) a tó vízminőségének
helyreállítása és védelme érdekében szükséges legfontosabb tennivalókról. A programba, melynek kisebb
hányada jelentett biológiai kutatást, több országos főhatóság mintegy 75 kutatóhelye kapcsolódott be meglévő
kutatási kapacitásával, de ahhoz 1980-ig külön anyagi forrást nem rendeltek. A kutatást is befolyásoló
intézkedések között jelentős lépés volt 1982-ben az a döntés, amely az Akadémia tihanyi Biológiai
Kutatóintézetének fő feladatául a Balaton-kutatást jelölte meg, és ennek jelzésére nevét Balatoni Limnológiai
Kutatóintézetre változtatták. 1981–90 között a program felelőse az Országos Környezetvédelmi Hivatal, majd a
Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium lett, azt azonban az MTA által 1976-ban Tihanyban
létrehozott iroda koordinálta 1985-ig.
Vízminőség, halbiológia
103 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Az eutrofizációnak nevezett tápanyag-dúsulás miatt előállott algaburjánzás vizsgálata a hetvenes évektől kapott
jelentős helyet a Balaton-kutatásban.* A gazdaságilag fejlett országokban már korábban jelentkező, jól ismert
jelenség a szennyvízzel, a befolyókkal és közvetlen bemosódással a tóba jutó, növények által felhasználható
tápanyag megnövekedésének következménye. Az évről évre folytatott mérések azt prognosztizálták, hogy
amennyiben határozott be-avatkozás nem történik, a Balaton víz-minősége néhány év alatt üdülésre
alkalmatlanná válik. A folyamatot és annak megállítási, visszafordítási feltételeit az ausztriai Nemzetközi
Alkalmazott Rendszerelemzési Intézetben (IIASA) a nyolcvanas évek elején Somlyódi László irányításával
modellezték is, ami alapul szolgált a környezetvédelmi, vízügyi és más döntések meghozatalához, tervek
kidolgozásához és megvalósításához.
Az 1965-ös halpusztulás lezajlása után kevés figyelmet fordítottak a halegészségügyi kutatásokra és a Balaton
toxikus anyagokkal való szennyezettségének tisztázására, viszont, éppen a halállomány jelentős csökkenése
miatt, a halbiológiai kutatások előtérbe kerültek. Ennek során tihanyi kutatók új, a Balatonban addig ismeretlen
fajokat fedeztek fel, vizsgálták a fogassüllő táplálékforgalmazását, a tóba 1960-tól rendszeresen telepített
angolna táplálékhálózati szerepét, kompetícióját és produkcióját, valamint az algásodás elleni védekezés
céljából betelepített fehér busa táplálkozási szokásait.
A nyolcvanas évek kutatásaiban előtérbe került a Balaton környezetszennyező anyagokkal való terheltségének
fel-mérése is, minthogy a toxikus anyagok halmozódása és azok hatása az élőlények egészségi állapotát jelentős
mértékben befolyásolhatja. E vizsgálatok zömmel Tihanyban és a Vízgazdálkodási Tudományos
Kutatóintézetben (VITUKI) folytak, és részletes leírását adták az üledék és a fő élőlénycsoportok toxikus
nehézfémekkel való szennyezettségének. Ezzel együtt kezdődött meg Tihanyban a biológiai monitorozás
(Salánki János és munkatársai), amely a szennyezettség mérésére a toxikus anyagok balatoni élőlényekben való
felhalmozódását követi nyomon, a káros hatásokat pedig indikátor szervezetek életműködésének különböző
biológiai szinteken való vizsgálatával elemzi.
A nyolcvanas években a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben új, nagyobb kapacitású és kutatásra célszerűen
felszerelt hajót szereztek be, növekedett a Balatonnal foglalkozó kutatók lét-száma, építkezések révén
kétszeresére nőtt a hidrobiológiai laboratóriumok tere.
Vízügyi programok, alapkutatás
A biológiai kutatások ebben az időben két vízügyi program részeként jelentek meg. Egyik a kis-balatoni
vízvédelmi rendszer létesítésével, működésével és hatékonyságának mérésével kapcsolatos kutatásokat
jelentette, ami komplex terv szerint, számos kutatóhely bevonásával folyt és folyik ma is, másik a Keszthelyi-
öböl feliszapolódása elleni kotrás biológiai hatásvizsgálatát foglalta magában.
A Balaton-kutatásnak a tó ökológiai állapota védelméhez és a gazdálkodás érdekeihez való szoros kapcsolása
előnyösen hatott az anyagi feltételek biztosítására, de a tudományos kutatás általánosabb feladatait tekintve
ennek korlátozó szerepe is volt. Az alapkutatásért felelős Akadémián és az egyetemeken egyre zsugorodott a
kutatásra fordítható költségvetési támogatás, ezért az elméleti tudományos kérdések vizsgálata csak a gyakorlati
célú kutatások függelékeként jelenhetett meg, vagy az Országos Tudományos Kutatási Alap mérsékelt forrásaira
támaszkodhatott. Változás következett be e tekintetben 1995-ben, amikor kormányzati szinten elhatározták a
Balaton-kutatás központi finanszírozását. Ez a szakminisztériumok által támogatott közvetlen gyakorlati igényű
vizsgálatokon túl külön keretet bocsátott rendelkezésre a Balaton aktuális és távlati jelentőségű biológiai
problémáinak kutatására. A kormány által jóváhagyott középtávú kutatási terv keretében 1995–98 között több
mint 50 téma anyagi támogatását biztosították, évenként 100 millió Ft feletti összeg felhasználásával. A
programba bekapcsolódó kutatók száma ebben az időben megközelítette a kétszázat.
A Balaton az ország egyik jelentős természeti kincse és gazdasági forrása. Több mint százéves rendszeres
kutatása nemcsak a tó megismerését eredményezte és védelmét alapozta meg, de biológus generációk
oktatásához, képzéséhez is hozzájárult. A Balaton-kutatás nem tekinthető soha befejezettnek, lezártnak, mert a
tó és környezete állandóan változik, ami új kérdéseket hoz fel-színre, esetleg meglepetéseket produkál. Emellett
a vízi élet sajátosságainak egyre mélyebb és pontosabb megismerésére új eszközök, módszerek és új szemlélet is
jelenik meg világszerte, melyek alkalmazása gazdagítja biológiai ismereteinket a tavak életéről, és
biztonságosabbá teszi a Balaton egészségének tartós megőrzését.
* Lásd Istvánovics Vera cikkét e számunkban. (A szerk.)
2. Képek
104 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
105 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A tó természettörténete
PADISÁK Judit
A tó természettörténete
Természetes és mesterséges hatások
A Balaton fiatal tó: a legújabb paleobotanikai vizsgálatok tanúsága alapján kora mindössze 12-14 ezer év.
Állandó, természetes ki-folyója nincs, emiatt – részben klímaváltozások, részben emberi beavatkozások okán –
vízszintje erősen ingadozott. A római kori hosszan tartó, alacsony vízállást számos független lelet igazolja, a
tatárjárás idejére eső, valamint a török kori magas vízállás máig is tudományos viták tárgya. Egyes kutatók 112-
113 m tengerszint feletti magasságnál állapítják meg a legmagasabb vízszintet, mások szerint az aligha lehetett
magasabb 109 m-nél. Ez utóbbi is mintegy 4 méterrel magasabb a jelenlegi vízszintnél. A középkori oklevelek
gyakran szigetként említik Tihanyt és Szigligetet. A tavi üledékrétegek hiánya miatt valószínűbb azonban, hogy
félszigetek lehettek keskeny, nehezen járható, mocsaras nyakkal. A paleolimnológiai vizsgálatok szerint a tó
története folyamán sekély- és mélyvizes periódusok váltották egymást többször is, a vízminőség a mezotrofikus
(tápanyagban közepes) és az eutrofikus (tápanyagban gazdag) között mozgott, vagyis a Balaton soha nem volt
magashegyi tisztaságú, oligotrofikus (kevés tápanyagú) állóvíz.
A vízszint ingadozása, az emberi beavatkozások a tó és annak vízgyűjtője területén messzemenően
befolyásolják a tó élővilágát. Változás pedig az elmúlt másfél évszázad folyamán igen sok akadt.* Az ezekhez
való „alkalmazkodást” sok esetben rendkívüli biológiai, ökológiai jelenségek kísérik, mint például bizonyos
fajok szinte mértéktelen elszaporodása, más fajok pusztulása. Ezek egy része (pl. halpusztulások, hinarasodás)
mindenki számára nyilvánvaló, közvetlenül megfigyelhető. Más jelenségek csak beható tudományos
vizsgálatokkal vehetők észre.
Az első meglepetés: hinarasodás
Az 1880-as évek kezdetétől, elsősorban a Keszthelyi-medence területén szaporodott el a hínáros békaszőlő és a
süllőhínár, mégpedig oly mértékben hogy 1890. június 13-án a Keszthelyi Szépítő Egyletben, majd július 7-én a
Keszthelyi M. Kir. Gazdasági Tanintézetben a „balatoni hínár kipusztítása céljából” tartottak értekezletet. A
hínármezők néhány év elteltével visszaszorultak, ám a sajtó 1934-ben ismételten a hinarasodásról kezdett
cikkezni, megállapítván, hogy „ugyanott tartunk, mint 50 évvel ezelőtt”. Ezt követően az 1960-as években
szaporodott meg ismételten a hínár-tömeg, ám ekkor már nem korlátozódott a Keszthelyi-öbölre, valamint az
előbb említett két „kellemes” hínárfajra. Egy korabeli leírás említi, hogy a kolokán, 100–300 m-es összefüggő
állományok formájában lepi el a Keleti-medence északi partjának öbleit Fűzfőtől Paloznakig. Néhol az egyedek
egymásra telepedve 120–200 cm-es vízmélységig teljesen kitöltötték a vízteret. Ilyen körülmények között
természetesen se fürödni, se csónakázni, se hajózni nem lehetett.
A múlt századi első hínárinvázió oka egyértelműen a Keszthelyi-medence – melynek tápanyagterhelése a
Balaton vízgyűjtőjének aszimmetrikus eloszlása miatt mindig is a legnagyobb volt – vízmélységének
csökkenése. Az egyébként tiszta vízben a fény a lecsapolás után lejuthatott a fenékre, kedvező körülményeket
teremtve a hinarak elburjánzásához. A hínármezők terjedésében, ill. visszaszorulásában a vízmélység periodikus
változásainak (sorozatos száraz években csaknem 1 méterrel is alacsonyabb lehet a vízszint, mint sorozatos esős
évek után) fontos szerepe van, mert a víz aktuális mélysége alapvetően meghatározza a fényviszonyokat. Az
1960-as évek hínárinváziója a tó rohamos eutrofizálódásának első jele volt: a tóba jutó szervetlen tápanyagok
kedveztek a növények, esősorban az alámerült hinarak elszaporodásának.
Az „újféle csiga”: a vándorkagyló
1932. szeptember 12-én a tihanyi Kisöbölben a kutatók találtak két tavikagylót, melyek héján vándorkagyló
(Dreissena polymorpha) telepedett meg. A következő nyár derekáig mindössze 10 további példány került elő
Tihany környékéről, de ekkor már a halászok is megtalálták az „újféle csigát”. Hazája a pontusi régió, a Fekete-
és a Kaszpi-tenger környéke. Innen terjedt szét, részint lárva alakjában történő aktív vándorlás, részint pedig a
hajófenékre telepedés útján. Az a legvalószínűbb, hogy az al-dunai hajókkal jött fel, majd a Sió-csatornán át érte
el a Balatont vízi járműveken, halászati eszközökön megtapadva. Tömeges elterjedését feltehetően elősegítette,
hogy 1931-ben az erős hullámverés miatt szokatlanul nagy számban pusztultak el a Balaton őshonos kagylói.
1933 nyarának második felétől a tó egyre több pontjáról, egyre nagyobb számban volt gyűjthető, s 1934–35-ben
megszámlálhatatlan tömegben, olykor több rétegben lepett el minden lehetséges felszínt: parti köveket,
betonlétesítményeket, deszkákat, hajók alját és oldalát, az őshonos kagylók eleven vagy üres házát, sőt számos
106 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
olyan kecskerákot találtak, melynek hát- és hasoldalát, ollóját, szájrészeit és szemét is ellepte. Ez aztán végzetes
csapás volt a századvégi rákpestis pusztítását épp csak kiheverő balatoni kecskerák-állományra; az utolsó
megmaradt egyedekkel az elsőként betelepített angolnák végeztek, ezek ugyanis (az őshonos ragadozó halakkal
ellentétben) be tudtak bújni a kövek közé, ahol a rákok vedlés után védelmet kerestek.
A vándorkagylótömeg visszaszorulása 1935-ben kezdődött, s ebben szerepe volt annak, hogy a hosszan tartó
alacsony vízállás következtében a parti részek sok helyen szárazra jutottak.
A vándorkagyló nem egyedül jött: vele együtt jelent meg a Balatonban a magaszőtte lakásban élő szövő-
bolharák (Corophium curvispinum), mely jelenleg a balatoni halak egyik legjelentősebb táplálékszervezete.
Itt kell említeni, hogy a Balaton kapujában toporog egy következő lehetséges bevándorló, az amuri kagyló
(Anodonta woodiana). Ugyan az 1997–98-ban végzett alapos felmérés során nem találtak a Balatonban egyetlen
példányt sem, de bőven tenyészik a déli parti halastavakban és tározókban, a Sió-csatorna teljes hosszán
megtalálható. A tóba jutása és tömeges elszaporodása ma ki nem számítható vízminőség-változást okozhat.
Halpusztulások
1965. február végén – március elején Fonyód–Balatonfenyves térségében a víz felszínére került első
csukatetemek még nem keltettek riadalmat, mert az ívás idején előforduló szórványos halpusztulás nem ritka
jelenség. A hír csak április elején keltett riadalmat, de ekkor már a fogassüllő pusztult tömegesen, májusban
pedig a csukán és a fogassüllőn kívül dévérkeszeg-, sügér-, ponty-, balin-, kősüllő- és harcsatetemek – összesen
mintegy 500 t – borították a tavat egészen a Tihanyi-félszigetig. A pusztulás oka az volt, hogy a
Balatonnagybereki Állami Gazdaság területéről az Imremajori-csatornán keresztül átemelt berekvízzel rovarirtó
szerek (DDT, Dieldrin) kerültek a Balatonba, ahol egy Máriafürdőtől Balatonboglárig terjedő halálos
méregkoncentrációt tartalmazó vízsáv alakult ki. A tudományos vizsgálatok szerint a balatoni fogassüllő
állomány mindmáig nem heverte ki ezt a veszteséget.
1974–75 tele enyhe volt, a Balaton nem fagyott be. Fonyód–Badacsony vonalában és az ettől délnyugatra fekvő
tóterületeken soha nem látott tömegű – 350–380 ezer –, vonulását az enyheség miatt megszakító vadlúd és lilik
tanyázott, s trágyázta ürülékével csaknem 100 napon át a tavat. Ennek nyomán hihetetlen mértékben
elszaporodtak a fekáliát bontó baktériumok, majd a kovaalgák. Januárban a vízszint 40 cm-rel alacsonyabb volt
az előírtnál, és szélcsendes időjárás uralkodott. A halpusztulás január utolsó napjaiban kezdődött, és március
végén szűnt meg hirtelen, mértékét 70–80 tonnára becsülték. A halpusztulást egy több tényezőből összetevődő
folyamat idézte elő, melynek kiindulási alapja az enyhe időjárás miatt a Balatonon maradt több százezres
madársereg trágyája volt. Ennek lebontására létrejött egy óriási aerob baktériumtömeg, melynek légzése a víz
oxigéntartalmát csökkenthette, és melynek tevékenysége nyomán a szerves anyag lebomlott, a víz növényi
tápanyagokban – elsősorban szervetlen foszfor- és nitrogénvegyületekben – gazdaggá vált, amin a kovaalgák
(Nitzschia acicularis) szaporodtak el nagy mennyiségben.
1980-ban május végén a déli parton, a Tihanyi-félszigettől nyugatra jelentek meg nagyobb számban
dévérkeszeg-tetemek, majd hamarosan a Balaton legtisztább, keleti medencéjében pusztult el nagy mennyiségű
garda. Hasonló folyamat ment végbe, mint 1975-ben, azzal a különbséggel, hogy kiindulópontja a Zamárdi-
árokba került szippantott szennyvíz Balatonba jutása volt, ill. több illegális direkt szennyvízbevezetés is lehetett
ezen a partszakaszon.
1985. július 30. és augusztus 10. közt zajlott le az a halpusztulás, melynek során kizárólag angolnák hullottak el.
Az állat-egészségügyi vizsgálatok előtérbe helyezték a korábbi, a szúnyogirtó szerekkel kapcsolatos gyanút,
konkrét bizonyító erejű adatokat azonban nem sikerült nyerni, emiatt a pusztulás okát nem lehet megnevezni.
1991. július elején jelent meg néhány angolnatetem a Balaton délnyugati részén, és akkor még senki sem
sejtette, hogy ez egy valóban katasztrofális méretű angolnapusztulás kezdetét jelzi. Az augusztus 10. és 12. közt
tetőző és csak a hónap végére csituló angolnavész során mintegy 310–350 t hal pusztult el, a tetemek
eltávolításában naponta 180 fő, 30 motorcsónak, 21 ladik, 6 hajó és 4 teherautó vett részt.
Az okok tisztázására, vagy legalábbis felvázolásukhoz messzire kell nyúlni. Az angolna vándorló, katadrom hal.
A Sargasso-tengerben ívik, lárvái hosszú utat tesznek meg (közben át is alakulnak), amíg eljutnak a világ
különböző édesvizeibe, ahol élnek és növekednek, majd az ivarérettség elérése után vissza-térnek a tengerbe.
Minthogy a Balatonban 1893–94-ben szórványosan előkerült 1-1 példány, a Balaton természetes halának kell
tekintenünk (bevándorlásában a Sió-csatorna nem sokkal korábbi megnyitásának szerepe lehetett). Tömeges
telepítése 1961-ben kezdődött, és tartott szinte mértéktelenül 1987-ig. Az angolnát öröklött tulajdonságai arra
107 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
vezérlik, hogy a Sió-csatornán át hagyja el tavunkat. Az angolnavészt megelőzően száraz időszak volt, a
csatorna éveken át csak időnként volt nyitva. Ezt természetes stresszfaktornak kell tekinteni. Bizonyított tény,
hogy az angolna a Balaton partján használatos szúnyogirtó szerekre érzékenyebb, mint más halak, s ennek
fontos szerepe lehet a pusztulásban. Mégis, a legvalószínűbb ok, hogy a túltelepített és túlnépesedett
állományban könnyen terjedhetett egy vérszívó fonálféreg (Anguillicola crassus), mely az angolnák
úszóhólyagjában él, egy példányban 30–40-et is megfigyeltek. A parazitás fertőzés miatt legyengült állatok
könnyen estek áldozatul olyan hatásoknak (rossz vízminőség, szúnyogirtószerek), melyeket egyébként elviseltek
volna.
Idegen halfajok és a „busabomba”
Ha az angolna nem is tekinthető idegen halfajnak, vannak a Balatonban távoli jövevények: némelyik magától
érkezett a tóba (mint a naphal), másokat telepítettek. Utóbbiak közül legismertebb az 1965-ben betelepített fehér
amur, valamint az 1972-ben betelepített fehér busa és pettyes busa. Ázsiai eredetű halak, a Balatonban
tudomásunk szerint nem szaporodnak, állományuk kizárólag betelepítésből származik. Aggodalomra a fehér
busák száma és mérete ad okot. 1973 és 1983 között összesen mintegy másfél millió kétnyaras ivadékot
helyeztek a vízbe azzal a reménnyel, hogy algafogyasztásukkal lassítani fogják a Balaton eutrofizálódását.
Időközben kiderült, hogy fogyasztják ugyan a busák az algákat, de velük együtt a zooplanktont is, a tó
vízminőségét pedig inkább rontják, mint javítják. Míg a tudományos vizsgálatok folytak, a busák igen jól
érezték magukat a Balatonban, és egy év alatt akkorára nőttek, hogy a ragadozók már nem tudták őket gyéríteni.
Becslések szerint ma többszázezer 14–24 éves busa lehet a Balatonban, köztük szép számmal 1 méternél
hosszabb és 30 kg-nál nehezebb példányok, sőt a legnagyobbak súlya meghaladhatja a fél mázsát is. Halászata
igen nehéz, mert a hangokra és rezgésekre igen érzékeny, ijedtében másfél–két méter magasra is felugrik,
kijutva ezzel a Balatonon használt öreghálókból. Riadalmukban kisebb hajók vagy vitorlások fedélzetére
vágódhatnak, testsúlyuk miatt esetleg komoly balesetet okozva.
Miért pusztul a nád?
A nádasok (Phragmites australis) növekedése és pusztulása évtizedekig tartó folyamat, emiatt igen nehéz egy-
egy nádpusztulás kezdetét pontosan megjelölni. Tény, hogy az 1950–60-as években még kiterjedt nádasok
szakadozni, „babásodni” kezdtek, s a nyolcvanas évekre az állományok olyannyira visszaszorultak, hogy ma a
Balatonban alig találni egészséges nádast. Gazdasági jelentősége miatt vannak korai leírásaink a nádasállomány
alakulásáról. Ezek tanúsága szerint a múlt század végi lecsapolást követően területe rohamosan nőtt, az 1920-as
évekre visszaszorult, hogy ismét növekedni kezdjen, majd a kiterjedt állományok mára igen megcsappantak.
Számos kutatást végeztek az okok tisztázására. A nád egy igen sokrétű ökológiai stratégiával rendelkező
növényfaj, elterjedtségének egyik alapköve, hogy szárazságot, ill. „vízben állást” is jól viselő klónjai vannak.
Valószínű, hogy az állományok állandó megújulásához szükség is van a vízszint ingadozására, márpedig erre a
nagyjában-egészében a '60-as évektől beton-teknővé alakított Balaton 105,5 m tengerszint feletti magasságban
megállapított, szabályozott vízszintje mellett nem sok a lehetőség.
A Balaton algásodása
A nyílt vizek igazi növényei a plankton-algák: ők termelik meg szervetlen táp-anyagokból a napsugárzás
energiájának felhasználásával azt a szerves anyagot, mely a vízi táplálékhálózat alapja, s emellett ők termelik a
Föld megújuló oxigénkészletének több mint egyharmadát. Parányi szervezetek, kisebbek a milliméter
századrészénél, egy liter Balaton-vízben több millió található belőlük. Gyors növekedésű szervezetek, kedvező
körülmények között két-három naponként megkettőződik mennyiségük. Ha a nyílt vízbe szervetlen tápanyag
jut, annak elsődleges felhasználói az algák (sekély tavakban időlegesen a hinarak is sikeresek lehetnek, mint azt
az előzőekben láttuk).
A Balaton vízminőségének romlását az ötvenes években, a fecskemoszat mennyiségének hirtelen megugrása
jelezte. A hatvanas években a Balaton nyugalmas öbleiben rendszeressé váltak a vízvirágzások: a Microcystis
borsónyi élénkzöld telepei lebegtek csendesebb öblök felszínén, 1966-ban pedig az egész Keszthelyi-öblöt
ellepte az Aphanizomenon flos-aquae. 1974 és 1978 között addig ott soha nem látott kékalga-fajok – köztük a
trópusi eredetű süveges kékmoszat (Cylindrospermopsis raciborskii) – jelentek meg a tóban, mely aztán 1982-
ben, 1992-ben és 1994-ben az egész tóra kiterjedő hatalmas vízvirágzást okoztak. A süveges kékalga különleges
jövevény. Törzsfejlődésének központja a trópusi, mély, tápanyagszegény tavak mélyebb vízrétege. Ismeretlen
úton jutott el Ausztrália időszakos vizeibe. Legfontosabb tulajdonsága kiváló terjedőképessége. Világméretű
inváziójáról tudományos adataink vannak. (Ausztráliából Indián és a volt szovjet közép-ázsiai térség víztározóin
át eljutott Ukrajnába, majd a Duna-delta vidékére, az 1970-es években a Kárpát-medencében, az 1990-es évek
végén az északnémet vizekben jelent meg.) A víz-szivárgások nyomán megindult kutatások arra a
108 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
következtetésre jutottak, hogy a faj mértéktelen elszaporodására mindaddig számítanunk kell, amíg a Balaton
üledékének foszfortartalma nem csökken számottevően, és nagyon meleg a nyár (a július–augusztusi átlagos
léghőmérséklet legalább 2 fokkal meghaladja a 30 éves átlagot).
1993 májusában Balatonfüreden végeztek parttisztítást, melynek során 4000 m3 felszíni iszapot a Balaton nyílt
vizébe szivattyúztak. Ennek csóvájában fejlődött ki egy Dinobryon sociale vízvirágzás, mely a sajtó figyelmét
csak azért nem keltette fel, mert a turisztikai szezon még nem indult be. Megmutatta azonban, hogy a Balaton
üledékének felelőtlen bolygatása előre nem jelezhető, igen kellemetlen következményekkel járhat.
Árvaszúnyog-inváziók
A fürdőzők életét nyaranta néhány napra rendszeresen megkeserítheti a part közelében repülő árvaszúnyogok
milliós hada. E szervezetek petéiket a vízbe rakják, a kikelő lárvák az üledékben élnek, négyzetméterenként
átlagosan 2–3000. Kirepüléskor bábbőrüket – mely veszélytelen, sűrű habként csapzódhat össze a partok mentén
– hátrahagyva hatalmas rajokban repülnek, különösen az esti órákban. Nem kellemes ilyenkor a part menti séta,
de ne feledjük: azzal, hogy a szárazföldön pusztulnak el, sok-sok tonna foszfortól szabadítják meg tavunkat,
lényegesen segítve ezzel annak javulását. Nem csípnek, viseljük el tehát a néhány napos kellemetlenséget. A
csípőszúnyogok vegyszeres irtásának legnagyobb hátránya éppen az volt, hogy a méreg nem válogat, a hasznos
rovarokat éppúgy megöli, mint a szúnyogokat. Szerencsére a biológiai védekezés, melynek lényege az, hogy
olyan baktériumtörzset viszünk be a csípőszúnyog lárváinak élőhelyére (elsősorban a part menti mocsaras
területek), mely szelektíven csak ezeket a lárvákat pusztítja, megoldja a hasznos rovarok védelmét.
Mit hoz a jövő?
A Balaton rekonstrukciójára 1983 óta milliárdokat költöttünk, s ennek eredménye csak mostanában kezd
látszani. 1994 óta nem volt vízvirágzás, az algásodottság trendvonala a Keszthelyi-medencében egyértelműen
csökken, a keleti tóterületeken még mindig nő. Ennek eredménye, hogy a Balaton vízminősége egységesedik,
sőt – a tudósok számára is megmagyarázhatatlan módon – 1997 nyarán a tóban fordított trofitási gradiens
alakult ki. A fecskemoszat az enyhén eutrofikus vizeket kedveli, a hipertrofikusakat nem. Emiatt az ötvenes
években a tó romlásának jele volt a fecskemoszat elszaporodása, a legutóbbi néhány évben tapasztalt növekedést
a javulás jelének tekinthetjük. Az 1998-ban, elsősorban a nádasok előtt szaporodó hínármezők is azt jelzik, hogy
a tó optikai mélysége nőtt, ismét lejut a fény az üledék felszínére, kihajthat a hínár, ezt is a javulás jelének kell
tartanunk. 1998/99 telén a Balaton majdnem annyira átlátszó volt, mint a hatvanas években.
Tudnunk kell azonban, hogy a tó biológiai állapota még mindig igen labilis, sok év fog eltelni, mire az eredeti
vízminőség visszaáll, s addig a tó számos olyan meglepetéssel fog szolgálni, melyre ma még csak nem is
gondolunk. Jelenleg nem zárható ki az egész tóra kiterjedő vízvirágzás lehetősége, a hinarasodás is okozhat
kellemetlenségeket. A Kis-Balatonból a Keszthelyi-öbölbe jutó lápvíz barnásra színezi a vizet, keveset tudunk a
bekerülő huminanyag-tartalom biológiai hatásairól.
Továbbra is mindent meg kell tennünk azért, hogy a tóba minél kevesebb foszfor jusson, de emellett számos
egyéb lehetőségünk is van a javulásgyorsítására. Ilyen a már említett biológiai szúnyogirtás, és a
halgazdálkodásban is sok lehetőség rejlik. Idegen halat a Balatonba az utóbbi években nem telepítettek, s az
angolna nagy erőkkel folyó szelektív halászatának eredményeképp mára jelentősen csökkent mennyiségük, ami
a fogási adatokon is látszik. Sikeres kísérletek folynak nyúlánk vadponty vagy pozsár visszatelepítésére, mely
lényegesen ellenállóbb, mint a Balatonba évtizedeken át telepített tógazdasági ponty. Bár ebből főzhetnénk már
a parton a halászlét, ősi szokás szerint csapvíz helyett a Balaton vizét öntve a bográcsba!
* Lásd Istvánovics Vera cikkét e számunkban. (A szerk.)
A Balaton vízszintjének változásai az elmúlt közel 3000 évben
A Balaton vízminőség-
változásai, 1880-1998
ÉV JELENSÉG KITERJEDÉS OKOK
1880–1910 hinarasodás Keszthelyi-öböl: hínáros
békaszőlő, süllőhínár lecsapolás, feliszapolódás
109 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1933–1935
(1932 nyara–1936)
vándorkagyló-invázió Keleti-medence, majd a tó
teljes területe az őshonos
kagylóállomány 1931-es
gyérülése, behurcolás a
Dunáról
1933– szövő-bolharák
megjelenése Keleti-medence, majd a tó
teljes területe –
1934–1938 hinarasodás Keszthelyi-öböl: hínáros
békaszőlő, süllőhínár –
1951 a fecskemoszat
megszaporodik egész tóterület fokozódó tápanyagterhelés
1960. nyár lokális vízvirágzások Balatonboglár, Tihany–
Siófok hajóút fokozódó tápanyagterhelés
1961. szept. lokális vízvirágzások Tihany környéke fokozódó tápanyagterhelés
1963–71 hinarasodás Keszthelyi-öböl: hínáros
békaszőlő, süllőhínár;
Keleti-medence északi
partjának öblei: kolokán;
déli part kikötői: kanadai
átokhínár
fokozódó tápanyagterhelés
1965. márc.–jún. halpusztulás (500 t),
csuka, fogassüllő,
dévérkeszeg, sügér, ponty,
balin, kősüllő, harcsa
déli part, Fonyódtól
Szántódig növényvédő szerek
1960-as évektől nádpusztulás különböző mértékben a
teljes tóterületen a part kibetonozása,
vízállás szabályozása,
eutrofizálódás, egyéb
1966. szept. vízvirágzás Keszthelyi-medence fokozódó tápanyagterhelés
1974–1978 új kékalgafajok
megjelenése Keszthelyi-medence, aztán
másutt is eutrofizálódás
1975. febr.–márc. halpusztulás: dévérkeszeg,
harcsa, angolna,
ponty, fogassüllő, amur,
fehér busa
déli part, Balatonmária és
Balatonföldvár között döntően klimatikus okok
(enyhe tél,
madártrágya)
1970-es évek kihal a Balatonból a
kecskerák teljes tóterület 19. sz. végi rákpestis,
vándorkagyló
megjelenése, angolna
tömeges telepítése
1980. jún. halpusztulás (5 t):
dévérkeszeg, garda déli part, Földvártál
Fonyódig, déli part,
Szántódtól Keneséig
közvetlen
szennyvízbevezetés
110 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1980-as évek árvaszúnyog-kirepülések egész tóterület eutrofizálódás
1982. aug.–szept. süveges kékmoszat
vízvirágzása teljes tóterület tápanyagterhelés
1983. máj. keszegpusztulás (10 t) déli part,
Balatonfenyvestől
Fonyódig
sérülések íváskor,
parazitás (halpenész,
halpióca) fertőzések
1985. aug. eleje angolnavész (5 t) déli part, Siófoktól Lelléig komplex
1991. júl.–aug. angolnavész (310–350 t) a nyugati medence teljes
területe komplex
1992. júl.–aug. süveges kékmoszat
vízvirágzása teljes tóterület tápanyagterhelés
1992. aug. angolnavész (40 t);
keszegpusztulás (5,5 t) nyugati terület komplex,
az állomány öregedése
1993. máj. vízvirágzás keleti tóterület parti iszap nyílt vízbe
szivattyúzása
Balatonfürednél
1994. aug.–szept. keszegpusztulás (15-20 t) teljes tóterület tápanyagterhelés
1995. júl.–aug. angolnavész (36 t) keleti terület komplex
1996. nyarától a fecskemoszat
mennyiségének
növekedése
teljes tóterület a vízminőség javulása
1997. nyár „fordított trofitási
gradiens” teljes tóterület ismeretlen
1998 hinarasodás? teljes tóterület a vízminőség javulása
111 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A vízminõség változásai
ISTVÁNOVICS Vera
A vízminőség változásai
Foszfor a tóban
A Balaton Közép-Európa legnagyobb sekély tava. Vize gyorsan felmelegszik, a bátrabbak már áprilisban a
vízbe merészkednek. A vízgyűjtő tízszer nagyobb a tónál – a Balatont még nagy szárazság idején sem fenyegeti
a kiszáradás veszélye, mint a Fertő- vagy a Velencei-tavat, nem is beszélve a kiskunsági homokhátság számos
apró szikes taváról. A terület feléről a Keszthelyi-medencébe torkolló Zala gyűjti össze a vizeket. Kelet felé
látványosan csökken a vízgyűjtő aránya a vízfelülethez képest. A tó egyetlen – mesterséges – kifolyója a
Siófoki-medencét a Dunával összekötő Sió-csatorna.
Milyen alapon és miért osztjuk tavunkat medencékre? A felosztás történeti oka, hogy a tó helyén 10–12 ezer
évvel ezelőtt kisebb, független tavak alakultak ki, melyek csak a holocén tölgy–bükk fázisában (Kr. e. 5100–
2500) „olvadtak össze” Balatonná. Az egyes medencékben a szél csaknem zárt cirkulációs áramlatokat kelt,
alaposan átkeverve a vizet. A medencék vize egymással alig keveredik – eltekintve persze a nyugat–kelet irányú
átfolyástól. A viszonylag zárt áramlási mintázat miatt a medencék vízminősége között nagy különbségek
alakulhatnak ki. Az átfolyás az első három medence között lassú. A Siófoki-medence „bejáratát” eltorlaszoló
Tihanyi-félsziget az átáramlást a folyókra jellemző értékre (1,5 m/sec) gyorsítja. Itt találjuk a tó legmélyebb
pontját (11 m), a „tihanyi kutat”, ahonnan Fortuna kegyeltjei a Balaton legszebb harcsáit fogják ki.
A tóra erőszakoljuk akaratunkat, 1770–1970
Az alcím arra utal, hogy 200 esztendőn át csak azt néztük, hogyan szabhatjuk át a tavat változó igényeinknek
megfelelően. Jószerivel csupán néhány megszállott tudóst érdekelt az, vajon a Balaton életében milyen
változásokat okozunk, vajon a pillanatnyi haszonért érdemes-e kockára tennünk a tó „egészségét”?
A Balaton első hiteles térképét 1776-ban ugyanaz a Krieger Sámuel készítette, aki a császári hetes bizottság
számára kidolgozta a tó kiszárításának tervét. A Balaton szinte csak a hajózható Dráva–Duna víziút egy
csatornája maradt volna. Az országgyűlés 1825-ben határozott a tó vízszintszabályozásáról. A hatás nem sokban
különbözött attól, amit ma egy gabcsikovó–nagymarosi terv vált ki! A tótól távolabb élő zalai birtokosok a teljes
lecsapolást támogatták, a közeli veszprémiek földjeiket fél-tették a futóhomoktól. A nádtermelő parti községek,
a tihanyi bencés apátság, a Sió malomtulajdonosai tiltakoztak, a Nádor-csatorna Társulat nagy összeget követelt
a Balaton-víz levezetéséért. Döntő fordulatot 1861 magas őszi vízállása, majd a következő tavaszi jégzajlás
hozott, amely erősen megrongálta az épp csak megnyitott Déli Vasút töltését.* A Sió-zsilip 1863-as felavatását a
Vasár-napi Újság (1863. november 8.) így ünnepelte: „Végre azonban elnyugodtak a pártok, a tisztább nézetek
kivívták a diadalt, s a nagy munka, melyre bármely művelt ország büszke lehet, teljesedésbe ment. A Balaton
lecsapolása különösen kettős nagy haszon tekintetében nagy fontosságú. Először, mert majdnem 50 000 hold
földdel gazdagítja hazánkat... Másodszor a közlekedést tetemesen előmozdítva, az egész vidék kereskedésének
könnyítésére nem kis befolyást gyakorol.” Honnan tudhatta volna az újságíró, hogy alig száz év múltán az az 50
ezer hold elveszett Balaton inkább gazdagítaná hazánkat, mint az elhódított föld, vagy hogy a semmirevaló
mocsarak ma kiemelkedő jelentőségű, védett természeti értékeink?!
A tó vízszintje mintegy 3 m-rel csökkent. A környező mocsarak – a Kis-Balaton, a Nagyberek – elszigetelődtek.
A vízfelület 15–20 km2-rel csökkent, mert a tó elvesztette akkori első, a Keszthelyi-medencétől nyugatra, a mai
Kis-Balaton területére eső medencéjét. Mit jelentett ez a Balaton vízminősége szempontjából? Tavunkat ma 3-4
m/sec sebességű szél is fenékig felkeveri, a víz mindig zavaros. A Balaton persze azelőtt sem volt olyan
kristálytiszta, mint egy tengerszem, mert a felkeveredett finom üledék mellett a kemény vízből folyamatosan
kiváló mikroszkopikus mészszemcsék is kioltják a fényt. Ma ritkán látunk a vízben 60 cm-nél mélyebbre;
nagyobb viharok után, sok alga jelenlétében az átlátszóság 10-20 cm-re csökkenhet. Igaz, hogy az erős
felkeveredésnek, a hullámzás mechanikai hatásának köszönhetjük, hogy a tavat a szabályozás után sem lepték el
a hínarak és nádasok.
A sekély, mocsaras ívóhelyek elszakadása elsősorban a halak számára volt csapás, de a mocsarak növényei és
mikroorganizmusai sem dolgozták fel többé azt a növényi tápanyagterhelést, amely a Balaton felé mosódott. Bár
korabeli terhelési adataink nincsenek, az algák mennyiségének emelkedése a legkiválóbb tókutatóknak
(limnológus) már jelezte a tápanyagterhelés növekedését. Sebestyén Olga 1953-ban publikált cikkében
bizonyította a tó algásodását (eutrofizálódását). Az intő szó azonban nem talált értő fülekre. Az 1960-as években
112 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
korlátlanul juthattunk üdülőtelekhez a Balatonon, szakszervezeti beutalóra pedig még könnyebben tehettünk
szert. Az állandó lakók száma megduplázódott. Özönlöttek a nyugati turisták: az ország idegenforgalmi
devizabevételeinek felét-kétharmadát „termelte” a Balaton. Az 1950-es évek közepétől csatornáztunk – igaz,
még 1975-ben is csupán a szennyvíz 15%-át tisztítottuk. A tisztítás a szerves anyag lebontását jelentette, az
algatermést meghatározó tápanyag, a foszfor eltávolítását nem. Szappan helyett foszfortartalmú mosóporokkal
mostunk. A vízgyűjtő felét művelésbe vontuk, a műtrágyahasználat 1950– 1975 között 60-szorosan nőtt. A
műtrágya felét fölöslegesen szórtuk ki: a növények nem vették fel, a talaj foszfortartalma viszont mérhetően
nőtt. A műtrágya foszfortartalmának 1–3%-a az erodeált talajszemcsékhez kötve elérte a Balatont. A vízgyűjtőn
40-nél több hígtrágyás állattartó telep létesült.
Az 1970-es években egyre több külföldi példa tette világossá: a tápanyagokkal, elsősorban foszforral
agyonterhelt tavakban előbb-utóbb súlyos problémát okoz az algásodás. Megjelennek a gyakran mérgeket
termelő cianobaktériumok (a legősibb fotoszintetizáló szervezetek), az értékes halakat kiszorítják az ellenállóbb
„szeméthalak”, számíthatunk tömeges halpusztulásra, a parti nádas pusztulására, drágul az ivóvíz tisztítása,
elmaradnak a turisták. Észak-Amerikában, Skandináviában átfogó és részben sikeres programokat indítottak a
tavakat érő foszforterhelés csökkentésé-re. Nálunk azonban sokan még mindig remélték: a Balaton különleges
tó, amelyben az üledék 50–60%-os mésztartalma inaktiválja a foszfort, megakadályozva az algásodást. Nem így
történt.
A Balaton „bosszút áll”, 1975–1982
Az 1960-as évek elején még nagyjából egyforma vízminőségű medencék között óriási különbségek alakultak ki
az algák tömegében és termelésében. Az algák a Siófoki-medence egy négyzetméterén évente 180 gramm szenet
kötöttek meg, a Keszthelyi-medencében viszont 830 grammot! Megváltozott az algák faji összetétele is: a
korábban jellemző fecskemoszatot fokozatosan kiszorították a különféle N2-kötő cianobaktériumok, köztük az
Ausztráliából érkezett Cylindrospermopsis raciborskii. A helyzet gyorsan romlott. 1982 meleg nyarán a C.
raciborskii elszaporodása kivételesen nagy algatermést adott az egész Balatonban. Ez jelentette a végső lökést a
tó vízminőségének javítására irányuló stratégia elfogadásához. De haladjunk sorjában!
Az első megválaszolandó kérdés az volt: miért szaporodtak el az algák, mi tartotta őket kordában annak előtte?
A szerző és munkatársai kísérletekkel igazolták, hogy a Balatonban termő algamennyiség – sok más tóhoz
hasonlóan – a rendelkezésre álló foszforral arányos. Az algák csak a vízben oldott foszfátot tudják felvenni. A
Balaton vizében olyan alacsony a foszfátkoncentráció, hogy azt az algák néhány perc alatt elhasználnák, ha nem
lenne utánpótlás. Az utánpótlásnak három fő forrása van. Az elpusztult algák 70-80%-a a vízben bomlik le,
tápanyagaikat az élő sejtek újrahasznosítják. A tóba kívülről érkező foszfor 95%-a a Balaton üledékében
halmozódik fel; ide ülepednek azok az algák is, melyek nem bomlottak le a vízben. Az üledék foszfortartalma
sokszorosa a vízének. A Balatonban évente 2-3 mm új üledék keletkezik és keveredik el egy legalább 10 cm
vastag korábbi réteggel. Ezért az üledék foszfortartalma lassan követi a külső terhelés változását, az üledék
viselkedése sokáig őrzi az elmúlt időszak „emlékét”. A belső terhelés a külső terhelés lecsökkentése után évekig
biztosíthatja, hogy a vízben változatlanul sok alga teremjen.
A második kérdés az volt: honnan kerül a foszfor a Balatonba? A Balaton medencéibe nagyjából egyforma
mennyiségű foszfor jutott. Mégis a Keszthelyi-medence területegységre vetített terhelése nyolcszor akkora volt,
mint a Siófoki-medencéé.
A nagy vízgyűjtővel rendelkező Keszthelyi- és Szigligeti-medence hozzáférhető terhelésének több mint 75%-át
a vízfolyások szállították. Ezek közül a Zala egymaga hozta a tó teljes hozzáférhető terhelésének ötödét. A folyó
évente 51 tonna összes foszfort juttatott a Balatonba. Ennek több mint fele egyetlen helyről származott: a 60
ezer lakosú Zalaegerszeg szennyvíztelepéről. A kis vízgyűjtőjű, ám a legtöbb turistát vonzó keleti medencék
hozzáférhető foszforterhelésének zömét – a Szemesi-medencében 40, a Siófokiban 70%-át – a parti települések
szennyvíztelepei bocsátották a tóba.
A fő kérdés az volt: milyen módon és milyen mértékben kell csökkentenünk a Balaton tápanyagterhelését
ahhoz, hogy az algásodást kordában tarthassuk?
A vízminőség-javításra kidolgozott stratégia szerint azonnali beavatkozás volt szükséges a Keszthelyi-
medencében – először a zalaegerszegi szennyvizet kell „foszfortalanítani”, azután a diffúz terhelést
csökkentendő, meg kell építeni a Kis-Balaton-tározót. Javasolták a regionális szennyvízrendszer meg-építését és
a foszforeltávolítás bevezetését a szennyvíztelepeken. A nagyüzemi állattartó telepek megszüntetését,
foszfátmentes mosószerek bevezetését, építési tilalmat a part mentén ott, ahol az új épület nem köthető a
113 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
szennyvízhálózatra stb. Sürgették a mezőgazdálkodás környezetkímélő módszereinek kidolgozását és
bevezetésük támogatását.
1983-ban a minisztertanács rendelete szentesítette a tudományos megalapozottságú vízminőség-szabályozási
tervet.
Védjük meg a Balatont! – elért eredmények
A rendelet a Balatont üdülőtóként definiálta, ennek megfelelően igen szigorú vízminőségi követelményeket írt
elő. A célkitűzés, hogy 1990-ig ne romoljék tovább, 2010-ig pedig javuljon annyira a vízminőség, hogy a nyári
cianobaktérium-csúcsok megjelenése nagy valószínűséggel kizárható legyen. Végül 2025-ig csökkenjen az
algásodás az 1960-as évekre jellemző szintre. A rendelet rögzítette, mekkora foszforterhelés mellett érhető el a
kívánt vízminőség.
Az intézkedések – sajnos nem mindig a megfelelő sorrendben –, de meg-valósultak vagy megvalósulóban
vannak. 1986-ra Tihany és Fonyód között a keleti medencék valamennyi parti településéről a Balaton
vízgyűjtőjén kívülre vezették a tisztított szennyvizet. A költség mai áron 19–20 milliárd Ft volt, de ezzel egy
csapásra évi 28–30 tonna hozzáférhető foszfortól „szabadítottuk meg” a tavat. A kisebb és mélyebb
Washington-tótól évekkel korábban ugyan-ilyen költséggel vezették el a szennyvizet. Az amerikai tó állapota
olyan mértékben javult, hogy az eset máig a tavak helyreállításának iskolapéldája. Balatonunk azonban sokkal
többet követelt.
1985 júniusában megnyitották a Kis-Balaton felső tározóját, amely néhány év alatt igen sok algát termő „tóvá”
fejlődött. A tározó 1985–1990 között évi 44 tonna foszfort tartott vissza. Kitűnő eredmény! – mondhatnánk.
Mondtuk is, mígnem 1991-ben váratlanul évi 12 tonnára zuhant a visszatartás. Mindezt elkerülhettük volna, ha a
felső tározót nem terheljük túl, és jobb szennyvízkezeléssel olcsóbban és biztosabban eltávolítható foszforral! A
jelenlegi helyzetben mást nem tehetünk: várunk, amíg az üledék „kimerül”, foszfortartalma inaktiválódik.
Becslések szerint 10–15 év múlva a tározó terhelése 35-40%-át tartja majd vissza.
Az utóbbi 3 évben a Balaton vizének minősége jó volt – nem veszett kárba a sok milliárd forintnyi kiadás! Azért
ne bízzuk el magunkat addig, amíg nem lesz újabb hosszú, forró nyarunk! És ne feledjük: az 1960-as évekre
jellemző vízminőség eléréséig még sok a tennivaló!
* Lásd Frisnyák Zsuzsa cikkét e számunkban. (A szerk.)
** Lásd Padisák Judit cikkét e számunkban. (A szerk.)
2. Képek
114 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
115 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
116 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
117 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Balatoni közállapotok, 1956
FRISNYÁK Zsuzsa
Balatoni közállapotok, 1956
1956. augusztus
1956-ra a balatoni üdülőtelepülések elveszítették korábbi ápolt környezetüket, szolid, középosztályi stílusukat.
Az alábbi, szenvedélyes hangú dokumentum a rossz balatoni közállapotokat hányja szemére az
„illetékeseknek".. Az előterjesztés az MDP Ipari és Közlekedési Osztályához is eljutott, de nincs nyoma annak,
hogy érdemben foglalkoztak volna a felvetett problémákkal. A balatoni üdülőövezet fejlesztésének kérdése csak
1963-ban került a minisztertanács napirendjére.*
ELŐTERJESZTÉS
az Országos Idegenforgalmi Tanácshoz [a] gyógy- és üdülőhelyek állapotáról és a kulturáltság növelésére
szolgáló intézkedésekről
A felszabadulás óta a legnagyobb mérvű idegenforgalom mind belföldi, mind külföldi vonalon ebben az évben
kezdődött el hazánkban. Budapesten kívül a legnagyobb idegenforgalom a Balaton két oldalán bonyolódik le,
mert ezt a természeti kincsünket keresik fel legszívesebben a hazánk területére érkező külföldiek. Az általános
vélemény szerint, amely az utóbbi időben sorozatosan elhangzik, mind a külföldi, mind a belföldi üdülők
részéről, hogy a magyarországi és ezen belül a balatoni üdülőhelyek nívója nem éri el a felszabadulás előtti
állapotot. A panaszok tömkelege zúdul naponta az üdülőhelyi igazgatásban részt vevő szervek felé, akik csak a
legnagyobb nehézségek árán tudják az üdültetés külső körülményeit valamennyire is biztosítani.
[Az okok]
Az okok vizsgálatánál azonnal szembetűnik a legfontosabb körülmény, az hogy a Balatonnak jelenleg nincs
gazdája. Nincs egy főhatóság, amelynek a feladatkörébe tartozna az üdülőhelyi igazgatás felügyelete, elvi
irányítása, az üdüléshez kapcsolódó különböző szervezetek munkájának egybehangolása. [...J A községi
tanácsok felállításával lehetőség nyílott a megszüntetett gyógy- és üdülőhelyi bizottságok helyén üdülőhelyi
állandó bizottságok felállítására. Ezek csak tanácsadó szervek és semmiféle hatáskörük nincs, és ezért legfeljebb
csak javaslatokat tehetnek, de érdemleges befolyásuk az üdülőhelyi életre nemigen van.
Megszűnt az üdülőhelyek komoly jövedelmét jelentő gyógyhelyi díj és községi hozzájárulás. 1951-tóz kezdve az
egyes üdülőhelyek csak az állami költségvetésben részükre biztosított s a községi költségvetésben előirányzott
fedezettel rendelkeztek az üdülőhelyi igazgatás céljára. Ez az első években kétségbeejtően kevés volt. Alsóörs
üdülőhely pl. 5000 Ft-ot, Balatongyörök 7000 Ft-ot, Badacsony, a hajók által leglátogatottabb üdülőhely 15
000 Ft-ot, Tihany, a legforgalmasabb üdülőhely 27 000 Ft-ot kapott. Oly nevetséges összegek voltak ezek,
amelyekből még az üdülőhelyi szervezetet ellátó 1-2 munkás fizetését is alig lehetett kielégíteni, semmiképpen
sem volt lehetőség érdemleges munkára. A későbbi évek során sikerült állandó panaszkodással elérni azt, hogy
ez az összeg valamennyire emelődött és ma nagyjából fedezné a kommunális kiadásokat, ha az teljes egészében
az üdülőhely területén volna felhasználható, és ha abból nem kellene állandóan az elmúlt évek alatt elmulasztott
hiányokat pótolni. [...J Feltétlenül bevezetendő volna újból a gyógydíj, illetőleg üdülőhelyi díj intézmény. Amint
említettük, az állami hozzájáruláson kívül nincs más fedezet az üdülőhelyi célok biztosítására. De a költségvetési
előirányzat kizárólag csak kommunális feladatok megoldását szolgálja, az üdülőhelyi utak, parkok, strandok
fenntartását. Ez azonban még kevés. [...]
[Csend és nyugalom?]
Nincs szabályozva a csend, egyes üdülő-házakban egész nap üvölt a hangszóró. Esténként részeg vendégek zaja
veri fel a csendet és senki sincs, aki ezt meggátolná. Hiába kérünk a rendőrségtől támogatást, mind ezen a téren,
mind a parkokban történő kerékpározás, motorkerékpározás vagy éppen a parkok, virágok rongálása, lopása
ellen. A válasz az, hogy a rendőrség létszámát nem tudják emelni, és különben is a községi tanács kötelessége
gondoskodni a parkok és más egyéb létesítmények megőrzéséről. A községi tanácsnak pedig létszámkeret és
pénzügyi keret hiányában nincs módjában parkőröket fenntartani kellő számban. Külföldi vendégeink
megütközve látják, hogy nemcsak a strandfürdőn, hanem az üdülőhelyek egész területén fürdőruhában, szinte
pucéran sétálgatnak az emberek, még a nyilvános helyeken, hajóállomásokon, vasútállomásokon is. Senki nem
118 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
figyelmezteti őket, nem is merik, és így bizony a külföldiek által igen megkritizált állapotok állanak fenn ezen a
téren. [...J
Közismert az a tény, hogy külföldi vendégeinket nem tudjuk megfelelő helyeken elhelyezni és a balatoni
szállodák nívója még a III., IV. osztályú külföldi szállodák nívóját sem éri el. Feltétlenül több szállodára volna
szükség.
A külföldön is ismert balatoni gyógyhelyek közül csak Hévíz példájára kell hivatkoznunk. Hévíz egész
Európában a legnagyobb meleg vizű tó, amelyet szívesen keresnének fel a hideg észak reumás, csúzos
betegségben szenvedő fiai. Nincsen egyetlen korszerű, télen és nyáron át használható szálloda, mert ami van, pl.
a Pátria Szálló, jelenleg SZOT-üdültetés céljait szolgálja. Legalább ezt az egy szállodát kellene visszaadni, hogy
annak felhasználásával a megfelelő hírverés külföld felé megindulhasson. A meglevőkben is súlyos problémák
mutatkoznak a munkaerő terén, mert pl. Tihanyban, ahol naponta több száz vendéget kell kiszolgálni, egy 17
éves szakács látja el a szakácsi teendőket. A balatonfüredi Aranycsillag Szállóban, ahol sok külföldi megfordul,
egyetlen szakács van. A berendezés teljesen korszerűt-len, a hústárolóban őrzik a süteményeket, a zsírkamrában
őrzik a tej-, a vajféleséget, egyszóval egészségügyi téren is mindenütt csak kifogásolható állapotokkal
találkozunk. [...]
[Sötét és piszkos utcák]
A Város- és Községgazdálkodási Minisztérium területén mutatkozik a legtöbb baj. A világításon kell kezdeni,
mert lehetetlen dolog az, hogy a községi tanácsoknak nem áll jogukban és módjukban a megállapított normál
villanykörte számát emelni, csak annyi égő éghet, amennyi a költségvetésükben elő van írva. Ez viszont a
fürdőhelyek területén nagyon kevés. Balatonfüreden állandó a panasz a külföldiek által lakott Aranycsillag
Szálloda utcájában, hogy esténként, amikor a két égő villanykörte is legtöbbször elromlik, teljes sötétség
uralkodik. A fákkal amúgy is beárnyékolt utcákban csak a kerítésbe kapaszkodva lehet előrejutni. Tihany
fürdőtelepen egyetlen lámpa nem ég este, még nincs is bevezetve a villany. Badacsony fürdőtelepen, ahol,
különösen esténként, igen sok illuminált állapotban lévő vendég jár, ugyancsak nincs egyetlen villanylámpa. [...]
Balatonfüreden 100 évvel ezelőtt, amint azt a megjelenő újságok tanúsítják, a fürdővendég által befizetett
összegekből létesítették az új és új lámpákat, amelyekkel a fürdőtelepet fényesen lehetett kivilágítani. Ma nem
tudunk fedezetet keríteni arra, hogy bővítés esetén egy-egy villanylámpa 240 Ft-ot kitevő égési költségét
előkerítsük. Sötétek és éppen azért visszataszítóak az egyes üdülőhelyek utcái esténként, amikor azoknak nappali
fényben kellene csillogni.
Porosak és piszkosak az utcák. Ma a Balaton mellett csak Siófokon és Balatonfüreden van öntözőkocsi, nincs
Keszthelyen, Balatonalmádiban, Balatonföldváron és Balatonlellén. Legalább a nagyobb üdülőhelyeken (!)
kellene öntözőautóval, a kisebbeket pedig öntözőkocsival ellátni és biztosítani a fedezetet a fogatok
fenntartásához, illetve az autók üzemben tartásához. Az üdülőhelyek vonzóerejét elsősorban az állandóan
öntözött, portalanított, tiszta utcák adják meg. Jó érzés az ilyen utcákon sétálni. Sajnos ezt sem tudjuk
biztosítani. Kevés az utcatisztító, és a megállapított legmagasabb munkabérért legfeljebb csak idős férfiakat és
asszonyokat lehet kapni, akiknek a teljesítménye jóformán a semmivel egyenlő. [...] A vízvezetékek állapota is
már elhanyagolt, kevés a felújítás. Kevés a vízvezeték által szolgáltatott víz, így állandó zavarok mutatkoznak a
szolgáltatásban. Balatonfüreden, amelynek a legkorszerűbb vízvezetéke volt a Balaton mellett, ma hasonló
zavarokkal küzdenek. Oda jutottunk, hogy a külföldiek által használt szálloda II. és III. emeletére már nem megy
fel a víz. [...J Kevés a nyilvános WC az üdülőhelyeken. Tihanyt évente felkeresi közel 1/2 millió látogató és a
hegyen, a visszhangdombon és az apátság környékén, ahol mindenki megfordul, három év óta nem tudják
megépíteni a nyilvános WC-t. [...J Nincs meg az egyes üdülőhelyek szemétfuvarozási szabályrendelete, s ezért
nincs megoldva a szemétel-hordás sem. A legtöbb üdülőhelyen az egyes üdülőházak vagy lakóházak udvarán
tárolják a szemetet, amely sokszor napokig, hetekig áll ott, fertőzve a levegőt, amíg hosszas utánjárásra
elszállítják. [...]
Ipari vonalon
Ipari vonalon legtöbb panasz a fodrászüzletek hiánya miatt áll elő. Az üdülőhelyeken a vendégek rendesen
borotválkozva, a nők rendes frizurával óhajtanak megjelenni. Órákat kell várni, amíg sorra kerülnek a legtöbb
üdülőhelyen működő csak egy fodrászüzletben. De van, ahol ez nincs. Tihany üdülőhelyen egyáltalán nincs
fodrászat. Különösen a külföldi nők részéről igen nagy panasz mutatkozik a kozmetikai üzem hiánya miatt.
Balatonfüreden nyaral a legtöbb külföldi vendég, és sem itt, sem Balatonalmádiban, de végig az egész északi
parton nem találunk kozmetikai üzemet. Nincs a szállodákban fodrászüzlet, pedig ez a legelemibb követelménye
volna egy nemzetközi szállodának. [...]
119 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
Közlekedési vonalon
Közlekedési vonalon a taxihiány miatt van a legtöbb panasz. Balatonfüreden, Tihanyban egy-egy rozoga, több
évtizedes Opel kocsi áll rendelkezésre. Azt is csak néha lehet megtalálni, mert vagy javításban van, vagy mert (!)
tervét teljesíteni tudja, vidéki utakat vállal, és így pl. a szívbetegek kénytelenek Balatonfüreden is gyalog
bemenni az állomásról a községbe, vagy vissza. Örvendetesen növekszik a motorkerékpár-forgalom népünk
életszínvonalában bekövetkezett emelkedés folytán, vele együtt a gépkocsiforgalom és a nemzetközi helyzet
kedvező alakulása folytán a külföldi autóbusz- és gépkocsiforgalom. [...J Siófok kivételével nem találhatunk
megfelelő javítóüzemet, garázst és kevés a benzinkút is. Badacsonyban például, ahol szinte minden autó megáll,
egyáltalán nincsen benzinkút. [...] Itt említjük meg, hogy hiányoznak a sátortáborozásra, a külföldön annyira
bevált és kedvelt autós campany táborhelyek. Ma egyetlen ilyen kiépített hely nincs a Balaton mellett, pedig
legalább Badacsony, Tihany, Balatonfüred, Földvár és Fonyód környékén kellene létesíteni, ahol az egyes
táborok, sátrak elhelyezésére alkalmas fás területtel, megfelelő vízvételi lehetőségekkel és egészségügyi
berendezésekkel lennének ellátva.
Igen örvendetes a hajózás nagymérvű fejlődése. A felszabadulás előtt sem volt olyan tömeges hajójárat, mint
ebben az évben. De mutatkozik a hátránya is, szinte az egész hajóparkot igénybe kellett venni a menetrendi
járatok lebonyolítására és nem maradt üres hajó különjáratokra. Sok hajó van javításban és az újonnan
beállított alumíniumhajók közül is állandóan 1-2 javításra szorul. Ennek következménye az, hogy a menetrendi
járatok, különösen a csúcsforgalmi időben túlterheltek, Balatonfüreden, Tihanyban, különösen vasár-napi
napokon botrányos jelenetek játszódnak le amiatt, hogy egyes hajókra nem lehet felvenni az utazni
szándékozókat. [...]
Népművelés vonalon
A Balaton menti üdülésben különös szerep jut a népművelési szerveknek. Különösen rossz időben, amikor egyéb
szórakozások hiányában az üdülőkbe, termekbe szorulnak az üdülők és szórakozásra vágynak. Gyengék a
filmszínházak. Az északi parton igen elhanyagolt a balatonfüredi mozi, de Hévízen, Magyarország első reuma-
gyógyhelyén, ahol télen-nyáron át folyik a gyógyítás, nincs fedett mozi. Ezer dolgozó üdül télen és nem tudnak
moziba menni fedett mozi hiányában. Nincs egyetlen üdülőhelyen gyógyterem, ahol összejöhetnének az üdülők,
ahol társalogni, folyóiratokat olvasni lehetne. [...] Nincsenek megfelelő kultúrházak. [...J Ugyanez a helyzet a
sok szórakozást jelentő szabadtéri színpadoknál, amelyekből kevés van, és ami van, az is korszerűtlen
felszerelésű. [...]
A Balaton környéki vár- és templomromok megóvása terén érdemlegesebb intézkedések nem történtek, bár az
utóbbi 2 évben Veszprém megye tanácsa részéről már mutatkozott szép fejlődés, de ez még kevés. Hogy milyen
akadályokba ütközik a meglevő és folyó műemlékek bemutatása, csak megemlítem, hogy a keszthelyi Helikon-
könyvtár, amely hazánk legszebb műemlékű könyvtára és igaz elismerést és gyönyörűséget kelt mindenkiben,
csak délelőtt 10–12 óra között látogatható, nincs létszámkeretük további teremőrök beállítására, és ezért
nagyon kevesen tudják felkeresni. A magyar csoportok még csak dörömbölnek az ajtón és valahogyan megoldják
a megtekintését, de a külföldiek részéről állandó a panasz, hogy legtöbbször zárva találják. Hasonló a helyzet
Magyarország második legszebb könyvtáránál a Reguli (!) Antal könyvtárnál, ahol a nagyterem ajtajában kell
megállni, a terembe nem lehet bemenni, mert nincs szőnyeg, amelyet a gyönyörű parkettára lehetne teríteni,
hogy azon lehessen végigsétálni. A műemlék épület, amely egyike hazánk legnevezetesebb és legértékesebb
műemlékű épületeinek, évről évre romlik, senki nem törődik vele. Engedély nélkül disznóhizlaldát építettek
közvetlenül a híres zirci park, Magyarország második legnagyobb védett parkjának kerítése mellé.
A felsorolt hiányosságok egy része olyan, amelyen kevés pénzzel is lehetne segíteni. De hogy 1957-ben ezek a
hiányok már ne álljanak fenn, ahhoz már most alapos és átfogó intézkedésre van szükség.
Z. F. s. k.
a Veszprém Megyei Idegenforgalmi Hivatal vezetője
A dokumentum lelőhelye: Magyar Országos Levéltár 276. 95. 294. ő. e.
* A zárójeles alcímek az eredeti szövegben nem szerepelnek. (A szerk.)
2. Képek
120 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
121 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
122 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
123 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
124 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Badacsony és a Balaton-mellék borai
TÓTH Sándor
Badacsony és a Balaton-mellék borai
A Balaton északi partjának történelmi borvidékei
Egykor a magyar borvidékek hierarchiájában eligazító, megkülönböztető rang volt a „történelmi” jelző, amely
egyben az ilyen vidékeken termett bornak a környezetéből fakadó eredetiségét is jelezte. Magyarországon is a
legértékesebb hét borvidékeket ezért illették egykor a „történelmi” jelzővel. Ez a szóhasználat mindenben
azonos volt az európai, védett eredetű borok termőhelyére, származására vonatkozó – legkorszerűbb –
felfogással és gyakorlattal. Sőt, általánosan a legsikeresebb bormarketing egyik alapja ott, jelenleg is.
Az eredetükben védett nagy borok arculatát (minőségét, jellemzőit, értékét), a természeti tényezőket és a
hozzájuk szorosan kötődő, a nemzedékek hosszú során át kialakult emberi tényezőket magában foglaló földrajzi
környezet határozza meg. A termőhelyi értékeket felszínre hozó és borba átmentő emberi tényezők közül
kiemelt jelentőségű a helyi hagyományok ismerete, tisztelete, adaptálása a meg-megújuló bortermelési
technikába, a tisztesség, a tehetség, a hozzáértés, a minőségnek a mennyiség elé helyezése – akár áldozatok árán
is. Ez alapfeltétele a hírnévnek. Ezekhez történelmi távlatok szükségesek! Egyben ez nagy különbséget tesz a
csak a szőlő fajtája vagy a születése helyének jellegét is őrző borok között. Mindezek hosszú évszázadokra
vissza-nyúló folyamatosságot tételeznek fel.
Egység és folyamatosság
Ahogyan az igazgyöngyöt létrehozó kagylót védi a héja, úgy védte a 18. század végéig a Balaton északi
partjának szőlővel beültetett, igazi borokat termő, szelíd domboldalait a természeti környezet: délről a Balaton
hatalmas víz- és mocsárvilága, északról a Bakony ősrengetege. Bejáratait várak állták el. Ez a viharosabb
századokban is az itt élőknek és az általuk művelt szőlőültetvényeknek viszonylagos védettséget nyújtott.
A 13. század második felére már kialakultak azok az összefüggően nagy területű, rokon jellegű borokat termő
vidékek, amelyeket a 18. század közepétől egyre inkább „borvidékek"-nek kezdtek nevezni.* Ez történt a
Balaton északi (zalai) partján is: a 18. század első feléig már minden jelentős (a jelenleginél valamivel nagyobb
számú) Balaton felső (északi) parti bort termelő települést jeleznek az oklevelek, feljegyzések. A 18–19. századi
írásokban pedig már gyakran összefoglalóan a „Balaton-felvidéki”-nek nevezték a Keszthelytől
Balatonfőkajárig, a Balaton partjától a Bakony déli lejtőjéig terjedő, egységes és nagy kiterjedésű szőlővidéket.
Közös történelem
Magyarország legfényesebb korszakában, az Árpádok, az Anjouk, Mátyás király idején a vidék sűrűn lakott,
viszonylag jómódú lehetett. Jól jellemzi ezt, hogy a mai 61 – akkor 109 – borvidéki település határában 102
középkori plébániatemplom, 6 kápolna, 10 kolostor (közöttük két bencés) és 9 vár állt. Mindez a vidék
civilizációs szintjére is utal. Nem kétséges, hogy a gazdaság alapja a bor volt. A kolostorok a fejlett termelési
tapasztalatok terjesztői, mintagazdaságok fenntartói voltak. Nem volt lebecsülendő a várak, kolostorok, egy-
házak (két szín alatti áldozás) borfelhasználása sem. Az ásatások során itt is a furmint, a lisztes, a balafánt típusú
szőlőmagok kerültek elő. A királyi udvar külön bortermő helye is ezen a vidéken: a Kál vidékén volt (1341-ig).
A török hódoltság idején határvidék a Balaton északi partja, amelyet 14 rablóportya rombolt. A templomok
akkor pusztultak el, de a szőlők egy része megmaradt. Az itt élők (máig élő hagyomány, hogy melyik falu
lakossága hová) a Bakony, a Balaton-felvidék erdeibe, a Balaton mocsárvilágának kiemelkedéseire húzódva
élték túl a rablóportyákat. Sőt – minden jel szerint – lopva, szorgalmasan művelték a hegyek oldalán fekvő
szőlőiket.
A török által gyérített szőlőterületen, a nagyszámú végvári katonaság (a borvidéken és határain 16 vár volt)
borfogyasztása és az elszigeteltség miatt a vidék bortermelői – egészen a Rákóczi-szabadságharc végéig – nem
nagyon érzékelték az 1565-től érvényesülő osztrák vámpolitika hatását. Az 1775. évi intézkedések már itt is
komoly értékesítési gondokat idéztek elő, de ez a vidék ezt követően sem állt át a tömegbortermelésre, nem
váltotta le jó minőségű bort termő szőlőfajtáit.
125 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A kiegyezés újra nagy lehetőségeket nyitott a Balaton-felvidéki borok hagyományos külpiacainak
visszaszerzésére. A kedvező helyzetet az észak-amerikai gabonaáradat okozta búzaválsággal párosult
filoxérajárvány törte meg – átmenetileg.
A szőlőgyökértetű két irányból fertőzött. 1878-tól Balatonfőkajár felől, 1880-tól Keszthely irányából. 1886–
1891 között érte el a legértékesebb borokat termő községeket – legutoljára Monostorapáti határát. Sok család
tönkrement, a homokvidékre költözött vagy kivándorolt. A maradók a századfordulóra úrrá lettek a veszélyen.
Nem minden vonatkozásban előnyösen (visszaszorult a kéknyelű, a vörösdinka, a sárgamuskotály, a bajor, a
Bálint, a kolontár, a fehérszőlő, a sárfehér, a mézes, míg sajnos több helyen a direkt termőkre tértek át), teljes
fajtaváltás következett be. Az addig itt is legkedveltebb furmintot az olaszrizling váltotta fel.
A közös szakmai alapok
Zala vármegye hegyközségei már a korai időkben is fejlettek voltak. A vármegye történelmének, szellemének
ismeretében ez érthető. A hegyközségi működés vármegyei szintű, egységes szabályozására az első kísérletek a
17. század második felében történtek. A török miatt akkor még részleges sikerrel. A korszerűsítést 1752-ben
végezte el a vármegye és kötelezte valamennyi bor-termelő települését az egységes szabályozás bevezetésére
(1950-ig mindhárom borvidék Zala vármegyéhez tartozott). Az adatok kiforrott szőlőhegyi rendtartásról,
szervezetről, működésről tanúskodnak.
1797-től Festetics György keszthelyi iskolateremtő tevékenysége volt nagy hatással a vidék bortermelésének
fejlődésére. Úttörő tevékenységet folytatott a magyar nyelvű szőlészeti és borászati szakirodalom
megteremtésében a 19. század elején a tótvázsonyi evangélikus esperes, Fábián József.
A reformkor jobbító eszméi itt is jó talajra találtak. A kiegyezés után felpezsdült az egyesületi élet is. Az
egykori egységes és nagy badacsonyi borvidék szőlőbirtokosai saját költségükön alapították 1872-ben a tapolcai
Borászati Iskolát, amelyet az 1872–1876-os években az országosan nagyra becsült rudinai Molnár István
vezetett, aki később is okos tanácsokkal látta el a borvidék szőlőbirtokosait.
Egységes szakmai elvek jellemezték az egész északi part borgazdaságát. Az 1950-es évek végéig a kitűnő
állagú, főleg bakművelésű, kisebb részt alacsony kordonú, metszésmódjában, talajművelésében, talajerő-
gazdálkodásában azonos, minőséget védő rendszerben művelt szőlőkkel beültetett és ápolt utakkal, jól épített
vízvédelmi rendszerrel behálózott domboldalak láncolata semmibe sem maradtak el a nagy hírű francia, német,
észak-olasz borvidékektől. A bor világhírű volt. A gazdák hozzáállását jól foglalta össze 1918-ban Eötvös
Károly: „A bornak nem csak jósága biztosít kelendőséget és jó árt, hanem híressége is. [...] Ám termeljétek a
sok bort alkalmas síkokon, hegylábakon, de a hegyek büszke magasán... Szűrjetek [...] olyan bort, amilyen csak
isteneknek, királyoknak, igaz embereknek való. S ezeknek is csak ünnepnapokon”. Ide kell visszakapaszkodni!
Az utolsó 50 év
1941-ben egy szűk érdekcsoport – nem mindenben kedvező piaci pozícióik vélt jobbítása érdekében – a
badacsony–balatonfüred–csopaki név használatának jogát a nagy borvidék területének alig egyharmadára
szűkítette le. A kétharmad részére – nem minden célzatosság és rosszhiszeműség nélkül – az addig egészen más
jellegű borokat jelölő „Balaton melléki” jelzőt ragasztották.
1949-ben állami monopóliummá vált a bor-külkereskedelem. Nem a minőség, hanem a mennyiség, az egalizált
borok váltak fontossá. A Balaton-felvidéki borok átlagos átvételi árai – az 1949 előttiekének – alig ötödére
zsugorodtak. A legtöbb szőlőbirtokot felszámolták. A borokat főleg más vidékek borai javítására használták fel.
1959 az erőszakos termelőszövetkezeti szervezés és a borvidék újabb osztódásának esztendeje. A megmaradt
családi gazdaságok elvesztették létalapjukat. Elindult a legjobb fekvések ugarosodása. Ugyanakkor a
badacsony–balatonfüred–csopaki borvidéket – a járási pártbizottságok kezdeményezésére – kettéválasztották és
hozzájuk csatolták a Balaton melléki borvidék szőlőinek felét.
1970 újabb változásokkal volt terhes: az egy-egy településen megszervezett és addigra gazdaságilag
megerősödő szövetkezeteket és a rosszul gazdálkodókat – ezen az adottságokban rendkívül tagolt tájon is – 3–6
falus egységekbe kényszerítették. Folytatódott a gazdasági, földrajzi tényezők szerepének figyelmen kívül
hagyása és a politikai-hatalmi érdekek mindennél előbbre helyezése. A távlati hatás sajnos nem lehetett
kétséges, de az összevonások a borvidéki határokban azonnali változást okoztak: a nagy szövetkezetek vezetése
ugyanis nem fogadta el, hogy boraik 2-3 borvidékhez tartoznak. Így a borvidéki határokat ismét újrarajzolták, és
egyes szőlőhegyek immár harmadszor sorolódtak át. Ezért a mai határoknak sem a gazdaságföldrajzhoz, sem a
hagyományokhoz nincs köze. Határaikat íróasztali elvek és rövid távú érdekek alapján alakították ki.
126 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
A mai három északi parti borvidék borai között tehát minőségi értékkülönbség, minőségi összetételbeli
arányeltérés nincsen. A szép formájú dombsorok, az eltérő adottságú, zárt medencék olyan szorosan, egymásba
fonódóan ölelkeznek egymással, hogy térkép nélkül szinte lehetetlen megállapítani, hol húzódnak a borvidéki
határok: sokszor éppen egy-egy azonos jellégű bort termő fekvést választanak kétfelé. Így itt jelentőségük is
másodlagos. Mindhárom borvidéken ma egyformán fontos szőlőfajták: olaszrizling, szürkebarát, rizlingszilváni,
chardonnay, muscat ottonel, sauvignon, rajnai rizling, amely a Balaton-felvidéki borvidéken a zöld veltelinivel,
cserszegi fűszeressel, zenittel, juhfarkkal, a badacsonyin a kéknyelűvel, budai zölddel, a balatonfüred–csopakin
a traminivel, a kevés juhfarkkal, több kékszőlő-fajtával egészül ki.
A borok rangsorolása mindig az egyéni ízléstől és tapasztalatoktól, az érzékszervek épségétől, illat-íz
memóriától stb. függ. Az azonban kétségtelen, hogy a középkorban a Kál, a Dörgicse, a Csopak vidéke, az
újkorban a Badacsony hegy szőlőbirtokosai szereztek boraik termőhelyének máig élő hírnevet.
A magyarországi borkultúra történelmét megvilágítják a História 1998/5–6., tematikus számában megjelent
írások. (A szerk.)
2. Képek
127 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
128 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. A dél-balatoni borvidék és borai
SZENDRŐDY Győző
A dél-balatoni borvidék és borai
Szent László a 11. században telepítette le a franciaországi St. Giles-ből a bencés szerzeteseket. Számukra
Somogyváron templomot és kolostort építtetett. A szerzetesek az akkori nyugati kultúra és civilizáció számos
eredményét igyekeztek itt meghonosítani. Ennek eredményeképp – részben a kolostor ellátására – szőlőskerteket
hoztak létre és bort készítettek.
Okkal hihetjük, hogy ebben az időben az akkori világ „csúcstechnológiája” alapján termesztették a szőlőt és
készítették a bort ezen a tájon. Az, hogy a franciák által továbbfejlesztett szőlőtermesztés és borászat
eredményes volt e vidéken, jól követhető a későbbi évszázadokban is.
A mai Magyarország első címerét Somogy vármegye kapta 1487-ben II. Ulászló királytól. A címer központi
helyén egy szőlőfürtöt tartó kar látható. Az adománylevél szerint „ebben a megyében ugyanis oly bőségben van
a szőlő és a bor, hogy országunk leggazdagabb vármegyéi közé lehet sorolni”.
E virágzó szőlőtermesztésnek a másfél évszázados török hódoltság vetett véget. Ekkor a megye elnéptelenedett,
a szőlő és más kultúrák helye elerdősödött. A később lassan újjáéledő szőlőkultúrát a filoxéravész pusztítja el.
A 20. század első felében a telepítések a Dél-Balaton vidékén főleg oltványszőlővel, a megye többi részén főleg
direkt termő fajtákkal történt. Ebben az időben Kőröshegy, Látrány, Kéthely stb. voltak a legjelentősebb
szőlőtermelő községek.
Az utóbbi fél évszázadban a biztonságos, kiegyenlített és megbízható minőséget adó termesztés feltételei az
országban páratlan dinamikus fejlődést indukáltak.
A szőlők elsősorban az észak–déli irányú dombvonulatok nyugati lankáin helyezkednek el. A talajok
változatosak, de főleg a különböző agyagtartalmú lösz az uralkodó. E talajtípus viszonylag mély rétegű, jó
tápanyag- és vízgazdálkodású. Ennek köszönhető, hogy az országban gyakran előforduló nyári aszály itt
kevésbé tesz kárt a termés mennyiségében és minőségében. A vízhiány ugyanis akadályozza a fotoszintézist, a
szőlő valamennyi élettevékenységét, így a cukor-, a sav-, az aromaképződést is, sőt „elégnek a savak,
eltompulnak a zamatok, illatok”. Az ún. rossz évjáratok aránya itt az ország legtöbb borvidékéhez képest
kevesebb. Ez a körülmény határozza meg a szőlőtermesztés és a borászat irányultságát.
A bor legnagyobb értéke a sav, annak mennyisége, összetétele, finomsága, eleganciája, a hozzákapcsolódó
aroma és illat, a zamatanyagok változatossága, harmóniája. Ez az oka annak, hogy talán az országban itt vannak
a legjobb feltételei az elegáns, könnyed, nem tolakodó, muskotályzamatú borok és pezsgők készítésének.
A borvidéken elsősorban a fehérborszőlő-fajták terjedtek el, melyek alkalmasak a fejlett világban olyan kedvelt
gyümölcsillatú, könnyű, elegáns borok, ill. pezsgők előállítására. Jelenleg a következő fehér fajták telepíthetők:
Irsai Olivér, sárgamuskotály, rizlingszilváni, királyleányka, chardonnay, sauvignon bl., rajnai rizling,
olaszrizling.
Jellemzően inkább a „burgundiai” típusú, gyümölcsillatokat, zamatokat adó vörösborok készítésére alkalmas ez
a vidék. Telepíthető vörösborszőlő-fajták: kékfrankos, pinot noir, merlot, cabernet sauvignon.
2. Képek
129 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
130 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
1. Úttörõváros a Balatonnál
KOVÁCS Éva
Úttörőváros a Balatonnál
Zánka építése, 1968–1975
Az 1970-es évek eleje a magyar úttörőmozgalom számára az „aranykort” jelentette. Az ország ügyeiben a
legfontosabb döntéshozó fórumnak, az MSZMP-nek a figyelme 1968 után az ifjúság felé fordult. (Nem
véletlenül, hatással lehettek a probléma felismerésére a nyugat-európai, a „baráti” országokon belüli, illetve a
hazai diákmozgolódások.)
Az ifjúság iránti érdeklődést párt- és állami döntések egész sora jelezte a korszakban. 1970 februárjában
MSZMP KB-határozat született a párt ifjúságpolitikájáról, 1971-ben törvény készült az ifjúságról, 1972 nyarán
az MSZMP az oktatás helyzetéről hozott határozatot, 1974 áprilisában a KB titkársága a Magyar
Úttörőszövetség működését értékelte, s ugyanezen év októberében a minisztertanács határozatot hozott az
úttörőmozgalom anyagi támogatásáról.
Úttörőparkból úttörőváros
A hazai úttörőmozgalmon belül már az ötvenes években felmerült egy Artyekhez vagy az NDK-beli
Werbellinseehez hasonló központi úttörőtábor létesítésének gondolata. Kézenfekvő volt a gondolat, hogy ez a
tábor a Balaton mellett kapjon helyet. Az 1957-től induló keresgélés már 1958-ra eredménnyel járt, és a
mozgalom vezetői (élükön Szabó Ferenc későbbi országos titkárral) rátaláltak a Balaton északi partján, Zánka és
Akali határában, a Csorsza-patak völgyében elhelyezkedő Ságpusztára, mint kiváló táborozási helyre. A
választást több érvvel is alátámasztották. Egyrészt a „táj szépsége (domb és völgy, erdő és tisztás, patak és tó) és
vonzereje miatt esett a választás a Balaton környékére” – olvashatjuk a beruházási javaslatban. De előnye ennek
a helynek, hogy „ezen terület mint balatoni vidék, mégis távol a leglátogatottabb üdülővidékektől, biztosítja az
úttörők felnőttektől független programját”.
Az 1962-ben kialakuló tervek azonban még nagyon szerények: 5-600 fős úttörőparkot kívánnak itt kialakítani.
Hamarosan azonban megnövekedtek az igények: 1964-ben a KISZ terveiben Zánka már központi táborként
szerepelt, és felépítését a III. ötéves terv során, 1966–69 között tervezték. Maga az építés azonban nagyon
nehezen indult. Építési tervpályázat, talajfeltáró vizsgálatok, beruházási programok, véleményezés és újabb
átdolgozások – mindez azt jelezte, hogy a politikai akarat kevés a gazdasági döntéshozatalhoz.
Az átütemezésről és a költségekről szóló vitát a Gazdasági Bizottság 1968. március 4-i döntése zárta le. Ebben
jóváhagyták a felemelt, az árváltozásokhoz igazított, 294 millió forintos beruházási költség-előirányzatot, és
egyben a tábor elkészülését 1974-re tolták.
Az úttörőszervezet szervezeti felépítése alapján 10 ágyas hálószobákat (ez egy átlagos őrsnek felelt meg)
terveztek. A 30 fős rajok kaphattak 1-1 vizesblokkot, s a 4 rajból álló altábornak összevont foglalkozásokra is
alkalmas termet biztosítottak. Összesen 24 db 120 fős altábort terveztek.
A Gazdasági Bizottság döntése után került sor 1969. augusztus 15-én az úttörőváros ünnepélyes
alapkőletételére. Még el sem kezdődött igazán az építés, amikor újabb tervmódosításokra és az ezzel együtt járó
költségemelésre került sor. Ezúttal Ribánszky Róbert, a KISZ KB titkára érvelt az úttörőváros korszerű és
mihamarabbi megépítése mellett. „Ennek az országnak gyermekmozgalmáról, a mozgalom fontos
létesítményéről van szó, nem szeretném, ha néhány év múlva azt mondanák, hogy korszerűtlen (...) nagyon
csúnyának tartanám, ha egy ilyen jellegű beruházás 8–9 évre elhúzódna. Ez a népgazdaság, az ország szégyene
lenne” – mondta a „Zánka Központi Úttörőváros Tárcaközi Bizottságának” ülésén 1970 februárjában. Az
MSZMP ugyanekkor született ifjúság-politikai határozata nyomán Zánka a valóságban is kiemelt beruházás lett.
A téliesítés
Az „úttörővezető-képzés új, hatékonyabb formáját kell megvalósítani. A kis, falusi, tanyai úttörőcsapatok tagjai,
évente 5000-6000 úttörő az Úttörővárosban iskolai oktatásban részesülnek és pedagógus úttörővezetők
irányításával egyidejűleg mozgalmi képzést is kapnak” – olvashatjuk a KISZ KB módosított beruházási
javaslatában. A téli épületek számának növelésére két érvet is találtak a terv támogatói: a gyermekvezető-képzés
modernizálásának szükségességét, illetve a „megbízható”, de „hátrányos helyzetű” falusi-tanyai gyermekek
131 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
támogatását a mozgalmi vezetővé válásban. (Csakúgy, mint a felnőtteknél a negyvenes-ötvenes években
kialakuló pártvezető-képzésben!) A Gazdasági Bizottsághoz küldött 1971. februári elő-terjesztésben már az
Országos Tervhivatal támogatását is megszerezve igényelnek a bővített tervekre 425 millió forintot.
A módosítási kérelem a támogatandó új célokkal magyarázza a beruházás ismételt költségnövekedését. A
téliesített férőhelyek havi 512 főről 1024 főre emelése „évente 40 ezer kisdobos és úttörő őrsvezető,
tisztségviselő” kiképzését teszi lehetővé, az eddigi 20-25 ezer helyett. „Komoly gondot okoz a hátrányos
körülmények között dolgozó kis falusi, tanyai úttörőcsapatok őrsvezetőinek kiképzése” – állították az
előterjesztésben –, ezért a nyári táborozás helyett (ahova ritkán jutnak el) ezeket az úttörőket télen a tanulás
mellett megismertetik „vezetői tevékenységük politikai, módszertani kérdéseivel” is.
Mindez szükségessé tette, hogy a tervezett 337 kh kisajátított területet is bővítsék 385 kh-ra, a téliesített
épületek számának emelkedése mellett a már betervezett közösségi épületek, kiszolgáló létesítmények
alapterületét is növelni kellett (előadóterem, szolgálati lakások, karbantartó műhelyek, torna-csarnok, üzletek
stb.). A korábbi alultervezést a KISZ vezetői a „kellő tapasztalat hiányával”, a bővítést a zavartalan működés
fontosságával, illetve a megnövekedő igénybevétel miatt az igényesebb építési technológiával magyarázták.
Végül a költségeket növelte az építőipari árszintváltozás (az elhúzódás miatt alkalmazott ún. indexálás), állítólag
az előregyártás fokozása, a hatósági előírások időközbeni bővülése.
1971 nyarán az elkészült 3 altábort, a közműveket és az ideiglenes konyha–éttermet először vehette birtokba a
Zánkán több turnusban nyaraló 1850 úttörő. (Az átadás az úttörőmozgalom 25 éves évfordulójához kötődött.)
1972 nyarán már kb. 3000 úttörő táborozhatott itt, azonban ezzel növekedtek a problémák is: gondot okozott az
építkezés és a táborozás egyidejűsége, valamint kiderült, a kitűzött feladatokhoz növelni kell a Zánkán dolgozó
mozgalmi-oktatói apparátust.
Táborozás – építkezés közben
1972-ben az úttörőváros 50%-os készültségi szintet ért el, nyilvánvalóvá vált, hogy az 1975. évi befejezési
határidő nem hozható korábbra. Az úttörő-központ vezetése is jól látta a kivitelező munkaerő-problémáit, s
sürgős, hatékony segítséget sürgetett. Az 1971-tői kezdve fokozatosan birtokba vett épületek már előrevetítették
a jövő bajait: „alacsony szinten programozott, tervezett és költségelt berendezések, felszerelések”, „garanciális
hiánypótlási munkák szervezése” okozott nem kis gondot Zánka vezetőinek. Emellett az építkezés
tőszomszédságában kellett kialakítaniuk a megszokott nyári táborozások mellett a téli őrsvezetőképző
tanfolyamok metodikáját is.
A téliesített épületek üzembe helyezésétől, 1972 októberétől kísérleti jelleggel megkezdődött az évközi
őrsvezetőképzés. A tervek szerint az ország megyéiből és Budapestről 5 x 1 hónapos tanfolyamon vehetett részt
összesen 1239 hatodik osztályba járó úttörő. A kiválasztás alapja a származás és – lehetőség szerint a hátrányos
helyzet –, így az első turnusok gyermekeinek 31%-a részben osztott vagy osztatlan iskolából, 80%-uk fizikai
szülők gyermekeként került Zánkára. (Később az elvárt fenti arányok romlottak.)
Nevelők és neveltek
Már az első hetekben kiderült, hogy milyen nehézségek várnak majd Zánka nevelőire. „...a mozgósítást végző
úttörővezetők az őrsvezetők kiválasztásánál nem elemzik a gyermekek hajlamait, adottságait, beállítódását. Nem
ritkán találkozunk az őrsvezető-jelöltek között nehezen alkalmazkodó, kapcsolattartásra szinte képtelen, erősen
visszahúzódó vagy éppen rendkívül agresszív, önmagát társai fölé helyező gyermekekkel” – számolt be a
tapasztalatokról az úttörőváros vezetője 1973 nyarán. (Megjegyezzük: a fentiek a „hátrányos helyzet” tüneteinek
számítanak.) Nehéz volt összeegyeztetni az iskolai tanítást-tanulást a mozgalmi képzéssel, hiszen a gyermekek
más-más iskolai háttérrel érkeztek a táborba. Eleinte délelőtt 3 órában dolgozták fel az iskolai tananyagot –
magyar, történelem, biológia, földrajz –, és délutánra maradt a mozgalmi, illetve az úttörőképzés (beleépítve a
készségtárgyak is). Később, hogy ne váljon szét az iskolai és a mozgalmi feladatsor, mindkét típust elosztva
tárgyalták a nap során, minden nevelőt bevonva a különböző munkafázisokba, azaz „a tanfolyam minden
részletében mozgalmi jellegű” lett. Az igazgatókat előre értesítették, hogy a Zánkára kerülő úttörők mely
tananyagnál kezdik majd az adott tantárgy esetében a feldolgozást.
Gondot jelentett Zánka munkatársainak kiválasztása is. Kezdetben úgy képzelték, hogy a téli tanfolyamokon a
szövetség által „mozgósított” nevelők oktatnak majd. „Az egyes tanfolyamokhoz érkező nevelők között az
ideológiai, pedagógiai, szaktárgyi, úttörőmozgalmi felkészültség tekintetében is lényeges különbségek voltak. A
többszörösen kitüntetett, kiemelkedő munkát végző pedagógustól a leggyengébben felkészültig minden szint
képviselve volt. Az önzetlenül dolgozók mellett megtalálható[k] volt[ak] a túlórákat, külön díjazásokat
132 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
követelők is” – olvashatjuk a fent idézett beszámolóban. Az úttörőváros vezetősége azt sugallja: így nem
oldható meg a vezetőképzés, főhivatású úttörővezető-pedagógusok megbízására van szükség. 1975 végéig 445
főfoglalkozású alkalmazott állásba helyezését kívánták elérni (közülük 142 főt úttörővezetői státuszban).
A letelepíteni kívánt nevelők legfőbb problémája azonban a lakás megszerzése volt, hiszen a személyzeti szálló
nem jelenthetett a továbblépéshez, az esetleges családalapításhoz megfelelő kiindulási pontot. „A tervezett 445
fős, politikailag elkötelezett, jól képzett, fegyelmezett, önállóan dolgozó úttörővezető és alkalmazott folyamatos
beállítását egyik oldalról nehezítette, hogy a környező kis létszámú (200–800 fő) falvakban kevés a felkészült
szakember, és nagy az elszívó hatása a jobb anyagi lehetőségeket biztosító balatoni üdülőknek és a jól működő
termelőszövetkezeteknek. Másik oldalról sokáig húzódott – néhány vonatkozásban még ma sem megoldott – az
alkalmazottak szociális ellátásának (munkásszállás, szolgálati férőhely, térítés mértéke, módozata) kérdése. A
fiatal, tehetséges úttörővezetők, jól képzett szakemberek alkalmazását továbbra is nehezíti a szolgálati lakások
és a kellő színvonalú szolgálati férőhelyek elégtelensége” – olvashatjuk az úttörőszövetség elnökségéhez
készített 1974. decemberi beszámolóban.
1973 áprilisában az úttörőváros vezetősége javaslatot nyújtott be a KISZ KB-hoz úttörőmozgalmi múzeum (ma:
Gyermekszervezet Történeti Múzeum) és könyvtár létrehozására. A múzeum a tervek szerint mozgalmi
jelképeket, dokumentumokat, az úttörőakciók tárgyi emlékeit, az úttörőkkel foglalkozó kiadványokat,
tanulmányokat, visszaemlékezéseket, fotókat, hangfelvételeket, a táborban készült munkákat kívánta
összegyűjteni. A gyermek- és ifjúsági irodalomra, illetve a felnőttképzési, pedagógiai szakirodalomra
koncentráló könyvtár feladata kiemelten a „fizikai dolgozók gyermekeinek” körében hozzájárulni az „olvasási
és könyvtárhasználat kulturális igényének kialakításához”. 1974-ben megnyíltak ezek az új egységek is, emellett
felépült eddigre már a főporta, személyzeti szálló, vízi telep, kikötő, strand (1971), étterem és konyha (1972), az
egészségház, központi épület (1973), haditechnikai park, nyári táborok (1974), sportcsarnok (1975). A Magyar
Képzőművészek Szövetségével és a Képzőművészeti Alappal közösen létrehozták a máig fennálló
Gyermekalkotások Galériáját is. 1975-re az úttörőváros készen állt az ünnepélyes átadásra.
Megnyitó – Kádárral
Noha az építkezés még 1975-re sem fejeződött be teljesen, május 25-ére, a gyermeknapra nagyszabású átadási
ünnepséget szervezett az úttörőváros. Úgy tervezték, hogy szinte az egész 1975/76-os év ennek jegyében folyik
majd, s májusban „demonstratív ünnepség keretében a gyermekek a párt ajándékaként kapják az úttörővárost”.
(Az ünnepség forgatókönyvét az MSZMP PB hagyta jóvá.) A megnyitóra meghívást kaptak az év mozgalmának
(„őrizzük a lángot") legjobban teljesítő őrsei, Budapest és a megyék gyermek és felnőtt küldöttei („akik
képletesen átveszik a tábort”), a legjobb kulturális és sportteljesítményt nyújtó csapatok, Zánka első
táborozóinak küldöttsége, ugyanakkor a tábor építőinek kitüntetéseket nyújtottak át. A megnyitóra magas rangú
vendégeket vártak: Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát, Maróthy László MSZMP PB-tagot, a KISZ KB
első titkárát, Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettest, Szűcs Istvánnét, a Magyar Úttörőszövetség akkori
főtitkárát, Polinszky Károly oktatási minisztert, Pap Jánost, a Veszprém megyei pártbizottság első titkárát.
Az esemény hatalmas sajtót kapott. Csak egy nagyobb úttörőlétesítmény van ennél – olvashatjuk –: Artyek, a
Krímben. Néhány további idézet a tudósításokból: „Zánka a szocializmus okos és értelmes fényűzése, jogosan
lehet büszke rá az egész ország. (...) Telente egy-egy hónapra zömmel tanyai iskolákból, kicsi falvakból hoznak
el gyerekeket őrsvezetőképzőre, és mellesleg rendes tanulásra. Sorsfordító hatása lehet e négy hétnek a
nagyszerű körülmények, az esetleg még soha nem látott, nem használt eszközök, lehetőségek között. (...) Szinte
beláthatatlanok a távlatok” – lelkendezett a Köznevelés tudósítója. Míg a Magyar Ifjúságban ezt olvashatjuk:
„Itt senki sem csatangol cél nélkül. Itt senkinek sem jut ideje az unalomra. Játék és tanulás »menetrendben«
váltja egymást, s aki valahonnan elkésik, hallgathat a többiektől.”
Az 1970-es évek végére kialakult a munkamegosztás: a felnőtt úttörővezetők képzésének központja Csillebérc,
míg a gyermek-tisztségviselők oktató központja Zánka lett.
2. Képek
133 Created by XMLmind XSL-FO Converter.
134 Created by XMLmind XSL-FO Converter.